Powered by RedCircle
„A harmincas évek iszonyúak voltak”, mondja Kun Gabi, az nlc.hu női portál szerző-szerkesztője a Csakugyan legújabb adásában. „Amikor levágják a melled, el kell látni három gyereket, kemoterápiára járni és a munkahelyen is megfelelni, az alig túlélhető. Ehhez képest negyven után minden sokkal csodálatosabb”, emlékszik vissza. „Ráadásul rájöttem, hogy már nem tudnak annyira felidegesíteni, mint régen. Egyszerűen… lefosom. Nem tudnak annyira megfélemlíteni.”
„Nagyon kevés az a dolog, ami pozitív visszacsatolást ad ahhoz képest, ami lehúz”, mondja Imre Zsófia, a Józsefváros újság szintén negyvenes szerzője. „A gyerekek már nem kötődnek annyira, és egyre több a ráncom. Ha pedig belenézek a tükörbe meztelenül… hát, az borzasztó.”
„Engem nem foglalkoztat annyira a külsőm. Nekem a negyvenes éveim teljes karrier- és életmódváltást hoztak, és bár iszonyú nehéz volt felállni a válás után, most sokkal jobban érzem magam. Akinek nem tetszik, annak nem tetszik. Nem zavar túlságosan”, halljuk Fiala Borcsától, a wmn.hu szerzőjétől, számos sikerkönyv szerzőjétől.
Az intenzív hangulatú adásban nem félünk a nehéz témáktól, így megbeszéljük, hogy
- mennyire más párt keresni negyven után, mint a húszas éveinkben, és mennyire érzik azt a nők, hogy átnéznek rajtuk a férfiak a koruk miatt;
- mekkora küzdelem kamasz gyereket nevelni, és mennyire fáj az anyáknak az elszakadás, hogy az addigi kisgyerek most már nem akar odabújni, és nem akarja elmesélni a napját;
- milyen sok veszteség éri a nőket a negyvenes éveikig, és miért nehéz ezen átmenni, amikor nincs lehetőség nyíltan gyászolni;
- miért hardcore műfaj a patchwork család;
- milyen az, amikor a nehézségek miatt félőrületben zajlik az ember élete;
- mit tanácsolnának a nők a fiataloknak, és szeretnének-e egyáltalán újra fiatalok lenni;
- mennyire szorongat a halál gondolata és a családtagok elvesztésének félelme.
Hallgassa meg adásunkat, és iratkozzon fel csatornáinkra, hogy mindig értesüljön az újabb beszélgetésekről: Spotify / Apple Podcasts / YouTube Podcast
Fotók: Huszár Boglárka