Csakugyan

csakugyan_101
2025. november 01.

„Nem tiszta lappal ér minket a halál”

Haláltalanítottuk a társadalmunkat, elfelejtettük a rítusainkat, pedig szükségünk volna rájuk.

Powered by RedCircle

A halál témaköre tabunak számít, nem szeretünk róla beszélni, nem találjuk a helyét az életünkben, mondja Sipőcz Diána kulturális antropológus, a Méltóságért Alapítvány társalapítója, az életvégi spiritualitás kutatója a Csakugyan legújabb adásában.

„Haláltalanítottuk a társadalmunkat, elfelejtettük a rítusainkat, pedig ez nem volt így minden történelmi korban és most sincs így minden társadalomban.” 

Sipőcz Diána

Baliban például, ahol Diána kutatott egy ideig, teljesen más a helyzet, mint Magyarországon: ott megvárják a megfelelő asztrológiai időpontot a halott rendes eltemetésére, addig csak elhantolják a testet, majd a megfelelő pillanatban kihantolják és a rítus szerint eltemetik zenével, tánccal, vonulással, hangos énekkel, felajánlásokkal. 

Eközben mi kórházba toljuk a halált, holott jó lenne, ha tudnánk együtt lenni a haldoklókkal az utolsó időben is. 

„A tapasztalat alapján a hozzátartozók rettegnek a halál pillanatától, ami egyébként nagyon másképp néz ki, mint ahogy a média mutatja nekünk”,

mondja Sipőcz Diána. Ahhoz viszont, hogy jól tudjunk egy beteg ember mellett lenni, fontos, hogy legyen viszonyunk a saját halálunkkal is. „Ahogy az életünket éljük, nagyban mutatja azt is, hogyan fogjuk a haldoklásunkat viselni”, magyarázza. Vagyis a halál „nem tiszta lappal ér minket”. Addigra már van egy tapasztalatunk arról, hogyan engedjük bele magunkat az ismeretlenbe, hogyan bánunk a fájdalommal, és fontossá válik az, hogy mennyire hitelesen, önmagunkhoz hűen éltük az életünket, mi a viszonyunk a transzcendens világhoz, ezeket a kérdéseket a végén nem fogjuk tudni megkerülni.

Sipőcz Diána és Bendl Vera

Az adásból kiderül, 

  • hogyan viszonyultak a középkorban a halálhoz az emberek;
  • milyen rítusok vannak Baliban és Mexikóban a gyásszal kapcsolatban; 
  • melyik az utolsó érzékszervünk, amelyik feloldódik a haldoklás során;
  • vannak-e a gyásznak kötelező szakaszai; 
  • miért mondják a Krisnások azt, hogy „a halál az utolsó vizsga”;
  • miért lehet boldogabb egy haláltudattal rendelkező élet; 
  • milyen volt a haláljóslás Magyarországon a régi időkben, miért kellett ehhez dió; 
  • hogyan segíthetünk egy haldoklónak az útján. 

Ha tetszett az adás, iratkozzon fel csatornánkra, hogy mindig értesüljön a legújabb beszélgetésekről. A Csakugyan adásait megtalálja a Spotify, az Apple Podcasts és a YouTube felületein egyaránt.

Fotók: Karancsi-Albert Rudolf

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 11.
Félszázadik jubileumát ünnepli Fábri Zoltán filmklasszikusa, amelynek több ikonikus jelenetét is Józsefvárosban forgatták.
2026. október 10.
A Friedrichshain–Józsefváros-tengely márpedig létezik, és nem csak Borges Bianka fejében.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.