Új térfigyelőt telepíthetnek a Szeszgyár utca és a Visi Imre utca sarkára

2020. szeptember 24.

„Ne akarjanak az emberek szabályt sérteni”

Újra a Magdolna- és az Orczy-negyed közbiztonságával foglalkozunk. Camara-Bereczki Ferenc Miklós, a körzet önkormányzati képviselője többek között a közterület-fenntartók nagyobb szerepéről és a bírságolásról beszélt, de tett egy konkrét ígéretet is.

„Habár a Magdolna- és Orczy-negyedben élők szubjektív biztonságérzete pozitívan változott az elmúlt 15 évben, tudjuk és látjuk, hogy a közbiztonsági helyzet Józsefvárosnak ezen a részén még javítható” – mondta lapunknak Camara-Bereczki Ferenc Miklós (MSZP), a 10. számú körzet egyéni képviselője még januárban. Nyolc hónappal később arra voltunk kíváncsiak, hogy a képviselő most hogyan ítéli meg a terület közbiztonsági helyzetét.

„A tavaly októberi választás után kivonták Józsefvárosból a készenléti rendőrséget. Ez komoly probléma volt, hiszen így kevesebb rendfenntartó erő maradt a kerületben” – kezdte Camara-Bereczki. Ráadásul „tudjuk és látjuk, hogy a kerületi rendőrség állománya sokkal kevesebb, mint aminek lennie kellene” – folytatta. Előrelépésként értékelte, hogy Pikó András polgármester már túl van egy sikeres tárgyaláson a budapesti rendőrfőkapitánnyal, akivel megállapodtak abban, hogy ismét vezényelnek készenlétiseket Józsefvárosba. Sőt, például a Blaha Lujza téren, állandó rendőri jelenlét is lesz. 

Camara-Bereczki Ferenc Miklós

Camara-Bereczki arról is beszámolt, hogy a Közösen Józsefvárosért többségi frakció már többször tárgyalt a közterület-felügyeleti ügyosztály létszámának növeléséről, amire a hivatal vezetése is rábólintott. Ez azért fontos, mert a rendőrség állami szerv, a kerület vezetésének nincs beleszólása a működésükbe, míg a közterület-felügyelet az önkormányzathoz tartozik. A rendfenntartói jelenlét elsősorban azért fontos Camara-Bereczki szerint, mert ezzel megakadályozhatók olyan apróbb szabálysértések, amelyek joggal zavarják az embereket. „Annak a lehetőségét kell megteremteni, hogy az emberek ne akarjanak szabályt sérteni. Konkrét példa: olyan állapotban kell tartani a kutyafuttatókat, hogy jó szívvel vigyék oda kedvenceiket, ne pedig az utcán végezzék a dolgukat.” (A kutyásoknak az önkormányzat erre a célra egyébként régóta ingyen biztosít gyűjtőzacskókat.) Ha ezek után sem tartják be a szabályokat – hangsúlyozta a képviselő – akkor „bírságolnunk kell a közösség érdekében, főleg amiatt, mert a kárelhárítást mindannyian fizetjük”.

Az utóbbi években több körzeti megbízotti iroda nyílt a kerületben, ám Camara-Bereczki az év elején azt mondta, sajnálja, hogy ezek sokszor zárva vannak. Azóta – a képviselő korábbi ígéretének megfelelően – már az Orczy-negyedben, a Csobánc utcában is nyílt egy ilyen iroda. „Szeretném, ha ezek az irodák és az ott szolgáló rendőrök jobban bekapcsolódnának a körzet lakóinak életébe, de az is igaz, még mindig nincs az emberek fejében, hogy be lehet menni a körzeti megbízotti irodába, ahol panaszt tehetnek és kérdezhetnek.”

Camara-Bereczki januárban a körzet egyik legnagyobb problémájának a dizájnerdrogok elterjedését látta. Azóta többször lehetett olvasni a hírekben, hogy folyamatosan új szerek jelennek meg. A képviselő azt mondja, szerencsére mégsem lát annyi szerhasználót az utcákon, mint korábban. Ez többek között annak is köszönhető – vélekedett –, hogy például az Útitárs és más civil szervezetek segítenek a függőknek. (Lapunk nemrég mutatta be az Útitárs Szolgálat Családlátogató projektjét, amely az ellátórendszer számára láthatatlan függőségben élőknek nyújt segítséget.) 

Camara-Bereczki Ferenc Miklós újfent kiemelte, hogy a közbiztonság kérdése nagyban összefügg a köztisztasággal, „azt szeretném, ha mindkettő jobb lenne”. „Nagyon lentről indult a környék és a kerület is, de mi tudunk és tervezünk erre többletkapacitást fordítani. Tavaly október 13-án többek között arra kértünk és kaptunk felhatalmazást, hogy tisztábbak és rendezettebbek legyenek a tereink, ennek természetesen fontos eleme a közbiztonság.” A Magdolna- és Orczy-negyed egyéni képviselőjétől konkrét ígéretet is kértünk: a képviselő azt mondta, szeretné, ha egy éven belül új térfigyelő kamerát telepítenének a Szeszgyár utca és a Visi Imre utca sarkára.

Fotók: Huszár Boglárka és Ványi Ákos

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.