Honnan ered az érdeklődésed, a vonzalmad az elektronika és a programozás iránt?

A gyerekszobámból. Kiskoromban rengeteget legóztam, (persze még most is), és építettem az apukámmal. Nagycsoportos voltam, amikor az óvodában fizikai érdekességeket vizsgáltunk játékosan. Például az óvónéni akváriumba töltött vizet, és láttuk, hogy míg egyes tárgyak elmerülnek, mások fennmaradnak a víz felszínén. De mágikusan hatott rám az is, hogy a mágnessel kapcsolódó vonatok egyik irányból vonzzák, a másikból taszítják egymást. Rengeteg kérdésem volt, és olyan szerencsés helyzetben voltam, hogy a szüleim mindenre választ tudtak adni. 

Már alsóban jártam elektronikai táborba.

Aztán kaptam egy Lego robotot ötödikben. Építettem belőle például egy nyomtatót, ami egy tollat mozgatott, de összeraktam egy négylábon járó robotkutyát is. 

Hatodikban már eléggé elfajult a viszony az osztályom és közöttem: furán néztek rám, amiért jó tanuló voltam, én pedig nem szerettem, hogy sokan semmibe veszik, amivel foglalkozom. Rövid időre magántanuló lettem. Felvételiztem több hatosztályos gimnáziumba, és többek közt a Fazekasba is felvettek, ahová a robotika szakkör miatt jelentkeztem. Ettől a ponttól kezdve ível exponenciálisan felfelé a pályám.

A folytonos Google-özés nálam mindennapos. Nem kell azt szégyellni, ha valamit nem tudunk, inkább merni kell kérdezni.

A robotika-műhelyben sokat tanultunk egymástól, a mentorainktól, és minden évben együtt készültünk a versenyekre. 

Hogyan zajlottak ezek a versenyek?

Általában hónapokkal előre megkaptuk a feladatokat, és a verseny napjáig folyamatosan tudtunk készülni. Ez azt jelentette, hogy sokszor bent maradtunk tanítás után az iskolában, és hétvégenként is összeültünk. Közben nem fáradtunk ki, nem éreztük, hogy megterhelő lenne, mert ez igazából játék volt. Kísérleteztünk, és sokat tanulhattunk a hibáinkból. 

Élvezzük, amit csinálunk, és ez a legnagyobb motiváció. (Persze közben ott van az is, hogy a programozók irtó magas fizetést kapnak, szóval ez így egy elég jó párosítás.) 

A MOL idei pályázatára milyen találmánnyal neveztél?

Egy okostermosztát, és pár egyéb kisebb projektem fejlesztésére igényeltem a támogatást. Előbbi ötletem egy utazás során merült fel, amikor családilag rájöttünk, hogy nincs felkapcsolva a fűtés otthon, ezért elég hideg lesz a lakás, mikor megérkezünk. Gondoltam, lehetne csinálni egy internetes termosztátot, amit lehetne irányítani a telefonról távolról is. Utánakerestem, és láttam, hogy léteznek már ilyen kütyük, viszont elég drágák. Jelenleg az a célom, hogy egy olyan rendszert alakítsak ki, ami megfizethető, és mindenki számára könnyen elérhető. Ez egy nyílt forráskódú szoftver- és termékfejlesztés, vagyis bárki hozzáférhet, megnézheti, letöltheti a tervrajzokat, akár a szoftvert is továbbfejlesztheti. 

Ennek az okostermosztátnak egy felhasználóbarát webes felülete van, ahol megadhatjuk, hogy hétvégén legyen melegebb, és éjszaka, vagy amikor nem vagyunk otthon, akkor hűvösebb – így kevesebb energiát is fogyaszt a lakásunk.

A készülék háza 3D-nyomtatással készül, mert azzal tudom megvalósítani, hogy pontos legyen a mérete, és pont olyan kivágású rések legyenek rajta, ahogy terveztem. Így a fejlesztés elég olcsón és gyorsan kivitelezhető, anélkül, hogy öntőformákat kellene gyártani. A házhoz tartozik egy kijelző, egy hőmérsékletállító, valamint egy éjszakai módot aktiváló gomb. 

Fontos, hogy a projektjeidben nagy hangsúlyt kapjon a környezettudatosság és a fenntarthatóság?

Alapvetően az ismeretségi körömre is ez jellemző, mert nem kérdés, hogy a Földünk veszélyben van. Ezért a hétköznapjainkban, amit tudunk, megteszünk: szelektíven gyűjtjük a hulladékot, vagy újrahasznosítunk. Én például cipősdobozokat használok az eszközeim tárolására.

Úgy látom, hogy a környezettudatosság lassan ugyan, de egyre jobban beleivódik a generációmba, erre erős befolyása van a közösségi médiának és a filmeknek is. A Ne nézz fel! című filmben nem tetszett, hogy hülyének nézik azokat, akiknek a környezet védelme nem fontos. Nem ítélkezni kell, hanem megértetni velük a probléma jelentőségét. 

Mi az, ami előrébb visz téged?

Az, hogy vannak céljaim, ha valamit el szeretnék érni, akkor azért tegyek, hogy mindennap úgy tudjak lefeküdni, hogy nem ment kukába ez a nap. Lehet egy elvégzett feladat akár teljesen irreleváns a cél elérésében, de akadály, ezért le kell küzdeni. Ilyen például egy „felesleges” tantárgyból felkészülni egy dolgozatra, ami a jövőm szempontjából nem különösebben számít. Bár minden tantárgyat érdekesnek tartok. Ott van például a biológia – nem vág egybe a pályámmal, de fontosnak tartom ezt is, mert fejleszti a gondolkodást, az élethez való viszonyt. A biológiából tanultak alapján tudom, hogy mit higgyek el egy random újságcikknek, mondjuk azzal kapcsolatosan, hogy hogyan étkezzünk. Meg tudom indokolni vagy épp el tudom vetni tudományosan annak igazságtartalmát, legalábbis egy kis szeletét. Legalább azt is látom, hogy mit nem tudok. 

Büszke vagyok azért, amit elértem. A siker titka, hogy csak csinálni kell, amit szeretsz, just do it – ennyi.

Valamikor azt, hogy hülyeség volt a célkitűzés, valamikor azt, hogy még többet kell dolgoznom, hogy elérjem.

Hol fogsz továbbtanulni?

Hollandiába a Delfti Műszaki Egyetemre jelentkeztem, mérnökinformatikus szakra. Azért szeretnék oda járni, mert azt hallottam volt iskolatársaimtól, akik már ott tanulnak, hogy barátságos a légkör, a tanárok nagyon pozitívan állnak a hallgatókhoz, közvetlenek, ami annak is köszönhető, hogy angolul zajlik az oktatás, így nincs magázódás, és inspiráló a közeg. Szeretem ezt az országot, és szeretnék visszajönni majd némi külföldi munka után. Remélem élhető és jó körülmények lesznek itt akkor is.

Mennyire kötődsz Józsefvároshoz?

Újpesti vagyok, de nagyon sok időt töltök itt. Itt vannak a barátaim, itt szoktunk beülni valahova, vagy sétálni. Tetszenek az épületek és az is, hogy van itt egy csomó gimnázium és egyetem, tele van a kerület fiatalokkal. Józsefváros tulajdonképpen egy tudományos központ.

A szabadidőnek is megvan a helye az életedben? Belefér még némi szórakozás? 

A szabadidőm így végzősként negatív. Azt választom meg, hogy az életemből melyik kötelező dolgokat hagyom ki. 

És annak nem iszod meg a levét később, ha valamit nem teljesítesz?

Kiszámoltam például, hogy irodalomból 56 darab egyest kellene még szereznem ahhoz, hogy megbukjak. Az egyetemre jelentkezés szempontjából ugyanis csak az a lényeg, hogy meglegyen az érettségim, a matek jegy valamennyire számít, de a mérvadó a felvételi teszt eredménye lesz. Eddig minden tantárgyra készültem, de sok lett együtt a félévzárás, az érettségire, felvételire és a versenyekre való készülés. Eldöntöttem, hogy mostantól tényleg arra koncentrálok, ami fontos a felvételihez.

Hogyan tudsz lazítani, kikapcsolódni? Van egyéb hobbid a programozáson kívül?

Az Electro Swing. Két éve kezdtem el, mert zavart, hogy nem tudok táncolni. Rengeteg új és régi stílus keveredik ebben a táncban, a 2010-es évek elején jelent meg, és a közösségi médiának köszönhetően terjed. A YouTube-on futott néhány videó – akinek tetszik, leutánozza, megtanulja, hozzá is rak, aztán feltölti a saját videóját, sokszor mint utcai produkciót. Nekem is van fent már egy, de tervezem, hogy nyáron készítek egy magyar Electro Swing tutorial sorozatot. 

Táncoltál már az utcán?!

Egyszer a Nyugatinál. Benne volt a boogie a lábamban, ledobtam a táskámat és kitáncoltam. Kicsit cikinek éreztem, de azzal nyugtattam magam, úgysem ismer senki. Élveztem, hogy szórakoztatok, és egyúttal azt is, hogy polgárpukkasztó, és eltér a hétköznapitól, amit csinálok.

Ki a példaképed?

Gyerekkoromban Mézga Aladár volt. Kialakított magának egy jó kis műhelyt, és készített egy űrhajót, amivel járta az univerzumot. Míg úton volt, egy robot hegedült a szobájában, hogy a szülei azt higgyék, hogy otthon van és játszik. Most a felsőbb éves barátaimra nézek fel. Egyrészt, mert magasabbak, másrészt rengeteget tanulok tőlük, de amihez én értek jobban, arra én is megtanítom őket.

Nyitókép: Huszár Boglárka