Voltak-e, lesznek-e felmondások az ELTE gyakorló gimnáziumában?

2023. március 24.

„Nyáron nehéz tanárt találni még a Trefortba is”

Egy trefortos tanár távozásáról írt cikk apropóján beszélgettünk a tanári felmondásokról az iskola igazgatójával, de szóba kerültek a jövőbe eltolt beruházások is.

Interjút csinált a Válasz Online Szakmány Csabával, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium egykori tanárával, aki felmondott, mert egész egyszerűen nem tudott megélni a tanári fizetéséből. A Richter Gedeon Nyrt. Magyar Kémiaoktatásért díjas tanára pár egyéb szakmai állásinterjú után végül a Premontrei szerzetesrend rendfőnökének titkárságvezetője lett, s annak érdekében, hogy a tanításból se essen ki teljesen, néhány órában a gödöllői Premontrei Szent Norbert Gimnáziumban vállalt órákat.  

De vajon mi a helyzet a Trefort többi tanárával? Megkerestük Csapodi Zoltán igazgatót, hogy megtudjuk, hányan mondtak fel az elmúlt egy évben. Év közben senki nem mondott fel, mondta el Csapodi, de a pedagógusok „erős gondolkodásban vannak” a tanári pálya feltételei felől, például arról, hogy mikor és mennyi fizetésemelés várható. Hogy esetleg a tanév végével hányan állnának fel, arra azt mondja az igazgató, ilyenről nem tud, pedig kérte a kollégáit, hogy szóljanak előre, mert nyáron „nehéz tanárt találni még egy Trefortba is”.

Kérdeztük az igazgatót a felújításról is, mit tud a csúszásról – 2022 szeptemberében kiderült, hogy a kormány halasztja a gimnázium felújítását-bővítését akár 2025–26-ra. A munka magába foglalta volna a műemléki környezetben lévő épület teljes körű építészeti, tartószerkezeti, belsőépítészeti, gépészeti, erős- és gyengeáramú szerelési munkákat tartalmazó átalakítását, a kivitelezést épületrekonstrukcióval, bővítéssel, aula létrehozásával, lift és konyhatechnológia telepítésével. Erről akkor számoltunk be, amikor kiírták a közbeszerzést, miből az is kiderült, hogy másfél évig (500 napig) tartanak majd a munkálatok. Azokat a beruházásokat, amelyek augusztus 1-jéig nem kezdődtek el, a kormány eltolta a jövőbe, a Trefort felújítása épp augusztus 1-jén indult volna el.

Csapodi Zoltán nem tud arról, hogy mikor kezdődik ez a fejlesztés, nem kapott erről információt, de amíg a nehéz gazdasági helyzet tart, nem érkeznek az EU-s források, addig nem valószínű, hogy bármi is megkezdődik.

Nyitókép: Nagy Dániel

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.