Kulcsár Bence mostanában keveset pihen, nemrég született fia, a forró műhelyben töltött nehéz munka után siet haza segíteni a feleségének. Húszéves múlt, amikor idejött dolgozni Balla József díszműkovács mellé, 2013-ban vette át a műhelyt. Most az öreg mester segít neki félidőben, aki 1971-ben hasonlóan került ide húszévesen, majd vette át a műhelyt az első kovácstól. Így lett a Pócs-műhelyből Balla-műhely, majd ötven év után Kulcsár-műhely, amit ma Vasverő néven talál meg az internet népe. A 71 éves Balla az emlékek őrzője. 1956-ig Ford autók karosszériamunkáját csinálták itt a 30-as évek óta, Pócs úr itt volt alkalmazott. 56 után mennie kellett a tulajnak, Amerikában a Ford tárt karokkal várta. Némi trükkel játszotta át Pócsnak a műhelyt, aki azért kapott erre engedélyt, mert magát a Magyar Rádiót védő civilruhás ávós tisztnek mondta.
Bence Szerencsen született, Miskolcon tanult a művészeti középiskolában díszműkovács szakon, rajzolni is jól tud, erős képzést kaptak. Édesapja halála után indult szerencsét próbálni, úgy csatlakozott Balla mellé. Őt is erős szálak fűzik Józsefvároshoz, lakott a József körúton és a Jázmin utcában is.
Bence ötvös barátja az ötvösséghez hasonlította a díszműkovácsolást, ez is művészet, csak itt nehéz vasakon kalapáccsal dolgozik a mester. Testi erő is kell hozzá, Bence is csupa izom, és az öreg mester is jól bírja. Tízkilós kalapáccsal, erős ütésekkel alakítják az anyagot. Meg sem merem számolni, hányszor verek oda a vasnak egy évben, mondja. Van, amikor 300 csigát kell kikalapálnia egymás után, ehhez kitartás is kell, de nem unja, a legtöbb megrendelés igazi kihívás és szép is.
Sok régi épülethez készítenek korhű pótlásokat, az ötven év alatt komoly hírnévre tettek szert. Középületeken is dolgoztak, Balla idejében még XIV. Lajos palotáin is, Versailles-ban és másutt. Egy félkész korlát maradt meg onnan, ma a lejárat falépcsőjét védi. A nagy megrendelőkkel nem mindig felhőtlen a viszony, még a franciák is nehezen fizettek, a hazai morál pedig nem sokat javult a 80-as évek óta, de Balla nem akart részletekbe bocsátkozni. Ez egy kis kézműves műhely, nincs túl nagy kapacitásuk, hónapokra előre tudnak rendelést elfogadni, mondja Bence. De szívesen megcsinál kisebb dolgokat a környékbelieknek, mutat egy egyszerű hegesztett virágládatartóra, amit egy Népszínház utcai társasház kért tőle.
Bródy Sándor utcai, kovácsoltvas remekekkel teli házukba is készítettek pótlásokat, vigyáznak a jó viszonyra a társasházi tulajdonostársakkal. Soha nem kopácsolnak késő délutánig, az ablakokat is zárva tartják, ne zavarjon senkit a zaj. Meleg is van rendesen a tűz mellett, pláne most, 3-4 liter víz is elfogy egy műszak alatt, mondja Bence.
A kovácstűzhely körül történnek a legizgalmasabb dolgok. Minden eszközük nagyon régi, évtizedek alatt maguknak készítették a százféle kalapácsot és más szerszámot – ez a mesterség nem sokat változott az elmúlt 3-400 évben –, a tűzhely asztala is antik darab. Papírral és vékony fahasábokkal ágyaz meg Bence a koksznak, ami a nagy hőt adja. Amikor beindítja a fújtatót, felizzik a tűz, 1200 fokon hamar átizzik a vas. Bence fogott egy laposvasnak látszó darabot (a kovácsok nem a Tüzép-telepen vásárolnak, speciális szénacélt használnak), aminek befűrészelt vége tíz perc múlva már fehéren izzott, és újabb tíz perc múlva már két kunkori csiga formálódott ki úgy, hogy csak a nagykalapácsot és az üllőt használta. Nem csak én bámultam megbabonázva, Bence elmesélte, néha gyerekeknek is tart bemutatót, ahol a végén az egyik kisfiú odasúgott az apjának: Apu, ez egy álom, és még mindig álmodom.
Fotók: Huszár Boglárka
