Rezsitárgyalás a kormányt képviselő Láng Zsoltnál

2022. november 21.

Nem zárkózik el a kormány attól, hogy az MVM csökkentse az önkormányzati gáztarifát

A kormány október elején egyedi egyeztetésekbe kezdett az önkormányzatokkal a drasztikusan megemelkedett rezsiköltségek okozta problémák enyhítéséről, ennek keretében járt Pikó András polgármester Láng Zsolt kormánybiztosnál.

Pikó András polgármester elmondása szerint a találkozón elhangzott, hogy az önkormányzat gazdasági helyzete stabil, működése biztosított, de a nehezített pálya továbbra sem szűnt meg. Példaként hozta, hogy a Józsefváros által kötelezően befizetendő szolidaritási hozzájárulás mértéke 70%-kal, összességében 1,6 milliárd forintra nőtt, miközben a kötelező feladatok ellátásához kapott állami normatíva nominálisan is csökkent 40 millióval.

Pikó arról is tájékoztatta Lángot, hogy a gáz- és áramellátás az önkormányzat intézményei számára biztosított. A gáz esetében még nyáron folytattak le közbeszerzést az akkor kedvezőnek számító 1132 forintos köbméterenkénti áron, de Pikó emlékeztetett, hogy mára már jóval ez alá az összeg alá esett a gáz ára. Ezért a polgármester azt jelezte a kormánybiztosnak, hogy a Józsefvároshoz hasonló, vagy még nehezebb helyzetbe került önkormányzatok esetében

az MVM méltányos módon kiengedhetné ezeket a helyhatóságokat a megkötött szerződésekből,

és így csökkenthetnék a gáz irreálisan magas beszerzési árát.  

Pikó elmondása szerint

Láng Zsolt ezt képviselhető felvetésnek minősítette.

Egyébként az ilyen látogatásoknak a hivatalos indoklás szerint az a célja, hogy a kormánybiztos tájékozódjon arról, hogy a települések elkészítették-e azt a menedzsmenttervet, amelyben bemutatják, milyen intézkedéseket tesznek a megnövekedett működési költségek fedezésére, illetve a kiadások csökkentésére, s ha további lépésekre van szükség, akkor fel kell tüntetniük a rendelkezésükre álló tartalékok felhasználásának ütemezését is.

Láng Zsolt, a fővárosi Fidesz elnöke, országgyűlési képviselő beszél a budapesti Fidesz és a Fidelitas az 1956-os forradalom és szabadságharc 66. évfordulója alkalmából tartott ünnepi megemlékezésén a Corvin közben, 2022. október 22-én – Fotó: MTI/Mónus Márton

A találkozón az önkormányzat bemutatta a kért terveket, most pedig jöjjenek a számok, amik jelzik, hogy milyen mértékben emelkedtek meg az önkormányzat rezsiszámlái. A kerületi költségvetés 2022. júniusi módosításakor az önkormányzat által fizetett közüzemi díjakra korábban tervezett bruttó 419 millió Ft-ot közel bruttó 637 millió forintra emelték, mivel már ekkor látható volt a közüzemi díjak emelkedése.

Azonban ez nem bizonyult elegendőnek: a költségvetés 2022. szeptemberi második módosításakor további közüzemidíj-előirányzat-emelést hajtottak végre, így jelenleg mintegy 932 millió forinttal számolnak, tehát az eredeti előirányzatot közel két és félszeresére kellett növelni a 100%-os önkormányzati finanszírozás terhére a jelenlegi közüzemi költségnövekedések alapján.

Az év utolsó negyedévére rögzített 50 526 Ft/GJ távhődíj további, több mint 40 millió forintos közüzemi díjemelkedést von maga után a Józsefvárosi Önkormányzatnak, melynek fedezetét a költségvetés következő módosításakor szintén az önkormányzat saját forrásai terhére kell majd megteremteni.

A költségvetés második módosítása során a fentieken túl beépítették az önkormányzati bérlakásokhoz kötődő olyan közüzemidíj-emelkedéseket is, melyek esetén a számlák az önkormányzat vagy gazdasági társasága (Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt., JKN) nevére érkeznek. Így közüzemi díjakra összesen már 1,24 milliárd forintot terveztek be az idei évre, szemben az eredeti előirányzat 637 milliójával. Tehát összességében az eredeti előirányzatot közel kétszeresére kellett növelni az önkormányzati finanszírozás növekedésével.

Összességében elmondható, hogy már az idei évben is megtöbbszöröződött közüzemi díjemelkedéssel kell szembenéznie a Józsefvárosi Önkormányzatnak. Az önkormányzat közleménye szerint a földgáz és villamosenergia árak bizonytalansága miatt a 2023. évi költségvetésbe a közüzemi díjak további várható növekedése miatt céltartalékot szükséges képezni, az önkormányzat és intézményei működésének biztonsága érdekében.

Nyitókép: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. augusztus 31.
Működik egy fejlesztőközpont Józsefvárosban, a Százados úton, ahol pedagógusok és mentorok egy új, saját fejlesztésű módszertani oktatási programmal fejlesztik az óvodás és általános iskolás gyerekek logikus és kreatív gondolkodását, segítenek megtanulni tanulni, és felkészítik őket a digitális világra. A POD-IT Gyermek Akadémia lehet a jövő iskolája?
2026. augusztus 31.
Egy óvoda működése és népszerűsége nem csupán a vezetőjén múlik, hanem azon is, hogy a gyerekeket körülvevő felnőttek mennyire tudnak egymással együttműködni és közösen gondolkodni – vallja Csabainé Lampert Ágnes. A Százszorszép óvoda vezetője 33 év után búcsúzik az intézménytől, ahol dajkaként kezdte a pályáját.
2026. augusztus 30.
Második alkalommal rendezik meg a Józsefvárosi Házak Futókör Versenyét. A programmal a közös mozgásra ösztökélnek, és a szomszédsági kapcsolatokat is erősítenék.

További cikkek

2026. augusztus 30.
Hétfőtől változik az autómentes időszak kezdete a rakparton.
2026. augusztus 28.
Befejeződtek a József körút átalakításának munkái: új rakodó- és parkolóhelyeket alakítottak ki, a kerékpárosok pedig több helyen a járda helyett már az úttesten közlekedhetnek – közölte augusztus 28-án a BKK.
2026. augusztus 28.
A Nagy Fuvaros utca 3. előtt szakadt be az úttest egy része pénteken. A veszélyes területet elkerítették, a helyreállítást a Fővárosi Csatornázási Művek végzi.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.