Olcsó, izgalmas, sokszínű

2022. június 28.

Pancsolás, maxhangerő a rendőrautóban – 8 héten át tart a kerület nyári tábora

Elstartolt a Kesztyűgyár nyári tábora az Orczy kertben. Az első napon, ottjártunkkor kivonult a rendőrség is. De nem ám bűneset miatt, hanem tájékoztatás, közös játék, ismerkedés céljából. A nyolc héten át tartó táborban minden napra jut valami izgalmas foglalkozás. Ráadásul az ára töredéke a piaci táborokénak.

Második hete dübörög a vakáció, így vele a táborszezon is. Június 27-e hétfő reggel óta a Kesztyűgyár nyári tábora is látogatható: egészen 8 héten át várja a VIII. kerületi általános iskolás gyerekeket. A tábor bázisául ismét az ideálisnak mondható Nemzeti Közszolgálati Egyetem Campusát választották a szervezők: itt van bőven tér a futkosásra, mindenféle szabadtéri program kivitelezésére, bemutatókra, van játszótér, uszoda, sőt néhány tanterem is a gyerekek rendelkezésére áll, hiszen vannak olyan programpontok, amik megkívánják a négy falat.

Fotó: Huszár Bogi

A tábor kezdésének időpontja majdnem egybeesett a kábítószerellenes világnappal (egy nappal előtte, június 26-án volt), aminek alkalmából a VIII. kerületi Rendőrkapitányság Ifjúságvédelmi Osztálya mindig készül valamilyen rendezvénnyel a kerületi iskolásoknak. Idén az Orczy parkban táborozókhoz vonultak ki két autóval, na és persze játékokkal, színezőkkel, foglalkoztatókkal, de akadálypályát és KRESZ-pályát is állítottak.

A 12-14 év közötti gyerekeknek interaktív előadást is tartotta, hogy felhívják figyelmüket a legális és illegális drogok veszélyeire, merthogy aki drogfogyasztó, az függővé válhat, és emiatt elveszítheti a barátait, egyáltalán az embertársainak bizalmát. Valamint a szerek módosítják a tudatot, és van, amelyiktől meg is lehet halni,. Végső soron mindegyik káros.

Fotó: Huszár Bogi

Méhes Tímea törzsőrmester, nyomozó, ifjúságvédelmi referens arról számolt be nekünk, az iskolákban is egyre elterjedtebb, hogy valaki az internetről vásárolt vagy otthonról szerzett drogot visz be az iskolába, és abból ad a társainak is. „A legtöbb esetben fogalmuk sincs arról, hogy ez például a kábítószer-kereskedelem kategóriájába esik, ráadásul szigorúbban büntetik, mint a birtoklást.” Az ifjúsági referens szerint nagyon fontosak a találkozások a rendőrök és a gyerekek között, hogy megértsék, nem kell félniük a rendőröktől, és ha netán úgy adódik, merjenek tőlük segítséget kérni, és hogy hiteles információt kapjanak a kérdéseikre.

A kicsik nagyon élvezték a játékot az egyenruhásokkal, a kamasz srácokat pedig leginkább a rendőrautóban való ücsörgés és a zene maxra tekerése nyűgözte le.

Fotó: Huszár Bogi

Mindig örülnek, ha beesik egy ilyen akciószerű plusz program, mint ez a rendőrség által szervezett rendezvény – emeli ki Csőke Zita, a Kesztyűgyár Közösségi Ház vezetője. Mint mondja, a paletta színesítése sosem árt, hiszen a 2 hónap hosszú idő, hetente 80-100 közötti a résztvevők összlétszáma, több gyerek egész nyáron velük táborozik. Sokan vannak, akik akár több hétig is, ezért fontos, hogy változatosak legyenek a programok, egyik gyerek se unja meg őket. Idén is lesz többféle zenés, táncos foglalkozás, foci az Oltalom Sportegyesülettel, lesznek vízijátékok, a tanmedencében pancsolás és sok egyéb. Csütörtökönként beiktatnak egy-egy kirándulást, itt is törekszenek arra, hogy izgalmas helyszíneket válasszanak, hogy minél élménydúsabb legyen a kiruccanás a gyerekek számára. Ezen a héten például a Hajógyári-sziget csúszdaparkjába viszik őket.

Csőke Zita. Fotó: Huszár Bogi

A tábor ára kissé megemelkedett tavaly óta, ami az élelmiszerárak irtózatos emelkedése miatt van, bár így is elképesztően alacsony, mindössze 7 ezer forint egy főnek hetente, hiszen itt a szülőknek csak a napi háromszori étkezést kell kifizetniük. Csőke hozzáteszi, hogy azok a családok, akik kedvezményben részesülnek az iskolai étkeztetésben, ugyanazt a kedvezményt megkapják a táborban is.

A gyerekek korcsoport szerint vannak kisebb csoportokra osztva, ezekben a maximum létszám 12 lehet. Csoportonként két felügyelő van. A csoportvezetők között van több is, aki tanár vagy pedagógus végzettségű, többen már évek óta visszajárnak. „Ez igen fárasztó munka és nagy felelősséggel jár. Minden csoportban van olyan gyerek, aki ráadásul különleges figyelmet igényel. De nekünk fontos, hogy őket is be tudjuk fogadni, így az szüleik életén is könnyítünk” – mondja Csőke.

Fotó: Huszár Bogi

Persze az nagyon jó, hogy visszajáró a felügyelet, hiszen a gyerekek nagyobb része is visszajár a táborba – ismerősökként érkeznek, találkoznak újra. „Az előző évben két hetet voltam, most szinte egész nyáron itt leszek. Szerintem jól fizetnek ahhoz képest, hogy még szeretem is azt, amit csinálok. Jól kijövök a gyerekekkel, nagyon szeretek velük beszélgetni. Igazából ez nekem is olyan, mint egy nyaralás, nem is érzem munkának” – osztja meg velünk gondolatait Ramóna, aki néhány hete államvizsgázott a tanítóképzőn és már harmadszorra jött vissza csoportvezetőnek. Azt mondja, a korábbi években persze akadt kihívás is, mert a magatartás-problémásokkal nem mindig egyszerű a helyzet.

Bori is jól kijön a gyerekekkel, harmadik éve dolgozik itt nyáron. Szociológia szakon végzett, mondja is, hogy a táboroztatás felér egy terepgyakorlattal, nagyon hasznos tapasztalat a számára. Úgy véli a táboroztatás jó felkészítő az anyaságra is.

Fotó: Huszár Bogi

Sári imádja a rosszcsont gyerkőcöket, ők a kedvencei. Három éve félve próbálta ki magát mint csoportvezető, de rájött, nagyon is rászabott ez a szerep. Most végzett szociológián, a táboros tapasztalatai miatt töpreng rajta, hogy gyógypedagógiát tanulna még.

A gyerekek, Katica, Pisti, Kira, Kiara például már harmadszorra jöttek el a táborba, mindannyian szeretik, ahogyan a felügyelőiket is. Kedvesek és türelmesek, sőt viccesek, és jókat lehet velük beszélgetni – mondják egymás után. A programokkal is elégedettek, de legjobban mindannyian az úszást és a medencézést várják. Hát, ugye, mégiscsak nyár van!

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

További cikkek

2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 10.
Józsefváros tele érdekes műhelyekkel, kisiparosokkal, és van ahol a gyártáson túl tanítással és közösségépítéssel is foglalkoznak: Biró Gergő szitanyomó műhelyében jártunk.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.