Zenét és szórakozást kínál a Turay Ida Színház

2024. október 12.

Parádés előadások, legendás művészek érkeznek

Beköszöntött az ősz és ez egyet jelent a színházi szezon indulásával. A 24 éves Turay Ida Színház egy gyermek- és öt felnőttbemutatóval készül az új évadra. A repertoár összeállításánál a legfontosabb szempont most is a közönség igényeinek kiszolgálása volt. 

Először a legkisebbeknek kedveztek, szeptember 28-án mutatták be Topolcsányi Laura tollából, Maráth Viktor zenéjével a Pocahontas zenés mesejátékot, melyet Borbély Krisztina koreográfus-rendező állított színpadra. Október 12-én mutatják be Noel Coward Forgószínpad című játékát Szerednyey Béla kiváló és érdemes művész rendezésében, olyan legendás művészgárda főszereplésével, mint a nemrég 88. évét betöltő Pásztor Erzsi, valamint Bencze Ilona és Vándor Éva. Újonnan érkezik a produkcióhoz Hámori Ildikó, Császár Angela, Zsadon Andrea és Rátonyi Hajnalka. 

November 9-én Csiszár Imre Kossuth-díjas rendező állítja színpadra Zerkovitz Béla és Szilágyi László klasszikusát, a Csókos asszonyt, majd az évet december 14-én a Nyuszikám, ártatlan vagyok! című zenés vígjátékkal zárják, melyet Vida Péter Jászai Mari-díjas rendező visz színpadra.

Február 15-én Noel Coward Mindenki engem akar! című vígjátékát rendezi Radó Denise érdemes művész, majd a bemutatók sorát március 22-én Ray Cooney Páratlan páros című komédiája zárja Szerednyey Béla rendezésében. Emellett persze továbbra is színpadon tartják az olyan közönségkedvenc előadásokat, mint az Égben maradt repülő Keresztes Ildikó főszereplésével. 

A tavalyi évben 138 felnőtt- és 52 gyermekelőadást tartottak a Turay Ida Színházban. A 2023/24-es évadban kereken 300 előadást játszott a társulat, ebből 110-et vidéken. A teátrum vezetősége bízik abban, hogy az idei évadban is számíthat a nézők szeretetére, lelkesedésére. 

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 11.
Félszázadik jubileumát ünnepli Fábri Zoltán filmklasszikusa, amelynek több ikonikus jelenetét is Józsefvárosban forgatták.
2026. október 10.
A Friedrichshain–Józsefváros-tengely márpedig létezik, és nem csak Borges Bianka fejében.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.