Veres Gábor MSZP-s önkormányzati képviselő, a nemrég négy szocialista és egy DK-s jelölt által alapított Józsefváros Jövőjéért frakció vezetője:
– Hogyan értékelik az időközi választás eredményét és miben látják a kudarc okait?
– Valószínűleg tart még április 3. hatása. Ennek az eredménynek az értékelése elég nehéz, amikor 18% körüli részvétel volt a választókerületben. Ebben az időpontban választást tartani eleve nem szerencsés helyzet a demokrácia szempontjából, hiszen ilyenkor az emberek nagy része valószínűleg nem ezzel foglalkozik. Kicsit már elegük van szerintem a magyaroknak ezekből a politikai harcokból. Más oldalról meg természetesen ez egy lesújtó eredmény. Senki nem örül neki. Mi a magunk részéről azon fogunk dolgozni a következő két évben, hogy 2024-re a józsefvárosiak is nagyobb kedvvel menjenek el szavazni és szavazzanak az ellenzéki jelöltekre.

– Mit fognak tenni, hogy ne ismétlődhessen meg ez a helyzet?
– Ennek a választásnak elég alacsony volt a tétje is, egyébként pedig az időközi választásokat jellemzően mindig a fideszesek nyerték eddig, nem is nagyon volt más a példa, vagy nagyon kevés. Hogy itt miért nem sikerült, ami mondjuk Újpesten, azt még korai lenne megfejteni. Egy pici idő kell még ahhoz, hogy feldolgozzuk mi is a történetet. Az összefogás természetesen támogatta Pityó Laci indulását, de úgy ítéltem meg, a kampány későn kezdődött el.
– Mi értelme volt a frakciószakadásnak pont a kampány alatt? Nem érzi úgy, hogy ez is kihatott az eredményre? Nem lehetett volna megvárni vele a választást?
– Nem érzem úgy, hogy ez kihatott volna az eredményre.
– Mit tapasztalt, teljes mellszélességgel állt ki mindenki a közös jelölt mellett, beletették a munkát kampányba vagy inkább elviekben támogatták a jelöltet?
– Mi abszolúte beletettük a munkát és szerintem a momentumosok is megtették a dolgukat. Tehát semmi köze nem volt az új frakció megalakulásának ahhoz, hogy itt bármi történjen. Egyébként ilyen szinten nem foglalkoznak az emberek a helyi közélettel.
– Ennyire alacsony részvétel mellett nehéz következtetéseket levonni, de mi lehetett az eredmény oka? A Fidesz volt erős, vagy az ellenzék volt gyenge, esetleg otthon maradtak a szavazók?
– Nem nagyon voltak itthon a szavazók, és szerintem ennek a választásnak nem volt akkora tétje, mint amekkora lehetett volna. A többségre igazából nincs hatással, igazi változást nem jelent. Hogy ez üzenet-e azok részéről, akik elmentek, nem tudom. Mivel nem tudom, kik mentek el, és tényleg olyan alacsony számban szavaztak, egyelőre konkrétan nem tudom megítélni, mi lehetett az oka ennek. Kik, mely szavazói csoportok mentek el többen? A Fidesz mennyire tudott mozgósítani és milyen listákból dolgozott? Milyenből dolgozott az ellenzék? Ezek mind érdekes kérdések. Itt nyilván konkrét adatbázissal dolgozott rá a Fidesz, arról nem is beszélve, hogy a Gondos Judit ebben a környezetben minden háznak a közös képviselője is.
Másrészt 2019-ben Paci ezt a körzetet 7 szavazattal nyerte, tehát már akkor is irgalmatlanul szoros volt az eredmény. Nem arról van szó, hogy most valami iszonyatos fordulat következett be, és az ellenzék által rommá nyert körzetet a Fidesz visszahódította. Ez inkább akkor számított csodálatos eredménynek, amikor Paci meg tudta nyerni.
Ha pedig bárki arra fogja az eredményt, hogy mi történt a közös frakcióval, annak fogalma sincs a politikáról. Csak a vájt fülűek, a politika iránt nagyon érdeklődők, néhány százaléknyi ember foglalkozik olyan politikai kérdésekkel, hogy hány frakcióban politizálunk. Ha valaki erre fogja az eredményt, az inkább felelősséghárítás.
Pikó András a hírlevelében írt arról, milyen pontokban várja el a továbbiakban a jelenleg is tárgyaló két frakció egyetértését:
1. Az elmúlt két és fél évben közösen elfogadott döntések és politikai programok érinthetetlenek és védendők.
2. A frakciók vállalják, hogy nem kezdeményeznek ezekkel a programokkal és döntésekkel tartalmukban vagy következményeikben ellentétes döntéseket és programokat, és ugyanezt az elvet érvényesítik a 2019-es polgármesteri program esetében is.
3. A frakciók vállalják azt is, hogy nem kezdeményeznek olyan programokat és döntéseket, amelyek költségvetési szempontból ellehetetlenítik az elmúlt két és fél évben meghozott és elfogadott döntések és programok végrehajtását.
4. A frakciók vállalják, hogy ahogy eddig, úgy a ciklus végéig továbbra is felelős költségvetési politikát támogatnak, és tartózkodnak a költségvetés rövid és középtávú egyensúlyát felborító, fenntarthatatlan kezdeményezésektől, valamint figyelembe veszik, hogy 2023-ban még a jelenleginél is szigorúbb működési feltételek mellett, már most több milliárdos működési hiánnyal vagyunk kénytelenek az önkormányzat gazdálkodását és működését tervezni.
– Pikó András polgármester korábban elmondta, hogy a koalíciós szerződéseket meg kell újítani, és volt négy olyan elv, aminek az elfogadását elvárja a pártoktól. Ezeket el tudják fogadni?
– Nekem összesen annyi volt a kérdésem ezzel kapcsolatban, hogy miért a nyilvánosság előtt mondja el, hogy mit vár el a másiktól. Folynak a tárgyalások, de nem szeretnék ezekről semmilyen információt megosztani addig, amíg nem állapodtunk meg.
– De akkor abból a négy pontból, amit Pikó mondott, nem feltétlenül mind elfogadható a számukra?
– Ilyet nem mondott senki, dehogyis. Én csak azt mondom, hogy amit erről gondolunk, majd el fogjuk mondani a megbeszéléseken, személyesen Pikó Andrásnak és a a partnereinknek, és ők is elmondják, hogy mit gondolnak róla, majd kialakítunk egy álláspontot és azt meg fogja ismerni a polgármester úr. Nincs az ég világon semmi baj azzal, amit ő kér, értelmezhetők a kérések; annyi van csak, hogy ezeket meg kell vitatnunk.
Ha valaki kíváncsi arra, mi történt, azoknak elmondom: ez a nagy közös frakció úgy lett, hogy azt gondoltuk, próbáljuk meg így. Van egy koalíciós szerződésünk, volt egy együttműködési megállapodásunk 2019-ben, amiben szó szerint az szerepelt, hogy külön frakcióban érdekegyeztetés mellett politizálunk. Ehhez képest lett egy ilyen olvasztótégelye a pártoknak, ami a működés szempontjából és a politikai kommunikációban is egy csomó nehézséget okozott, tekintve, hogy a pártjaink egyike sem tudott megjelenni a saját arcával. Miután külön pártokról van szó, annak ellenére, hogy együttműködnek, ezért kellett a változtatás abban, hogyan tudjanak a különböző csapatok a saját köreikben közösen kommunikálni.
Senkinek nem volt olyan szándéka, hogy megborítsa a kerület vezethetőségét vagy a Pikó András hatalmát. Inkább az van, hogy egy másik, egy új pályát szeretnénk felépíteni, olyan mozgásteret, amiben mindenki meg tudja mutatni az arcát és közösen tudunk dolgozni ugyanúgy. Teljesen világos, hogy nyilvánvalóan az fog történni, amit 2019-ben is mondtam: összefogás lesz 2022-ben is meg 2024-ben is. Azt kell megbeszélni, hogy a működés milyen formában menjen tovább.

Sátly Balázs a korábbi Közösen Józsefvárosért, immáron Momentum-Párbeszéd frakció vezetője így értékelte a csarnoknegyedi eredményt:
– A vereség sosem kellemes, de azért olyan túl nagy politikai jelentőséget szerintem nem érdemes tulajdonítani egy olyan időközi választásnak, ahol 18%-os volt a részvétel. Ezt nyilvánvalóan megnyerte Gondos Judit, gratulálunk neki, jó munkát kívánunk, és nagyon remélem, segíteni fog abban, hogy meggyőzze fideszes társait, hogy a Józsefvárostól elvont pénzeket adják vissza a józsefvárosiaknak. Egyebekben pedig nem gondolom, hogy komoly politikai változások történnének a kerületben. A polgármestert támogató két frakciónak továbbra is stabil többsége van. Annyi változás történt, hogy a Fidesznek jelenleg nem kettő, hanem három egyén képviselője van.
– Mi lehetett az oka az alacsony részvételnek: a nyár, hogy időközi választás volt, vagy hogy nem volt komoly tétje ennek a megmérettetésnek?
– Nem szeretnék abba a hibába esni, mint az egyszeri futballedző, hogy most az volt a baj, hogy túl jó idő volt vagy esett az eső, de azt gondolom, komoly politikai tétje ennek a választásnak nem volt, tapasztalásom szerint nem volt nagyon intenzív kampány, meg nyilván benne van – legalábbis az ellenzéki választók többségében – némi csalódottság és passzivitás, ami az áprilisi választások országos eredményeinek a következménye.
– Említette, hogy nem volt elég intenzív a kampány. Ön hogyan látja, mennyire álltak ki az ellenzéki pártok a közös – de egyébként DK-s – jelölt Pityó László mögött, és volt-e együttműködés a pártok között?
– A kampányt Pityó László eredeti jelölőszervezete, a DK szervezte. Azt gondolom, hogy a többi támogató párt megadta nekik azt a segítséget, amit éppen kértek. Mi momentumos képviselők a hétvégénket például azzal töltöttük, hogy telefonon beszélgettünk a saját szimpatizánsainkkal, és biztattuk őket arra, hogy vegyenek részt a választáson.
– Lát-e esetleg abban hatást erre az eredményre, hogy a kampányidőszakban volt a frakciószakadás?
– Sajátos lépés volt a szocialista barátainktól az, hogy a kampány közepén léptek ki a frakcióból, de azért azt gondolom, ezek a történetek nem nagyon érik el a választók ingerküszöbét, úgyhogy összességében azt gondolom, nem ez lehetett a fő ok.
– A polgármester elmondta, hogy meg kell újítani a koalíciós szerződést, és felsorolt négy pontot, melyeknek az elfogadását várja a frakcióktól ahhoz, hogy ez legyen az együttműködés alapja. Erről mit gondol?
– Egyetértek a polgármester úrral és azt gondolom, lényegében a másik frakció is egyetértett ezzel. Azokat a döntéseket, amiket közösen hoztunk, természetesen folytatjuk, hiszen ezt ígértük a választóknak, és továbbra is elkötelezettek vagyunk, hogy Józsefvárosban is felelős politikát folytassunk a programunk mentén. Úgyhogy ezeket az alapelveket figyelembe veszi a két frakció az egymással való tárgyalásai során.