Iványi Gáborék egyháza perli az államot

2023. május 18.

Nyilatkozatokat gyűjtenek az elmaradt felajánlásokról

Az egyháznak kell bizonyítania, hogy jogosult a kártérítésre.

Kártérítési pert indít az állam ellen a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET), mert szerintük jogtalanul fosztották meg őket az egyszázalékos személyi jövedelemadó-felajánlások gyűjtésétől. A perben azt szeretnék elérni, hogy az állam térítse meg azt az összeget, ami az egyház technikai számának elvétele miatt nem kaptak meg (enélkül a szám nélkül nem gyűjthetik a felajánlásokat).

Iványi Gábor szerint nagyon sok pénzzel tartozik nekik az állam.

„Nagy összegről van szó, amit húszezer ellátottunk megsegítésére és több tucat intézményünk működtetésére fordíthattunk volna.”

Az 1981-től bevett és elismert felekezetként működő egyháztól 2012-ben vették el egyházi státuszát. „Azzal kezdődött, hogy 2012. január 1-től, az új egyházügyi törvény értelmében elveszítettük az egyházi besorolásunkat, ami az úgynevezett technikai szám elvesztésével is együtt járt, pedig ez tette volna lehetővé a személyi jövedelemadó 1 százalékának felajánlását az egyháznak” – mondta lapunknak Ónodi István, a MET gazdasági igazgatója.

Az Alkotmánybíróság 2013-as ítélete szerint a törvény egyes rendelkezései – például az, hogy csak a bejegyzett egyházak jogosultak a személyi jövedelemadó egy százalékára – alkotmányellenesek voltak, ezért az AB arra kötelezte az államot, hogy állítsa vissza a kisegyházak korábbi státuszát: „Ezt visszamenőleg 2012. január 1-től kellett volna megtenni,

az Alkotmánybíróság döntése mindenkire (még a kormány számára is) kötelező”,

– mondta a gazdasági igazgató. A döntést azonban máig nem hajtották végre.

Az állam részleges kártérítést fizetett 2012-re, 2013-ra és 2014-re. Az egyházügyi törvény miatt a MET kilenc Magyarországon bejegyzett kisegyházzal együtt keresetet indított a strasbourgi törvényszéken, mely 2014-ben megállapította: a szabályozás sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményének 9. cikkelyét (a gondolat-, a lelkiismereti és a vallásszabadság kérdéskörét szabályozót), valamint a gyülekezés és egyesülés szabadságával foglalkozó 11. cikkelyben foglaltakat.

Az Iványiékat megillető kártérítés mértékéről ekkor még nem született döntés. 2015-ben a magyar állam aláírt a MET-tel egy megállapodást, ahol az állam képviselői elismerik a különböző jogcímeken járó igények jogosságát:

„Ekkor még szóba álltak velünk”

– mondta Ónodi. A gazdasági igazgató szerint ezek a jogcímek a következők: az egyszázalékos felajánlás, az egyszázalékos felajánlás alapján egyházakat megillető kiegészítő támogatás (mértéke közel azonos az egyszázalékos felajánlás összegével), a szociális intézmények működtetése alapján az ún. egyházi kiegészítő támogatás és zárszámadási összeg, a közoktatási intézmények működtetése alapján az ún. egyházi kiegészítő támogatás és zárszámadási összeg, a felsőoktatási intézmény egyházi támogatása, hittantámogatás, bérkompenzáció.

Mindezek a fenti elvont kiegészítő összegek nem extra támogatást jelentenek. „Ezeket kapják meg a jelenleg elismert intézményfenntartó egyházak, és ezekkel együtt lehetséges az intézmények fenntartási költségeit közel 100 százalékban fedezni” – mondta Ónodi. A strasbourgi döntés hatására az egyszázalékos felajánlások összegét és más jogcímeken járó támogatásokat kifizette az állam 2016 decemberéig.

2017 áprilisában a már korábban megállapított jogsértések miatt hárommillió eurós (mintegy 935 millió forintos) kártérítést és 2250 euró perköltséget ítélt meg a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségnek az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB).

2017 januártól azonban újra nem fizetett az állam a korábban elismert jogcímek után,

ezért az egyszázalékos felajánlásokat sem kapta meg a MET, de ez nem csak a korábbi éveket érintette. „2017-ben nem csak a 2016-os adóévben nekünk járó összeget nem kaptuk meg. Ennek visszamenőleges érvényessége van, ezért valójában már a 2015-ös sem érkezett meg hozzánk. Tehát 2017-ben a 2015-ös felajánlásokat kellett volna megkapnunk, amiről az adózók 2016-ban rendelkeztek” – mondta Ónodi.

Ezért a MET kártérítési pert indít az állam ellen. A kártérítésre való jogosultság bizonyítása az egyház feladata lesz, ezért most nyilatkozatokat gyűjtenek azoktól, akik úgy gondolják vagy azt állítják, hogy 2015 és 2020 között a MET-nek ajánlották volna fel adójuk egy százalékát.

Iványi Gábor a NAV 2022-es razziája alatt – Fotó: Nagy Dániel István

Tavaly Iványiék 820 milliót kaptak az egyszázalékos felajánlásokból, ezzel ők a negyedik legtámogatottabb felekezet. Ónodi szerint nem reális, hogy ismét az EJEB-hez forduljanak. „Ugyanazzal a jogcímmel nem lehet újra a strasbourgi bírósághoz fordulni, ugyanazt a pert nem lehet még egyszer megnyerni, ők erre nincsenek felkészülve,

nincs procedúra, módszer arra, ha a magyar kormány úgy gondolja, hogy márpedig ő nem fizet.

Egyébként pedig az megy, hogy a kormány pökhendien azt mondja, hogy menjenek Strasbourgba, és akkor aztán majd fizetünk, miközben azt nagyon is jól tudják, hogy az ítélethozatal minimum 4 év, miközben már eleve 5 évünk kiesett azzal, hogy 2017 óta nem fizetnek. Tehát összességében csupán egy évtizedet kell kiböjtölnünk. Ugyanott vagyunk tehát gyakorlatilag, mint az elején, 2012-ben” – összegez Ónodi.

Nyitókép: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

További cikkek

2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.
2026. október 10.
A Bródy Sándor utca 4. és a Kőfaragó utca 12. előtt forgatják az Üvegház című, Carl Lutz svájci diplomata életéről szóló játékfilm egyes jeleneteit. Október 15. és 30. között időszakos korlátozásokra kell számítani.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.