Amíg nincs jogerős ítélet, addig jár az erkölcsi bizonyítvány

2021. október 12.

Nem állnak meg a csalós vádak az önkormányzat ellen, de van tanulsága az ügynek

A Józsefvárosi Önkormányzat jegyzője, Sajtos Csilla és Pikó András polgármester közösen kiadott közleményben cáfolják a napokban a jobboldali médiában futótűzként terjedő hírt, miszerint a kerületi önkormányzat jogerősen elítélt bűnözőt foglalkoztatott volna a hivatalban.

Munkáltatója, Józsefváros jegyzője szeptember közepén indoklás nélkül azonnal felmondott az önkormányzatban éppen a próbaidejét töltő jogi irodavezetőnek, amikor kiderült róla, hogy a Pécsi Törvényszék másodfokon jogerősen elítélte csalás bűntettének kísérlete miatt – tudtuk meg az önkormányzat sajtóreferensétől, Békési Zsuzsától. Hozzátette, a munkáltatónak nem volt tudomása arról, hogy a férfit korábban első fokon elítélték és épp eljárás folyt ellene.

Kerekes Ferencet (a cikk korábbi verziójában Keresztest írtunk, tévedés volt, elnézést kérünk) idén márciusban ítélték el első fokon csalás miatt – a hír bejárta a sajtót –, mert Beremend jegyzőjeként félrevezetett egy nyugdíjast, több millió forintot csalt ki tőle. Kerekes fellebbezett, azonban a másodfokon született „jogerős ítélet szerint a bíróság dr. K.F. vádlottat csalás bűntettének kísérlete miatt 1 év börtönre ítélte, amelynek végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette, továbbá 3 évre eltiltotta a vádlottat a jegyzői foglalkozás gyakorlásától” – áll a Pécsi Törvényszék weboldalán szeptember 14-i keltezéssel, ezt az MTI is átvette. A hír ismét befutotta az országos médiumokat. A kormányoldali sajtó csak napokkal később kezdett rá arra, hogy a Józsefvárosi Önkormányzat csalót alkalmazott – a Hírnyolc cikkének címe is az, hogy „Egy közönséges csalót alkalmazott Pikó önkormányzata”. Azt vetik a kerületvezetés szemére, hogy az önkormányzatnak csupán annyi dolga lett volna, hogy erkölcsi bizonyítványt kér az érintettől, és rögtön kiderült volna a bűnössége.

Sajtos és Pikó a közleményben kitérnek arra, hogy a munkaviszony létesítésekor Kerekes a vonatkozó törvényi feltételeknek megfelelt és az előírások szerint csatolta a szükséges okiratokat is, alkalmazására pedig ezek ellenőrzését követően került csak sor. Pontos információért azokkal a kérdésekkel, hogy a bekért okiratok között szerepelt-e az erkölcsi bizonyítvány, illetve a munkáltató feltételként írta-e elő az álláspályázatban a büntetlen előéletet, továbbá hogy a munkavállaló nem állhat meghatározott büntetőeljárás, foglalkozástól eltiltás hatálya alatt, Sajtos Csillához fordultunk, választ cikkünk megjelenéséig azonban még nem kaptunk.

A hatósági erkölcsi bizonyítvány a büntetlen előélet igazolására szolgáló okirat, a Belügyminisztérium Bűnügyi Nyilvántartó Hatósága adja ki a meghatározott ellenőrzést követően, jogviszony létesítésére, fenntartására vagy egyéb, törvényben meghatározott feltételnek való megfelelés igazolására. A szervezet információs vonalán érdeklődtünk afelől, hogy kaphat-e az erkölcsi bizonyítványt, akit első fokon elítéltek, ám fellebbezett. Ott azt a választ kaptuk, az okiratot abban az esetben állítják ki, ha az érintett részére semmilyen hátrányos jogkövetkezmény az igényléskor nem áll fenn. Vagyis, amíg az ítélet nem emelkedik jogerőre, addig az erkölcsi bizonyítványt kiadják.

Ezek szerint Kerekes is rendelkezhetett három hónapnál nem régebbi érvényes erkölcsi bizonyítvánnyal munkába állásának napján, azaz a szabályok értelmében megfelelt minden törvényi követelménynek.

Más kérdés, hogy mivel ügye bejárta az országos sajtót már az első fokú ítélet után, ami alapján Keresztes egyértelműen beazonosítható volt, az önkormányzat lehetett volna óvatosabb is a foglalkoztatásával, hogy elkerülje az ügy politikai ódiumát.

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.