„Az ukrán oktatási minisztérium online elérhetővé tette a tanmenetet, hogy a menekült diákok haladni tudjanak a tanulmányaikkal, ezzel segítve a reintegrációs folyamatot, ám a magyar közoktatási törvény előírja a hazánkban több mint 3 hónapot tartózkodó 3–16 éves korú gyerekek tankötelezettségét” – mondja Ercse Kriszta oktatáskutató. Emiatt 2022 szeptemberében tömegesen kerültek be ukrán gyerekek a magyar iskolákba, óvodákba. Az állam – azon felül, hogy bruttó 130 ezer forintos bérpótlékot biztosít azoknak a tanároknak, akik délutánonként heti 5 nyelvórát tartanak az ukrán diákoknak – az ukrán gyerekek tanulását segítő speciális stratégiával nem bíbelődött. Így többek között még az is kérdéses, hogyan és milyen feltételekkel tanulhatnak tovább közép- és felsőoktatásban, ha nem beszélnek magyarul, és az érettségihez vagy felvételihez szükséges tárgyi tudásuk (például magyar irodalomból) nincs meg.
Nem elég beterelni őket
Az oktatási integráció jóval többet jelent annál, minthogy az oktatási rendszerbe szabályozás útján beparancsolják a gyerekeket – hívja fel a figyelmet Ercse. Nagyon fontos lenne a holisztikus megközelítés: figyelembe kellene venni a menekült gyerekek tanulási szükségleteit, szociális igényeit, érzelmi igényeit, (bár ez a magyar diákoknál sem történik meg) – veti fel. A folyamatban pedig a környezet (tanárok, egyéb szakemberek, diákok, szülők) felkészítéséről is gondoskodni kellene. Megoldás lehetne, ha az oktatásirányítás felmérné, hogy a menekülteknek mi a szükséglete, igénye, illetve a fogadó iskoláknak milyen eszközökre, forrásokra lenne szükségük. Kellene, hogy kommunikáljon a szakemberekkel, meghallgassa azok tapasztalatait, javaslatait. Végül
az intézmények szükségleteit mind a szabályozásban, mind a finanszírozásban el kellene ismernie.
Ercse szerint kizárólag azért nem kilátástalan a helyzet az oktatásban, mert mind a pedagógusok, mind a nemzetközi és civil szervezetek próbálnak segíteni. Bár kicsi a mozgásterük, de igyekeznek lokálisan érzékelhető hiányokra, igényekre valamiféle választ adni.

Keresik a megoldást
A Civil Kollégium Alapítvány, amelynek máskülönben Ercse az oktatási szakértője, az oktatás érdekérvényesítésével is foglalkozik, egyik célja elérni, hogy
Magyarországon minden gyerek egyenlően férjen hozzá az oktatáshoz, legyen az roma, sajátos nevelési igényű, szegénységben élő vagy menekült.
Úgy vélik ennek egyik alappillére az oktatást közvetlenül segítő szakemberek számának megemelése a nevelői-oktatói munkában. (Jelen állás szerint 150 gyerekenként alkalmazhat 1 segítő foglalkozású szakembert egy intézmény, a jogszabályi háttér azonban szakemberhiány miatt így sem teljesül, szerintük azonban ennek többszörösére lenne szükség, akiknek a számát szükség alapján kellene meghatározni.) Az elképzelésük, hogy tapasztalati szakértőket vinnének be az iskolákba, akik hidat képeznének a szülők és a tanárok és a gyerekek és a tanárok között. Szeptemberben indítanák próbaprojektjüket 6 iskolában.
Ott segítenek, ahol tudnak
A Menedék-Migránsokat Segítő Egyesület már több mint száz ukrán család gyerekeinek a beiskolázásában segített Budapesten. A szervezet több iskolával is kapcsolatban áll, segítik a gyerekek iskolába integrálásának folyamatát is: kérésre kimennek az intézményekbe közösségépítő tréninget tartani az érintett osztályokba, de segítenek ukrán nyelven lebonyolítani szülői értekezletet is, ha arra van igény. Az ügyfeleik kérésére felveszik a kapcsolatot az iskolával, segítik a beiratkozást, tolmácsot is biztosítanak. A beiskoláztatással kapcsolatos tájékoztatót is tartottak több ízben az ukrán családoknak. Ukrajnában más az iskolarendszer, például 9 éves az általános iskola és 11. után érettségizhetnek a diákok – magyarázza Füredi Éva, a szervezet munkatársa. Szerinte
fontos, hogy a gyerekek közösségbe járjanak, legyen rendszer az életükben, mert az erősíti a biztonságérzetüket.
Füredi úgy tapasztalja, hogy a kisebb gyerekek könnyebben beilleszkednek és elsajátítják a nyelvet, viszont a felsősök nehezebb helyzetben vannak, már csak az életkoruknak megfelelő krízisek, így például a kamaszkor miatt is, nehezebben alkalmazkodnak.
Az egyesületben tartanak magyar nyelvórákat felnőtteknek, segítenek eligazodni az egészségügy útvesztőiben, lakhatás- és munkakeresésben is. A gyerekek számára komplex integrációs programjuk van. Ebbe beletartozik többek között az egyéni segítségnyújtás, legyen szó korrepetálásról, mentorálásról, de vállalnak gyerekfelügyeletet, elkísérik a gyereket az iskolába és szükség esetén pszichológus szakembert is rendelkezésre bocsájtanak.

Végigülik a napot, de nem értik a tanárt és a tananyagot
Szécsi Magdi szociális munkás a háború kitörése óta foglalkozik ukrán menekült emberekkel. A Migration Aid munkatársaként a Nyugatiba és a Keletibe érkezőket fogadja, de Záhonyba is jár terepmunkára. A menekültek oktatásában nem vesz részt, ám a szülők gyakran osztják meg vele az oktatási rendszerrel vívott szélmalomharcaikat. „Ismerek olyan családokat, akik 8 négyzetméteren élnek együtt 16-an, lavórban fürdenek, vagy dohos, hideg pincében élnek. A gyerekek innen mennek naponta iskolába, a társaik pedig azzal csúfolják őket, hogy büdösek” – meséli. Vannak iskoláskorú, menekült roma gyerekek, akik egyáltalán nem tudnak írni. Van közöttük, aki tud magyarul valamelyest, de legtöbbjük csak roma nyelven beszél. Olyan szociokulturális helyzetből jönnek, ahol nem voltak kötelezve arra, hogy iskolába járjanak. Ehhez képest most
beterelik őket egy osztályba, ahol végig kell ülniük a napot, s nem tudják, hogyan kell viselkedniük, nem értik a nyelvet, a tanárt és a tananyagot sem.
Nagy százalékban rendbontókká válnak, a pedagógusoknak pedig nincs eszközük a helyzet kezelésére – mondja Szécsi, majd hozzáteszi, több iskola is van, ahol szegregált osztályokat hoztak létre, és leginkább gyerekmegőrzőként működnek.
Matekórán gyászfeldolgozás
Az éremnek két oldala van, és a tapasztalatok nem csak feketék vagy fehérek. A Deák Diák Ének-zenei Általános Iskola és Gimnázium első osztályába járó ukrán menekült gyerekek év eleje óta az osztálytermük egyik sarkában szinte mindennap elszeparálnak egy részt, ahol kis házikót építenek, asztallal, székekkel, kisszekrénnyel be is rendezik. Kezdettől ez volt az ő kis külön birodalmuk – ukrán szigetecskéjük –, ahová eleinte nem engedtek be magyar gyerekeket. Azonban, ahogy telt-múlt az idő és kezdték megszokni az új helyzetet, nyitottak az osztályközösség többi tagja felé is, így mára már beengedik a többi gyereket is az építményükbe – meséli az osztályfőnökük, Gergelyné Szarvas Márta igazgatóhelyettes.
Itt a gyerekek különbözőképpen haladnak a beilleszkedéssel, így a nyelv elsajátításával is. Az osztályban könnyebbséget okoz egymás megértésében, hogy az osztályfőnök beszél oroszul. Szerinte momentán nagyjából 400-500 szavas szókinccsel rendelkeznek a gyerekek, sok mindent megértenek, de ritkán válaszolnak, még passzív a nyelvtudásuk. A tanuláshoz más-más motivációval állnak. Például az egyik kisfiú, aki csak decemberben érkezett az osztályba, nagyon fogékony az új ismeretekre, folyton kérdez és azonnal használja a már megismert magyar szavakat.
Viszont van olyan gyerek is, aki teljesen bezárkózik, és inkább megvárja, amíg Márta oroszul elmondja neki, mi a feladat, mit kell épp csinálni.
Ez lehet a traumafeldolgozás egy módja is, de a családi hozzáállással is párhuzamba vonható. Akinek a családja mielőbb szeretne integrálódni, otthon is gyakorolják a nyelvet, a szülők, ha lehetőségük adódik rá, nyelvórákat vesznek. A szülőkkel való kommunikáció gyakran Google-fordítóval történik, a szülői értekezleten elhangzottakat egy mindkét nyelvet ismerő anyuka fordította ukrán szülőtársainak. A menekült gyerekek nagyobb része máskülönben az ukrán tanterv szerint is tanul otthon online oktatásban.
Az igazgatóhelyettes szerint a pedagógusok számára a gyerekek differenciálása a legnagyobb kihívás: megoldani, hogy mindenki a saját tempójának megfelelően tudjon haladni. Lelkileg pedig megterhelő a rengeteg tragédia, amivel szembesülnek. „Külön matekórát tartottam a diákomnak, aki egyszer csak arról kezdett el beszélni, hogy az édesapját bombatalálat érte, úgy halt meg.
Nem az az elsődleges, hogyan haladnak a menekült gyerekeink a tananyaggal, hanem hogy beilleszkedjenek és biztonságban érezzék magukat.”
Aki frusztrált, nem tud hatékonyan tanulni – veszi át a szót az iskolaigazgató, Farczádi Bencze Tamás. Azt vallja, nem a tananyagot, a gyereket kell tanítani.

A türelem most a legnagyobb kincs
Úgy látja, kollégáit megviseli ez az újonnan rájuk hárult feladat, nem ágálnak ellene, csak éppen amúgy is le vannak terhelve. De igyekeznek a legjobb tudásuk szerint helyt állni: biztatják, segítik és tanítják egymást, folyamatosak a tapasztalatcserék. A türelem most a legnagyobb kincs, és ha beérik majd a közös munka, mindenki szárnyalni fog – teszi hozzá az igazgató.
Tizenhat ukrán menekült gyerek tanul náluk, de rajtuk kívül még több különféle más országból származó is.
„Elkezdtek velünk együtt élni, megszokták az alapvető dolgokat, szabályokat, ami egyébiránt a magyar gyerekeknek is gond, amikor bekerülnek egy ekkora intézménybe.
Törekszünk arra, hogy minden gyerek megerősödjön abban, hogy ugyanannyira értékes, mint a másik. Az évnyitónk például három nyelven: magyarul, ukránul és angolul zajlott, de szervezünk multikulturális projektnapot is, hogy jobban megismerjék a gyerekek egymás kultúráját.”
Fotók: Mile Máté