Corvin Áruházból Corvin Hotel

2025. január 18.

Négy emeletén hotellé válik a Corvin Palace

Egyre teljesebbé válik a 2023 őszén megnyitott Corvin Áruház, azaz mai nevén Corvin Palace kihasználtsága. 2026-ban egy hotel teljes négy emeletet elfoglalva tervez megnyitni, ezzel az eredeti áruházi funkció az épületben jelentősen visszaszorul.

Egyre teljesebb a leánykori nevén Corvin Áruház, most Corvin Palace néven futó Blaha Lujza téri üzletközpont boltválasztéka. A jövőre 100. életévét betöltő áruház 2023 őszén nyitott újra a régi külsőt teljesen felújítva, megszabadulva a szocializmus korából maradt alumínium kabáttól. Az utcafronton és az alagsorban lettek boltok, de a felső részek még üresek voltak. Aztán megindult a választék bővülése, 2024 őszén már arról tudtunk beszámolni, hogy megnyitott az Apollo Gallery kortárs kereskedelmi galéria és rendezvénytér.

További érkezők is lesznek: 2024 tavaszán bejelentették, hogy Time Out Market nyílik a Corvin Palace-ban, 2025-ben nyitja meg kapuit. Time Out Marketből van például Lisszabonban, egy régi vásárcsarnokban kapott helyet, és az egész egy nagy gasztropiac – ilyesmi lesz nálunk is. Ahogy a We Love Budapest cikke írja, az áruház első emeletén összesen 2500 négyzetméternyi belső tér várja majd a látogatókat, mely további 775 négyzetméternyi tetőterasszal egészül ki.

Mindezt 14 konyha és 4 bár fogja kiszolgálni, ahol a vendégek díjnyertes szakácsok, kedvelt helyi kiválóságok és nagy jövő előtt álló étterem-tulajdonosok ételeit élvezhetik, illetve számos ital, köztük a legfantáziadúsabb mixológusok koktéljai közül választhatnak majd – azaz a Market egy best of válogatást készül adni Budapest gasztronómiájából.

Most pedig a Forbes írta meg, hogy a Ruby Hotels szállodalánc is megnyitja első magyarországi hotelét, várhatóan 2026-ban, a 100. születésnapon. A Corvin csak a helyet adja, a tervezés már a Ruby Hotels feladata. Gyakorlatilag a Corvin nagy része hotellé alakul: négy emeleten 181 szoba várja majd a Blahára érkező turistákat. A Ruby Hotelsnek 20 szállodája van Európa-szerte, a legújabb, dublininál 150–200 eurós (60–90 ezer forintos) árakat látunk (és itt most nyitási kedvezmények vannak), a firenzei kicsit olcsóbb, 90–180 eurós. Azaz az Erzsébet körúti New York Palotában található Anantara New York Palace Budapest Hotel áraihoz képest szolidabb árak várhatóak itt.

Fotó: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.