Jövedelemtől függően 15-35 ezer forint havi támogatás

2025. október 21.

Ösztöndíjprogram józsefvárosi diákoknak

A Józsefvárosi Önkormányzat november 4-ig várja a Bursa Hungarica ösztöndíj­program­ra jelentkezők pályázatait. A támogatással a nehezebb anyagi helyzetben lévő fiataloknak elérhetőbbé válhat a felsőfokú tanulmányok folytatása.

A program 2 kategóriában nyújt segítséget. Az úgynevezett „A” típusú lehetőség azoknak szól, akik már felsőoktatási intézményben tanulnak, míg a „B” típus az érettségi előtt állókat és azokat érinti, akik ugyan rendelkeznek már középfokú végzettséggel, ám még nem kezdték meg egyetemi tanulmányaikat.

A havonta folyósítható összeg a család jövedelmi helyzetétől függ. Amennyiben a háztartásban az egy főre számított bevétel nem éri el a 250 ezer forintot, akkor havi 35 ezer forintos segélyre lehet számítani. Ha ez az érték a 250 ezer és 300 ezer forint közötti sávba esik, akkor 15 ezer forint jár havonta.

A 300 ezer forintot meghaladó egy főre jutó jövedelem esetén nem igényelhető a támogatás. Az önkormányzati összeget a minisztérium is kiegészíti, de csupán 5 ezer forintot ad havonta.

A támogatás időtartama eltérő a 2 kategória esetében. A jelenleg is egyetemen tanulók 10 hónapig részesülhetnek az ösztöndíjban, amely a 2025/2026-os tanév második, valamint a következő év első félévét öleli át. A még felsőoktatásba nem felvett pályázók 6 féléven keresztül jogosultak a segítségre, legkorábban 2026 szeptemberétől kezdve. Egy félév 5 havi támogatást jelent.

A jelentkezés kizárólag az állandó bejelentett lakcím szerinti önkormányzatnál történhet, így csak a hivatalosan a VIII. kerületben lakók adhatják be pályázatukat a Józsefvárosi Önkormányzatnál.

A folyamat online kezdődik: az Eper-Bursa rendszerben kell regisztrálni, majd kitölteni és véglegesíteni az űrlapot. Ezt követően a kinyomtatott és aláírt pályázatot a Szociális Támogatási Irodában kell leadni a szükséges mellékletekkel együtt. Ezek között szerepel a pályázói nyilatkozat, a háztartás tagjainak jövedelemigazolása, valamint az egyetemisták esetében a hallgatói jogviszony igazolása az aktuális félévről.

A november 4-i határidő kulcsfontosságú: e dátum után a rendszer már nem engedi az online véglegesítést, és a papíralapú dokumentumokat sem fogadják el. A benyújtott pályázatokról várhatóan novemberben dönt a kerület Társadalmi Ügyek Bizottsága.

További információk a Baross utcai Ügyfélszolgálati Irodában kaphatók személyesen, e-mailben az ugyfelszolgalat@jozsefvaros.hu címen, valamint telefonon – +36 (80) 277-256 (zöldszám) és +36 (1) 459-2100 –, illetve a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő bursa@nktk.hu címén és telefonos ügyfélszolgálatán keresztül. További részletek és a pályázati kiírások az önkormányzat honlapján.

Fotó: Karancsi-Albert Rudolf

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.