Tegyen javaslatot ön is!

2025. május 06.

Ők kaphatják a „Józsefváros Egészségügyéért” kitüntetést 

A VIII. kerületben az idén is megrendezik a Semmelweis-napot, akkor adják át a „Józsefváros Egészségügyéért” kitüntetéseket. A díjra a kerületi lakosok ajánlhatnak jelölteket.

Egyszerű folyamat révén lehet jelölteket ajánlani a „Józsefváros Egészségügyéért” díjra. Ezen a linken – a név és az e-mail-cím megadásával – kezdeményezheti bármely józsefvárosi a díj adományozását a kerületben működő egészségügyi intézmények vezetői, továbbá a háziorvosok és munkatársaik, valamint a területi védőnők számára.

A „Józsefváros Egészségügyéért” kitüntetés annak a magánszemélynek és szakmai közösségnek adományozható, aki Józsefvárosban egészségügyi szakterületen kiemelkedő szakmai munkát végzett.  

„Az egészségügyi dolgozók ünnepe a Semmelweis-nap, melyen Semmelweis Ignácra, a magyar orvostudomány legnagyobb nemzetközi tekintélyű orvosának munkásságára, születésének évfordulójára emlékezünk, kifejezve ezzel a társadalom megbecsülését az egészségügyi dolgozók által teremtett értékek iránt” – írja az önkormányzat.

Az ajánlásoknak tartalmazni kell a javasolt nevét, beosztását, a rendelő címét. Saját maga vagy közeli hozzátartozója részére kitüntetés adományozása nem indítványozható.  

A tavalyi díjazottakat itt ismerheti meg:   

A kezdeményezéseket 2025. május 31. éjfélig várják.  

Fotó: Freepik

Kapcsolódó cikkek

2026. szeptember 14.
Egy hónap alatt több mint hétszázan töltötték ki azt a felmérést, amivel azt kutatták, a józsefvárosiak milyennek szeretnék látni a Népszínház utca ma még igen barátságtalan torkolati szakaszát. Lássuk az eredményt!
2026. szeptember 14.
A II. János Pál pápa tér iskolatereinek ünnepi belakására hívja a kerület népét a RÉV8 szeptember 18-án.

További cikkek

2026. szeptember 14.
A II. János Pál pápa tér iskolatereinek ünnepi belakására hívja a kerület népét a RÉV8 szeptember 18-án.
2026. szeptember 14.
Ma online fórumon lehet hozzászólni a józsefvárosi építési szabályzat tervezett módosításához, írásban szombat éjfélig lehet észrevételeket tenni.
2026. szeptember 11.
A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ péntek kora délutáni összesítése szerint öt, a társaság kezelésébe tartozó helyszínen kellett beavatkozni a vihar után, további két kerületi helyszínen pedig szintén fakár történt. A Hős utcában egy leszakadó ág egy autót is megrongált, a Játékvár bölcsőde udvarát pedig egyelőre zárva tartják. A károk felmérése még folyamatban van.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.