„Mindannyian vidékiek vagyunk, szerintem ezért találjuk meg ilyen könnyen a hangot” – mondja Magdi. „Nahát, ez nekem még így nem jutott eszembe” – kontráz Ági, miközben tálcára teszi a poharakat, előkészíti a süteményt és az üdítőt, hogy leüljünk négyesben beszélgetni.
Sümegi Andrea, Stuhl Ágnes és Demeter Magdolna a Ganz-kolóniának ugyanabban a lépcsőházában, ugyanazon a szinten lakik. Andi lakik itt legrégebb óta, a kilencvenes években költözött ide a férjével. Két lakást vásároltak egyidőben, aztán az egyiket a kétezres évek elején eladták, és épp Magdi vette meg. Soha nem ismerték egymást azelőtt, klasszikus lakáshirdetés útján történt az adás-vétel. Hamar jószomszédi viszonyba kerültek. A világ legtermészetesebb dolga számukra, hogy ha valamelyikük sütit süt, átvisz a szomszédba is belőle, vagy átkopog tojásért, ha épp elfogyott. Az évek alatt kapcsolatuk egyre tartalmasabbá vált. Együtt járnak a Népligetbe sportolni, együtt intézik a ház ügyeit (Magdi tagja a társasház számvizsgáló bizottságának), de volt, hogy egyikük hozta haza a kórházból a másikat egy betegség után.
Ági jóval később, 2017-ben költözött ide, és ő a legfiatalabb hármójuk közül. Csongrádról érkezett, egy különleges lakókörnyezetből, és Budapesten is hasonlót keresett. Amikor megnézett egy eladó lakást a Kolónián, eldöntötte, hogy mindenképp itt akar lakni. Várnia kellett a lehetőségre, de megérte, mert olyan szomszédokat fogott ki, akik már a lakásfelújításban is segítettek neki.
Egymás szavába vágva mesélnek mindarról, amit szomszédokként együtt éltek meg, pletykálnak a Kolóniáról is, és szóba hozzák Ádámot, aki a legújabb lakó az emeleten, és akivel szintén nyitott, jó kapcsolatot alakítottak ki néhány hónap alatt. Ádám a beszélgetésre nem jött át, de ez nem csoda, nehéz is lenne ehhez az intenzív női hármashoz férfiként becsatlakozni, főleg egy újságíró és egy fotós előtt. Ági komoly önkéntes munkát végzett a járványhelyzetben már eddig is: időseknek szervezett bevásárlást, maszkot osztott a kapunál a lakóknak.
Ott kirajzolódott számára, hogy sok a magányos, egyedül élő ember, akik nagyon vágynak az emberi szóra. Jellemző a bizalmatlanság is, mondják mindhárman: sokakat meglepett, hogy vannak emberek, akik csak azért állnak órákat a kapuban, hogy ingyen és bérmentve maszkot osszanak. Sok embernek új jelenség az önkéntesként végzett munka és a közösségben való gondolkodás. Áginak feltett szándéka, hogy itt a Kolónián élő közösséget alakítson ki, és ez az elképzelése rímel Magdi és Andi álmaira is. Ők egy termelői piac tervét dédelgetik, ami szombati napokon működne a Golgota utca legvégén, a volt művelődési ház előtt. Ági elindította A mi Kolóniánk Facebook-oldalt, és létrehozott egy zárt csoportot is a lakóknak: megbeszélnek közös ügyeket, vagy apró szívességet kérnek egymástól. A három szomszéd szeretné, ha lennének padok a Kolónia házai között, ha az előkertekben virágok virítanának, ám a kertek nem lennének elkerítve, és ha hazajőve az emberek meg-megállítanák egymást néhány jó szóra. Áginak már ötlete is van arra, hogy miképp kérjen támogatást kerti bútorokat forgalmazó áruházaktól. Egy közel 700 lakásos társasház közös fórumain nem nehéz megjelenési felületet teremteni az adományokért cserébe.
Örömmel, hosszan mesélnek, csak akkor válnak csendessé, amikor megkérdezem, mennyire tartják mélynek a kapcsolatukat egymással. Mindannyiuknak eszébe jutott olyan fontos életesemény, amit egymással már megosztottak, vagy amiben egymást támogatták, és hirtelen nem tudják, mit és hogyan mondjanak el ebből az újságírónak és az olvasónak. Kiderül, hogy sokkal inkább barátság ez már, mint jószomszédi viszony.
Fotó: Huszár Boglárka
