Történeti és építészeti értékmegőrzés

2024. augusztus 18.

Műemlék lett a Gschwindt-ház

Műemlékké nyilvánították az 1901-ben épült varázslatos Puskin utcai bérházat.

Csütörtökön megjelent a Magyar Közlönyben, hogy műemlékké nyilvánítja az állam a híres Gschwindt-házat.  A Közlöny 2024. évi 81. számában azt írják, védett műemlékké nyilvánítják a Budapest VIII. kerület, Puskin utca 19. szám alatti ingatlant és a rajta álló lakóépületet. Az örökségvédelmi bírság megállapításának alapjául szolgáló érték szempontjából a műemléket a II. kategóriába sorolták, azaz 100 millió Ft bírság jár annak, aki kárt okoz az épületben.

A védetté nyilvánítás célja Gschwindt György 1901-ben épült a Puskin utcai palotabérházának történeti és építészeti értékmegőrzése.

A műemlék nevesített műemlékértékei a településképi és utcaképi megjelenése, tömeg- és tetőformája, tetőszerkezete és tetőfedése, utcai és udvari homlokzatainak kialakítása, különös tekintettel a késő gótikus és középkori jellegű kőfaragványokra és díszített épületekre, valamint kapualja és lépcsőháza.

A ház történetéről korábban már írtunk. Állítólag alkimista laboratóriumban kísérletezett itt a ház építtetője, aki itt lelte rejtélyes halálát is. A ház valóban elvarázsolt hangulatot áraszt, középkori várra vagy kolostorra emlékeztet. A házat városi legendák övezik. Ma főleg albérletes egyetemisták és céges bérlők népesítik be. További izgalmas részletek az alábbi cikkünkben olvashatók Gschwindt-házról:

A bérházat Gschwindt György likőrgyáros építtette saját magának, és valóban szenvedélyesen érdekelték őt a régi gyógynövényes italok receptjei. Gschwindt-házból egyébként 19 is volt Budapesten, nagy ingatlanbefektetők voltak, de a Puskin utcai lett a legkülönlegesebb. A házat P. Tóth Sándor építőmester tervezte.

Fotók: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.