Kipróbálhatja, milyen részegen vezetni – rendőrségi szimulátorral

2025. szeptember 08.

Nyílt nap a VIII. kerületi rendőrkapitányságon

A látogatók megismerhetik a rendőrök munkáját. Azokat is várják, akik rendőrök szeretnének lenni.

Szeptemberben ismét megrendezik a Nyitott Kapuk a Kékeknél elnevezésű rendezvényt, amely lehetőséget biztosít a lakosságnak, hogy közelebbről megismerjék a rendőrség mindennapi munkáját.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. Kerületi Rendőrkapitánysága 2025. szeptember 13-án, szombaton 9 és 14 óra között tartja meg hagyományos nyílt napját.

A rendezvényre a Víg utca 36. szám alatt található kapitányság parkolójában kerül sor, ahol változatos programokkal várják az érdeklődőket.

A látogatók betekinthetnek a rendőrség épületébe, ahol szakemberek kalauzolják őket a mindennapi rendőri munka helyszínein. A családi programok között szerepel kerékpáros verseny, ahol a résztvevők megmutathatják ügyességüket, és a legjobb eredményt elérők jutalomban is részesülnek.

A közlekedésbiztonság témakörében több interaktív program is várja az érdeklődőket. Kipróbálhatják a biztonságiöv-szimulátort, valamint autós és motoros szimulátorokat. Különösen tanulságos lehet a részegség hatását bemutató szemüveg felpróbálása, amellyel szemléletesen mutatják be az alkoholnak a közlekedésre gyakorolt veszélyes következményeit.

A rendezvény toborzási célokat is szolgál, lehetőséget biztosítva azoknak, akik a rendőri pálya iránt érdeklődnek. A technikai újdonságok között szerepel az ujjnyomatvétel bemutatója, valamint különböző tesztek és Ki Mit Tud-jellegű vetélkedők.

A szervezők külön figyelmet fordítanak a gyerekekre, nekik ajándékokkal és speciális programokkal készülnek. A rendezvény ingyenes, és minden korosztály számára érdekes programokat kínál.

Fotó: Ványi Ákos

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.