Adományt ígért

2025. november 12.

Parókás nő próbált ellopni egy nyolcnapos csecsemőt a kerületben

A nő a nyolcnapos csecsemőt egy józsefvárosi lakásból vitte el, majd egy kerületi kórházban hagyta. 24 órán belül elfogták.

A 31 éves nő azzal az ígérettel férkőzött a kismama bizalmába, hogy adományokat tud biztosítani egy alapítványon keresztül neki és újszülött gyermeke számára – olvasható a police.hu oldalán. November 8-án az édesanya be is engedte a nőt józsefvárosi lakásába, aki azt mondta, az adományokért az alapítvány másik munkatársával kell találkoznia a közelben, és amíg az édesanya elmegy, ő vigyáz a kisbabára. Az édesanya vonakodott, végül rábízta a csecsemőt a nőre és elindult a találkozóra, ám a megadott helyszínen senki sem jelent meg, így az anya visszatért a lakásba. De az üres volt, sem a gyermeke, sem a nő nem volt már ott. A megtévesztett édesanya rögtön hívta a rendőrséget. 

A helyszínre érkező rendőrök azonnal tanúkutatásba kezdtek, s közben értesítették őket, hogy egy szőke parókát viselő nő otthagyott egy csecsemőt a Semmelweis Egyetem Baross utcai klinikáján ugyanolyan öltözetben, mint amilyet az eltűnt újszülött viselt. A kórház kamerája rögzítette, ahogy a nő elhalad a portán a gyerekkel, majd sietve távozik az épületből. Az édesanyát az intézményhez vitték a rendőrök, ahol megbizonyosodhatott arról, hogy gyermeke épségben van.

A nyomozóknak sikerült azonosítani a feltételezett elkövetőt, aki nem tartózkodott a lakóhelyén, így ellene elfogatóparancsot adtak ki és november 9-én 12 óra után el is fogták egy terézvárosi gyorsétteremben. A Budapesti Rendőr-főkapitányságon kihallgatták a nőt, aki beismerte tettét, majd őrizetbe vették.

Nyitókép: police.hu

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

További cikkek

2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.
2026. október 10.
A Bródy Sándor utca 4. és a Kőfaragó utca 12. előtt forgatják az Üvegház című, Carl Lutz svájci diplomata életéről szóló játékfilm egyes jeleneteit. Október 15. és 30. között időszakos korlátozásokra kell számítani.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.