A Füvészkert adott otthont június 2–3-án az Építészfórum online folyóirat Építészfesztiváljának. A Varga Mihály által 2000-ben alapított Építészfórum ma talán a legfontosabb médiája a magyar építészetnek.

A fesztivál címe Survival, azaz túlélés volt. A mai „politikai-, környezeti- és gazdasági válságban alapjaiban kell újragondolnunk, hogyan használjuk fel bolygónk erőforrásait és hogyan szervezzük meg közösségeinket, ahhoz hogy visszaszerezzük a város elképzeléséhez való jogunkat. […] az építész szakmát és a város politikáját érintő kihívásokra keresünk lehetséges válaszokat” – állt a meghívóban. A programok mindegyike kapcsolódott valahogy a fenntarthatósághoz, egy részük azonban kifejezetten szakemberek számára mondott fontosat, míg mi egy olyan beszélgetésen vettünk részt, ami azonban sokakat érdekelhet a szakmán kívül is: pályakezdő építészek beszéltek arról, miért lettek „pályaelhagyók”, miért nem a klasszikus tervezői pályán indultak el.

A Füvészkert ideális helyszín volt a szakmai fesztiválhoz, a fák között szépen megbújtak a programhelyszínek, bár az első napon hatalmas zuhé kerekedett, és be kellett húzódni a Füvészkert főépületébe néhány beszélgetéssel.

Négy fiatal építésszel beszélgetett Borenich Levente főszerkesztő. Maga is építész, sőt pályaelhagyó, de ahogy a többiek, ő is megmaradt az építészet közelében.

A négy fiatal építészből kettőt Józsefvároshoz köt a tevékenysége. Mit később kiderült, a fesztivál témájához nem a helyszín, hanem a klímavédelem, fenntarthatóság, részvételiség, szociális lakáspolitika, azaz munkájuk szerves része kapcsolja őket.

Bene Bence az Utcáról Lakásba Egyesületnél (ULE) dolgozik, szociális bérlakások felújítását koordinálja, ám ha szükséges, maga is vakolókanalat ragad. Egyébként a BME Urbanisztika Tanszék doktorandusza, PhD hallgatóként kutatási területe a budapesti kislakótelepek térbeli és társadalmi határai. Legfőképp a lakhatási válság és a hajléktalanság felszámolásának lehetőségei izgatják.

Győrfi Dániel építész-urbanista 2022-ben végzett a Műegyetemen. Az Építész Szakkollégium aktív tagja, majd elnöke volt. A változásokat kezelni tudó, rugalmasan működő városok és a fokozatos városfejlesztés kérdései foglalkoztatják. Most a Rév8 munkatársaként a Józsefváros élhetőséget erősítő köztéri beavatkozásokon dolgozik.

Galambos Emese is 2022-ben végzett a Műegyetemen építészmérnökként, és az egyetemi évek alatt részmunkaidőben kezdett el a Graphisoftnál dolgozni az Archicad épülettervező szoftver tesztelőjeként. Ma ott szoftverfejlesztő főállásban, építész szemmel vizsgálja a Archicadet.

A sepsiszentgyörgyi születésű Kopacz Hanna 2021-ben végzett a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetem építőművész mesterszakán, egy kis tervezőirodája van, egyébként pedig a Mediawave munkatársa.

Bene Bence az ULE-nél lakások felújításában vesz rész, ezt koordinálja, de a kérdésre, hogy mennyire távolodott el az eredeti szakmájától, azt válaszolta, hogy nem igazán, „ugyan nem tervezek, de ha az építészetet kitágítjuk, a kutatás, a városok elemzését, értelmezését, a lakhatási kérdéseket is számba vesszük, nem érzem magam pályaelhagyónak, határterületeken dolgozom. Az építészet előfeltétele az építésnek is.” Egyébként nem ijed meg attól, ha konkrétan szerszámot kell ragadnia néha, hogy segítse a felújításokat.

Bence egy ideig építészeti látványtervezéssel foglalkozott, de feleslegesnek érezte, hogy csábító képeket alkosson, amik csak arra valók, hogy eladják az épületet. „Irodában sem szeretek dolgozni, érzékeny vagyok a szociális kérdések iránt, néha már a szocializmussal barátkozom gondolatban”, egyenes útja vezetett az ULE-be, ahol rászoruló családok, hajléktalanságból jövők juthatnak rendes otthonhoz.

Győrfi Dánielt az érdekelte mindig, hogyan alakulnak a városok, mi történik a közlekedéssel, milyen a várospolitika. Az álláskeresés a legnehezebb időszakban érte, a covid-járvány alatt, amikor ezek a kérdések

öltöttek leginkább formát. Nem akart önkormányzatnál dolgozni, de egy netes fórumon találkozott Rádai Dániellel, a VIII. kerület alpolgármesterével, aki elhívta munkatársának.

„Változatos munka volt, főleg megrendelői szerepben. Megpróbáltuk az apparátust az átfogóbb koncepciók kialakításának irányába terelni. Amikor látszott, hogy itt olyan emberre van szükség, aki a gyakorlatban is meg tudja csinálni a dolgokat, terveket készít, egy év után átkerültem a Rév8-ba, ott már konkrét projekteken dolgozom, közterület fejlesztéssel, komplex rehabilitációs programokon, aminek része, hogy rengeteget beszélünk a lakókkal, közösségekkel, akikkel kisebb-nagyobb projektjeink vannak. Taktikus urbanisztikai projekteket csinálunk, de olyat is, ami permanens, próbáljuk menedzselni és kitalálni, mi működök Budapesten, hogy ne valami külföldi példát másoljunk szolgaian. Például átélhetővé tesszük, mit jelent a klímaadaptáció, amikor a köztereinkkel máshogy gondolkodunk.”

Kopecz Hanna már az egyetem első hónapjában csatlakozott a Győri Alkotóhéthez. „Akkor zene és építészet volt a téma, gondoltam, ez tökéletes tématársítás nekem, annyira megtetszett, hogy minden évben visszajártam.” Ott találkozott a Mediawave vezetőjével is, aki meghívta installációt készíteni a Mediawave fesztiváljára. Dolgozott építész irodákban is, s bár szerette a helyeket,

a klasszikus építészpraxis nem volt elég izgalmas neki.

Így lett végül a Mediawave munkatársa, hogy a covid által megtépázott fesztivált segítse, és van egy kicsi irodája is, bár csak kevés munkát vállal el.

Galambos Emese nevezhető talán leginkább pályaelhagyónak. Őt sem elégítette ki a tervezőirodai munka, az sem tetszett neki, hogy a megrendelők sokszor megváltoztatják a szakszerű terveket, és nem lesz olyan jó az épület, mint aminek szánták. A Graphisoftnál volt már egyetem mellett is tesztelő, elfogadta az ajánlatukat, hogy teljes állásban mérnökük legyen. A speciális szoftveres szaktudást ott mentorprogramon belül tanítják meg nekik, de rendszeresen vannak kisebb képzések is. Az hogy építész, mégis nagy előnyt jelent neki egy építészeknek szánt program fejlesztésében.

A pályaelhagyásban szerepet játszott az oktatás metódusa is. Borenich Levente New Castle-ben csinálta az építész alapképzést, és ott tudatosan álltak a kérdéshez. Azt mondták, a diákok 50 százaléka lesz valóban építész, ezért a képzés során olyan készségeket, tudást adtak át, amit más területen is tudnak használni. „A BME-n valószínűleg nem így van.”

Bence ugyanakkor örült annak, hogy a BME-n milyen lehetőségei voltak, és úgy gondolja, annak, hogy félig pályaelhagyó lett, előfeltélele volt, hogy megismerje a pályát. „Nem gondolom negatívnak ezért, hogy a hallgatók kb. fele elhagyja a pályát.”

Dánielnek volt hiányérzete a műegyetemi képzéssel, „ezért is próbáltuk a szakkollégium programját arra hangolni, ami minket is érdekel, s nem csak az egyetemen tanultakat egészíti ki. Most már vannak szakirányok, jobbnak tartom, hogy nagyon hamar elkezdik orientálni a hallgatókat. Ha lett volna urbanisztikai szakirány, valószínűlten, hogy a tervezőire mentem volna.” Úgy gondolja, hogy a tudása nagy részét nem az egyetemről hozta, viszont az ott tanult gondolkodásmód nagyon fontos. „A tervezői metódus, amit kicsit túl is hangsúlyoznak, sokat segít.”

Emese is az egyetemen tanult gondolkodásmódot viszi tovább az Archicad fejlesztésébe. „Fontos, hogy építészként is nézzük a fejlesztéseket, hiszen arra törekesznük, hogy az építészek életét megkönnyítsük.”

Hanna szerint a szakma szép, „hogy tereket tervezünk, de az új házak építésében nem hiszek, ez is okoz bennem belső feszültséget, és tartózkodom attól, hogy hagyományos építész legyek. Már túl sok házat épített az emberiség, viszont sok áll üresen”.

És mindjárt egy újabb dilemmát vetett fel. „Nemsokára családot szeretnék, és ezzel nehezen egyeztethető össze az építészirodai munka. Ha szülök 3 gyereket, akkor 7-8 éven keresztül állandó jelenlétemre van szükség a családban, és nem lehet napi 8-10 órát az irodában tölteni, tervleadáskor bent éjszakázni. Most már kezdem érteni, miért folyik mindig diskurzus a nők helyéről az építész szakmában.”

Bence pedig azt mondta, „amikor állásra jelentkeztem, mindenki katásként akart csak alkalmazni, ami nagyon fájt. Nem tudom, most mi a helyzet az irodákkal, de úgy sejtem, sokan a szürkegazdaságban ragadtak. Idetartozik a túlóra kultúrája is. Az a jobb, ha a munkavállaló jól és biztonságában érzi magát magét, vagy csak a projekt számít?“

Mile Máté fotói az első, esős napon készültek.