Tematikus séták

2022. október 03.

Palotanegyedi tematikus séták – rafkós építészek, egészséges utcák

Palotanegyedi városi tematikus sétákra hívjuk fel a figyelmet.

Rafinált paloták a Palotanegyedben

A Palotanegyed, a korábbi Mágnásnegyed épületei közt sok a figyelemreméltó, pompás palota. Az ImagineBudapest a sétáin azt mutatja meg, hogy milyen ügyes rá-, melléépítések segítségével tettek egy épületet a 19. és 20. században szebbé, nagyobbá, komfortosabbá, gazdaságosabbá. Az építészeti trükkök és rafinériák tudója két helyi kötődésű építész, akik amúgy házaspárt is alkotnak: Schmölz Gabriella és Perényi László, a Civilek a Palotenegyedért Egyesület (CAPE) vezetői. Sőt, a házuk udvarába is be lehet majd nézni, ahogy a Rajk kollégiumba is a Horánszky utcában és a Zichy Palazzo Hotel belső tereibe is. A résztvevők egy helytörténeti kiadványt is kapnak, amely a CAPE és a Józsefvárosi Önkormányzat közös kiadványa.

A séta kb. 2 óra hosszú lesz, további részletek és jelentkezés az ImagineBudapest oldalán.

Egészséges utcák

A másik sétát a főváros és a Járókelő szervezi: az Egészséges utcák koncepciót fejti ki Balogh Samu, a főpolgármester kabinetvezetője, illetve Veress Luca urbanista, a Járókelő oldal szakmai munkatársa. Az Egészséges utcák megközelítés az embereket és egészségüket helyezi a középpontba a közterületek fejlesztésekor és üzemeltetésekor. A séta célja, hogy a résztvevőknek budapesti példákon keresztül bemutassa a koncepciót, és erről közvetlenül tehessenek fel kérdéseket a témát ismerő szakembereknek, olvasható a meghívóban.

Időpont: 2022. október 4., kedd 9:00
Találkozási pont: 1053 Budapest, Egyetem tér, az ELTE ÁJK bejárata előtt, a séta a Déri Miksa utcáig halad.

A szervezők kérik, a részvételi szándékot hétfő délután 15 óráig jelezni a sajto@budapest.hu címen.

Fotók: Huszár Bogi

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.

További cikkek

2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 10.
Józsefváros tele érdekes műhelyekkel, kisiparosokkal, és van ahol a gyártáson túl tanítással és közösségépítéssel is foglalkoznak: Biró Gergő szitanyomó műhelyében jártunk.
2026. október 09.
Józsefvárosban is elérhető a Bischitz Johanna Központ tanácsadó szolgálata, ahol a fogyatékos személyek legkülönfélébb problémáira tudnak útmutatást adni.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.