A fenyegetés ellenére kitartanak

2025. október 06.

Nem váltanak fenntartót Iványiék, folytatnák a hajléktalan emberek ellátását

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) október elsejei közgyűlésén egyhangú szavazással úgy döntött, hogy nem kezdeményez tárgyalást fenntartóváltásról, és hitvallásukhoz híven továbbra is ők kívánják ellátni a legkiszolgáltatottabb embereket.

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség intenzív felújítási munkálatokkal igyekszik megakadályozni, hogy a Fővárosi Kormányhivatal bezárassa józsefvárosi hajléktalanellátó intézményeit. Az egyházközösség közleménye szerint

a szükséges jogi lépéseket is megtették, és a beérkező civil adományoknak köszönhetően képesek befejezni a hatóság által kért felújításokat, amelyek munkálatait folyamatosan dokumentálják.

Az Iványi Gábor lelkész vezette MET fenntartásában több mint három évtizede működik a Dankó utcában a Fűtött Utca és az Oltalom Hajléktalanok Központja. Ezek az intézmények a hajléktalanellátó rendszerben egyedülálló szolgáltatást nyújtanak: a legrosszabb egészségi állapotban lévő, krónikus betegségekkel élő, végtaghiányos, önellátásra képtelen embereket is befogadják. Az ellátás magában foglalja a folyamatos orvosi gondozást, az ingyenes étkezést és a tisztálkodási lehetőséget.

A Sára Botond vezette Fővárosi Kormányhivatal szeptemberben hatósági eljárást indított az intézmények ellen, és azzal fenyeget, hogy visszavonja a működési engedélyüket. A hatóság infrastrukturális hiányosságokra hivatkozik, többek között új festést és ágymatracokat követel. Amennyiben az intézményeket bezáratnák, több száz ember maradna ellátás nélkül, mivel a többi budapesti hajléktalanszálló nem tudná befogadni az ennyire rossz egészségi állapotban lévő embereket.

A MET szerint a helyzetet súlyosbítja, hogy közel 3 éve nem jut el hozzájuk az állami normatíva. Az intézmények csak a Fővárosi Önkormányzat 2 éves bértámogatásának és a civil adományoknak köszönhetően tudták folytatni működésüket.

A közleményben a MET azt is kifejtette, hogy a kormánypárti sajtóban megjelenő hírek megerősítik a gyanújukat, miszerint nem az ellátottak jóléte iránti aggodalom, hanem egy 30 éve működő egyházi intézményrendszer felszámolása állhat a háttérben.

Fotó: Karancsi-Albert Rudolf

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.