Fűtés, lakhatás, zöldülés, esélyegyenlőség

2022. október 02.

Őszi kérdések politikusoknak

Vigyázat, sorozat: körbekérdeztük politikusainkat, hogy mit tartanak az őszi időszak legnagyobb kihívásának, várható-e valami nagy dobás, mik a személyes ambícióik. II. rész.

Szili-Darók Ildikó

Az ősz legnagyobb feladata a szociális rendeletünk átalakítása lesz, a segélyezés lehetővé tétele szélesebb körben, második lépésben pedig egy kerületre szabottabb rendelet elkészítése.

Fontos lesz még a Helyi Esélyegyenlőségi Program lakossági vitájának lefolytatása,

amely program egyébként szociálpolitikai intézkedéseink háttéranyaga.

Szili-Darók Ildikó

Mindeközben persze szeretnénk fenntartani az önkormányzat kiegyensúlyozott működését, hatékonyságunk még nagyobb növelését akarjuk elérni, és a költségvetés előkészületében a konszenzusos döntéseket. Személyes céljaim összefüggenek az első kérdéssel, ezenkívül a gyermekvédelmi törvény módosítására is tettem javaslatot, ezt nem alpolgármesterként, hanem szociális szakemberként. Ezt a folyamatot követem és segítem elő. Ha sikerülne a törvénymódosítás, az sok gyermek számára jelentene szakszerűbb ellátást.

Erőss Gábor

Válságba taszította a Fidesz az embereket, köztük a józsefvárosiakat is.

A kerületnek, amennyire tőlünk telik, segítenie kell fűtési/lakhatási támogatással az eddigi támogatások összegének és elérésének növelésével.

Szeretném, ha a közvélemény ráeszmélne, amit klímavédelemnek hívunk, az nemcsak a klímaválság enyhítését szolgálja, de az energiaválsággal és a rezsiemeléssel való megküzdést is segíti: a Gutenberg téri RenoPont energiahatékonysági tanácsadó irodától a napelem-telepítésig, a középületek fűtésének letekerésétől a bérlakásokban élők otthonfelújítási programjáig.

Erőss Gábor

Célom elérni a fásítás-zöldítés felgyorsítását, a Déri Miksa utcától a Fecske utcán át a Lujza utcáig, a Népszínház utcától a Somogyi Béla utcán át a Bacsó Béla utcáig. A Népszínház utca rendezése is folytatódhat az újabb faültetésekkel és a közösségi költségvetésben megszavazott szelektív kukák kihelyezésével.

Képek: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.