Animációs filmestől a rapperig

2023. november 20.

Ők kapták a Józsefvárosi Kultúráért díjakat

Folytatjuk a november 7-én díjazottak bemutatását a Józsefvárosi Kultúráért díj kitüntetettjeivel – a kitüntetés azoknak jár, akik kulturális területen kiemelkedő tevékenységet folytatnak, és így járulnak hozzá Józsefváros kulturális életének sokszínűségéhez, örökségének gyarapításához.

Buda Flóra Anna filmrendező

Buda Flóra Anna Józsefvárosban, a Százados úti Művésztelepen nőtt fel. Kilencévesen döntötte el, hogy filmrendező lesz, de a divattervezés is vonzotta, ezért a Kisképző bőr szakára iratkozott be, majd a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen animációs rendezőnek tanult. Diplomafilmje, az Entropia 2019-ben elnyerte a legjobb rövidfilmnek járó Teddy-díjat a Berlinalén. Idén a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon a 27 című animációs filmjének ítélték oda a rövidfilm kategória Arany Pálma-díját. Filmje Cannes óta is tovább „menetel”, az Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon elnyerte a fesztivál fődíját.

Oláh Tzumó Árpád dzsesszzongorista

Oláh Tzumó Árpád rendszeres fellépője a Józsefvárosi Jazzfesztiválnak. Az Erkel Ferenc Zeneiskolában kezdte tanulmányait, majd a Weiner Leó Konzervatóriumban folytatott klasszikus zenei tanulmányokat, ezután tanult dzsesszt, 2003-tól a Thelonious Monk Institute of Jazz hallgatója volt. Megkapta a legjobb európai szólistának járó díjat is. 2012-től oktat a Snétberger Zenei Tehetség Központban, melynek központja ma Józsefvárosban működik. Jelenleg szólózongorás projektjén dolgozik.

Schwarcz Ádám – Beton.Hofi rapper

Schwarcz Ádám, vagy ahogy mindenki ismeri, Beton.Hofi Józsefvárosban nevelkedett, a Bérkocsis utca 16-ban nőtt fel és a Kőbányai út 22-es tömbben kezdte pályafutását. Akkor annyi erdélyi lakott ott, hogy édesapja elnevezte Kis-Romániának. A mai napig, ha erre jár, nem száll járműre, hanem sétál inkább. Számai jelentős részét ezeken az utcákon írta. Amikor felmerül a Nyolc, rajongása miatt ma is nehéz objektívnak maradnia. Innen indulva hódította meg a fiatalok szívét és ma is Józsefvárosban él.

Nyitóképünkön Buda Anna Flóra – Fotó: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.