Változik a nyitvatartás

2026. augusztus 16.

Parkolási ügyet intézne? Erre figyeljen a jövő héten!

Előbb áramszünet, majd az augusztus 20-i ünnepi időszak miatt két alkalommal is módosul a Parkolási Igazgatóság ügyfélfogadása a jövő héten.

Érdemes előre terveznie az ügyintézést annak, aki a következő napokban keresné fel a kerületi Parkolási Igazgatóságot. Augusztus 17-én, hétfőn reggel 8 és délután 1 óra között áramszünet miatt zárva tart a szervezet ügyfélszolgálata. Mivel a JGK rendszerei sem lesznek elérhetők, ebben az időszakban nemcsak a személyes ügyintézés szünetel, hanem, az online ügyintézésre sem lesz lehetőség – közölte honlapján a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ. A tervek szerint viszont délután 1 órától este 5 óráig az iroda újra nyitva tart, és a szolgáltatások ismét elérhetővé válnak.

Az augusztus 20-i ünnepségek miatt szintén változik az ügyfélszolgálat nyitvatartása. A JGK erről külön tájékoztatást adott ki. Eszerint augusztus 19-én, szerdán reggel 9 órától, a megszokottól eltérően csak délután 2 óráig tart nyitva az ügyfélszolgálat. Ugyanakkor a pénztár, ahogyan minden munkanapon, aznap is félórás szünetet tart 11.30-tól. Az iroda augusztus 20-án, csütörtökön és 21-én, pénteken az ünnep miatt ismét zárva tart. Augusztus 24-től visszaáll a rend, az ügyfélfogadás a megszokott nyitvatartás szerint folytatódik.

A Parkolási Igazgatóság ügyfélszolgálatán többek között lakossági várakozási engedélyeket lehet igényelni vagy megújítani, pótdíjakkal és parkolási követelésekkel kapcsolatos ügyeket lehet intézni, illetve a kerületi parkolás szabályairól is tájékoztatást lehet kérni.

Kapcsolódó cikkek

2026. szeptember 14.
Egy hónap alatt több mint hétszázan töltötték ki azt a felmérést, amivel azt kutatták, a józsefvárosiak milyennek szeretnék látni a Népszínház utca ma még igen barátságtalan torkolati szakaszát. Lássuk az eredményt!
2026. szeptember 14.
A II. János Pál pápa tér iskolatereinek ünnepi belakására hívja a kerület népét a RÉV8 szeptember 18-án.

További cikkek

2026. szeptember 14.
A II. János Pál pápa tér iskolatereinek ünnepi belakására hívja a kerület népét a RÉV8 szeptember 18-án.
2026. szeptember 14.
Ma online fórumon lehet hozzászólni a józsefvárosi építési szabályzat tervezett módosításához, írásban szombat éjfélig lehet észrevételeket tenni.
2026. szeptember 11.
A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ péntek kora délutáni összesítése szerint öt, a társaság kezelésébe tartozó helyszínen kellett beavatkozni a vihar után, további két kerületi helyszínen pedig szintén fakár történt. A Hős utcában egy leszakadó ág egy autót is megrongált, a Játékvár bölcsőde udvarát pedig egyelőre zárva tartják. A károk felmérése még folyamatban van.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.