Csak az oltás véd meg, de nem árt visszavenni a maszkot

2021. október 15.

Oltasson, akinek kedves az élete!

Számokkal alátámasztható, hogy azokban az országokban, ahol magasabb az átoltottság aránya, a koronavírus járvány lassabban terjed. Az alacsony átoltottságú Romániában nagyon nagy a baj, a kórházaik leterheltek, ezért a magyar egészségügyi ellátók segítségét kérték. Bár hazánkban viszonylag magas az átoltottság, a folyamat stagnál, a szakemberek az oltás felvételére ösztökélnek. Józsefváros Önkormányzata már korábban beszállt az oltáskampányba, most anyagilag is jól jár, aki oltat: 20 ezer forintot kaphatnak érte a rászorultak.

Jakab Ferenc, a Virológiai Nemzeti Laboratórium vezetője, a Virológia Pécs Facebook-oldalon grafikonmelléklettel szemlélteti, hogyan viszonyul egymáshoz a fertőzöttek számának növekedése és a lakosság átoltottsági aránya a környező országokban. A román helyzetet emeli ki példaként, ahol mintegy 30 százalékos az átoltottság:

„Nem meglepő, hogy a napi fertőzések száma arányosan nagyobb Romániában, és meredeken emelkedik”

– írja. Majd azzal folytatja, bár hazánkban is emelkedik az esetszám, ám egyenletes, nem túl gyorsan emelkedő tendenciát mutat. Hogy ez így maradjon, oltatni kell, még most sem késő.

Jobban félnek a mellékhatástól, mint a vírustól

Bár Romániában már napok óta 300 fölött van a koronavírus-fertőzésben elhunytak száma (több, mint 90 százalékuk nem volt beoltva), az újonnan regisztrált eseteké pedig hamarosan elérheti a 20 ezret, mégsem mozdul előre az oltási hajlandóság a szomszédos országban – írta meg a telex.hu. A kórházban lévők száma bőven 17 ezer felett van, ebből az intenzív osztályon ápoltaké közeledik a 2 ezerhez.

Már több mint 300 iskola állt át online oktatásra, és hétfőn továbbiakat zárnak be, van olyan város is, ami vesztegzár alá került. Azonban hiába az elrettentő adatok, egy október eleji felmérés szerint a lakosság 60 százaléka továbbra sem oltatna.

A megkérdezettek fele az oltások mellékhatásától tart, a másik felének aggályai vannak a vakcinák hatékonyságát illetően.

Kép: Nagy Dániel

Magyarország jól áll egyelőre

Románia egészségügyi ellátórendszere a végsőkig leterhelt, ezért a magyar kormánnyal kötött megállapodás szerint szegedi és debreceni kórházak intenzív terápiára szoruló covidos beteget fogadnak, egyelőre ötvenet. Erről Orbán Viktor miniszterelnök is beszélt péntek reggel a Kossuth Rádiónak adott interjújában.

A miniszterelnök elmondta, a magyar lakosság 59 százaléka van beoltva, tavaly ilyenkor hazánkban már háromszor annyi volt a fertőzöttek száma, mint most, és kétszer annyian voltak kórházban, mint ma. (Pénteken közölt adatok alapján az 1249 új fertőzöttet regisztráltak, ezzel 12118-ra nőtt az aktív fertőzöttek száma. 10 ember veszítette életét az elmúlt napon, kórházban 800 koronavírusos beteg van, közülük 124-en vannak lélegeztetőgépen.)

Orbán szerint is számokkal támasztható alá az oltás hatékonysága. Azt is elmondta,

a negyedik hullámban tomboló delta variáns sokkal veszélyesebb, mint a korábbi mutációk.

Nem szólt arról ugyan, hogy a kormány tervezne járványügyi szigorítást, ám azt finoman odaszúrta, az ő zsebében mindig van egy maszk, zárt helyen fel is teszi. Hangsúlyozta, az egyedüli hatékony megoldás a vakcina, ezért aki teheti, és akinek kedves a saját, és szerettei élete, az oltasson.

Az oltás az egyetlen út

Zacher Gábor orvos a portfolio.hu-nak adott interjújában arról beszélt: „A delta variáns reprodukciós rátája már 6-os, egy átlagos vírusé 1-es. A lappangási ideje is nagyon lerövidült a korábbi variánsokhoz képest.” Éppen ezért úgy véli, az oltásnak nincs alternatívája a vírus legyőzésével szemben. Hozzátette, hogy

kizárólagos védelem nincs, ám nagyon kicsi a valószínűsége annak, hogy az oltás felvétele után valaki ismét beteg lesz.

Ő szintén maszkhasználatra buzdít a járvány további lassításának érdekében.

Oltás, maszk, kézmosás, távolságtartás

A Magyar Tudományos Akadémia hétfői közleményben figyelmeztet arra, hogy az oltási hajlandóság elakadt, és hiába a magas átoltottsági arány, így sem kerülhető el a tömeges megbetegedés. Az írják,

ugrásszerűen növelni kell a beoltottak számát, főleg, hogy az influenzaszezon is a küszöbön,

ami tovább súlyosbíthatja a népegészségügyi helyzetet. A szervezet zárt terekben, tömegközlekedési eszközökön a maszk használatára biztat.

A Magyar Orvosi Kamara csütörtökön kiadott állásfoglalásában arra hívta fel a figyelmet, hogy

az esetszámok folyamatosan emelkednek, a delta-variáns agresszívebb és a terjedése is gyorsabb, mint a korábbi mutációknak, a járvány negyedik hulláma elsősorban az oltatlanokat érinti.
Kép: Nagy Dániel

A Kamara ismét a négylépcsős védekezést ajánlja: első az oltás, második a maszk használata zárt terekben, harmadik (a legalább kétméteres) távolságtartás, negyedik pedig az alapos kézmosás. Emellett szükséges kormányzati intézkedésként a védettségi igazolvány kiterjedt használatára is említést tettek.

Fizetnek is érte

A kerületi önkormányzat is mindent megtesz annak érdekében, hogy az oltást lehetőleg minél többen felvegyék, ezért pénzadománnyal igyekszik ösztökélni azokat a rászorulókat, akik felveszik a koronavírus elleni vakcinát. Az összeget a héten kétszeresére, 20 ezerre forintra emelték.

Címkép: Nagy Dániel

Kapcsolódó cikkek

2021. szeptember 09.
Két igazán fontos téma szerepelt a rendkívüli képviselő-testületi ülésen, az egyik egy oltásösztönző díj bevezetése, amit rászoruló családok vehetnek igénybe, ez most személyenként 10 ezer forint, de lehet, hogy két hét múlva 20 ezerre emelkedik. A másik pedig a káptalanfüredi tábor befejezésének ügye: megkötik az új támogatási szerződést, és 2024 nyarán már remélhetőleg a gyerekek is nyaralhatnak a befejezett gyerek- és sporttáborban.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.