Pedagógusszemmel a Csia Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 

2026. február 27.

„Nem munkának tekintjük a tanítást, hanem az elhívásunknak, amit Istentől kaptunk” 

Mit jelent a gyakorlatban a bibliaintegrált oktatás? Milyen a munka pedagógusként egy ilyen iskolában? És egyáltalán, munkának tekinthető-e, ha hittel tanít az ember? Ezeket a kérdéseket jártuk körbe Fehér-Acél Anikóval, a Csia Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola egyik tanárával. (Szponzorált tartalom.)

Éppen a Purim-hétre készültek a gyerekek és a pedagógusok, amikor legutóbb a Csia Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában jártunk. Izgalmas időszak ez a gyerekeknek, szinte minden napra jut valami elfoglaltság. „Az első napon a tanulók behozhatnak olyan ételeket, amiket amúgy nem szabad, például csokit, csipszet, amit aztán közösen nassolnak. Tartunk pizsamanapot is, amikor mindenki pizsamában tanul, a zsibvásáron pedig fabatkákért gazdát cserélhetnek a gyerekek otthonról behozott holmijai” – mondta Fehér-Acél Anikó, aki 8 éve tanít az iskolában hittant, technikát és digitális kultúrát, mindezek mellett pedig a 7. osztályos diákok osztályfőnöke. 

Fehér-Acél Anikó szerint az iskola nagy előnye, hogy kis létszámúak az osztályok. Nem csak a tanítás hatékonyabb így, ez a gyerekekkel és a szülőkkel való személyes kapcsolat kialakítását is segíti. „Nemcsak a gyerek, hanem a család is fontos. Sokat számít, hogy kapcsolatban lehetünk a családokkal, hogy közösen kereshetünk megoldásokat a felmerülő problémákra. Mi, pedagógusok itt azt valljuk, össze kell fogni ahhoz, hogy egy megalapozott életbe léphessenek be a gyerekek.” 

A kis létszám azért is ideális, mert osztályon belül sincs minden gyerek ugyanazon a szinten. Ha kisebb az osztálylétszám, könnyebb a differenciálás is. „Jobban oda tudunk figyelni a lemaradt gyerekekre, könnyebb pluszfeladatot adni nekik. A tehetséggondozás is nagyobb befektetett energiával zajlik a pedagógusok részéről” – mondta Fehér-Acél Anikó. A gyerekek az órai munkában is aktívabban részt vesznek, minden gyerek érvényesül, hiszen többször tudnak megnyilvánulni. 

Fontos kiemelni azt is, hogy itt nem elvégzendő feladatként tekintenek a pedagógusok az oktatásra, ugyanis, ahogy Fehér-Acél Anikó fogalmaz,

nemcsak a munkáltató felé érzik a felelősséget, hanem Isten felé is.

„Élő hitű pedagógusként nem munkának tekintjük a tanítást, hanem az elhívásunknak, amit Istentől kaptunk. Itt mindannyiunknak egyfajta életcél, hogy a hitet és a szeretetet át tudjuk adni a gyerekeknek, mert megértettük a saját életünkből, hogy igazán ez a legtöbb, amink van, és ami elvehetetlen. Ezt az őszinte szeretetet érzik a gyerekek.” 

Olyannyira érzik, hogy Fehér-Acél Anikó szerint feltétlen bizalommal keresik őt is és kollégáit is a tanulók az iskolai feladatokkal kapcsolatban és a személyes problémáikkal is. „Ilyenkor gyakran nem a tananyagról van szó, hanem az otthoni problémáikat mondják el. Sokszor a szülők is tőlünk kérnek segítséget abban, hogyan kezeljenek egy tanulási nehézséget vagy otthoni magatartási problémát.” 

Sok gyereknek az iskolaváltás is komoly problémát jelent. Ha új tanuló érkezik a Csiába, előtte a tanárok beszélgetnek a gyerekekkel, készítik őket az új társuk érkezésére. „Megkérjük a gyerekeket, hogy idézzék fel, nekik mennyire volt nehéz a beilleszkedés, gondolják végig, hogyan tudnak segíteni az új osztálytársuknak, és megkérjük őket, legyenek vele türelmesek.” 

Az iskolában bibliaintegrált oktatás zajlik, mondta Fehér-Acél Anikó, a tanárok minden tantárgyba beemelik a keresztény értékrendet és tanításait. Ez újfajta szemléletet, megközelítést ad a gyerekeknek az egyes helyzetekben. Például a Biblia tanításait veszik alapul akkor is, amikor versenyre készülnek. Ilyenkor a pedagógusok arról beszélgetnek a gyerekekkel, hogy nem lehet fontosabb a győzelem a másik ember értékénél, nem ér annyit a verseny, hogy csaljanak, és ha nem győznek, akkor is értékesek maradnak. „Arra törekszünk, hogy a Biblia legyen a tanácsadójuk, s akkor egy stabil életet tudnak élni a nehézségekben is, és a jó dolgokban se felejtik el, honnan van a jó. Alázatosak tudnak maradni a szívükben.” 

(X)

Fotók: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. augusztus 31.
130 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 31-én adták át ünnepélyesen a budapesti Nagykörutat. A millennium évében elkészült, mintegy 4,5 kilométer hosszú, a Margit hídtól a Petőfi hídig tartó útvonal azóta is Budapest egyik meghatározó közlekedési és városképi tengelye.
2026. augusztus 31.
A belvárosi polgármesterekkel egyeztetett a MOHU a palackvisszaváltási rendszer átalakításáról. A magyarországi hulladékgazdálkodásban egyeduralkodó cég megváltoztatná a visszaváltott palackok után járó kifizetés módját.
2026. augusztus 31.
Működik egy fejlesztőközpont Józsefvárosban, a Százados úton, ahol pedagógusok és mentorok egy új, saját fejlesztésű módszertani oktatási programmal fejlesztik az óvodás és általános iskolás gyerekek logikus és kreatív gondolkodását, segítenek megtanulni tanulni, és felkészítik őket a digitális világra. A POD-IT Gyermek Akadémia lehet a jövő iskolája?

További cikkek

2026. augusztus 31.
Működik egy fejlesztőközpont Józsefvárosban, a Százados úton, ahol pedagógusok és mentorok egy új, saját fejlesztésű módszertani oktatási programmal fejlesztik az óvodás és általános iskolás gyerekek logikus és kreatív gondolkodását, segítenek megtanulni tanulni, és felkészítik őket a digitális világra. A POD-IT Gyermek Akadémia lehet a jövő iskolája?
2026. augusztus 31.
Egy óvoda működése és népszerűsége nem csupán a vezetőjén múlik, hanem azon is, hogy a gyerekeket körülvevő felnőttek mennyire tudnak egymással együttműködni és közösen gondolkodni – vallja Csabainé Lampert Ágnes. A Százszorszép óvoda vezetője 33 év után búcsúzik az intézménytől, ahol dajkaként kezdte a pályáját.
2026. augusztus 30.
Második alkalommal rendezik meg a Józsefvárosi Házak Futókör Versenyét. A programmal a közös mozgásra ösztökélnek, és a szomszédsági kapcsolatokat is erősítenék.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.