Emléksétával tisztelgett Józsefváros 1956 hősei előtt

2020. október 24.

Pikó: „A szabadság iránti vágyat legyőzni sosem lehet”

A Magyar Rádió egykori, Bródy Sándor utcai épülete elől indult, és a Kisfaludy utcát érintve a Corvin közben ért véget a Józsefvárosi Önkormányzat október 23-i megemlékezése.

„Az 1956-os forradalom kitörésének évfordulóját ünnepli Magyarország és Józsefváros, hazánk történelmének egyik legfelemelőbb pillanatát, amikor legkülönfélébb emberek találtak egymásra abban a hitben, hogy szabadságért és a függetlenségért meghalni is érdemes” – mondta Pikó András polgármester az önkormányzat megemlékezésén a Corvin közben. 

Ez volt az utolsó állomása a kerületi emléksétának, amely a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai épületétől indult. Itt Majtényi György történész beszéde után Formanek Csaba szavalt, majd a séta a Kisfaludy utcába tartott, ahol Weinhardt Vilmos ’56-os forradalmár idézte fel emlékeit. Végül a Corvin közben Galyas Éva költő szavalt, és a Józsefvárosi Cigányzenekar játszott Kathy-Horváth Lajos vezényletével.

A Corvin közben Pikó András arról is beszélt, kevés nemzedéknek adatik meg, hogy a legnagyobb veszélyben védheti meg a szabadságát, de ’56 fiataljainak ez megadatott, hősökké váltak. „Bár a szabadságharcot végül leverték, ők olyan változásokat indítottak el, amit már nem lehetett visszafordítani. Tetteik az utánuk jövő generációk fiataljai számára nyújtottak mintát és formát” – fogalmazott.

Pikó András beszédét azzal zárta: „Ma fejet hajtunk ’56 egyetemistái előtt, és mindig a megvetés lesz a jussa azoknak, akik azt hiszik, sikerülhet elfojtani a fiatalok szabadságvágyát. 1956 ezért lehet minden szabadságszerető magyar ember lelkében őrzött és tovább élő példája és egyben intő jel a szabadság vágyat elnyomó hatalmasoknak: a szabadság iránti vágyat átmenetileg el lehet fojtani, de legyőzni sosem lehet.”

A Corvin közben a polgármester Szili-Darók Ildikó alpolgármesterrel, Csárdi Antal országgyűlési képviselővel és Bonyhády Elek kerületi iparkamarai elnökkel koszorúzott. A képviselőtestület megjelent tagjai is egy-egy szál virággal emlékeztek. Külön, de szintén a Corvin közben tartotta a józsefvárosi Fidesz is a megemlékezését, és ugyanitt koszorúzott egy másik időpontban Orbán Viktor miniszterelnök is Wittner Máriával.

Szöveg: Lengyel Tibor; Fotók: Nagy Dániel és Józsefvárosi Fidesz

Kapcsolódó cikkek

2026. november 08.
A Budai Várnegyed arca az elmúlt tíz évben gyökeresen átalakult – ezt mindenki jól tudja. De mi indította el ezt a folyamatot? És mit lehet kezdeni a második világháborúban, vagy azután elpusztult hatalmas épületekkel, amit az elmúlt Orbán-kormányok visszaépítettek? Hogyan lehetne őket hasznossá tenni? Vagy le kell őket bontani?
2026. november 07.
Őszi hangulat a kerületben.
2026. november 07.
November 7-én és 8-án nem közlekedik a 47-es, a 48-as és a 49-es villamos a Szabadság hídon végzett munkálatok miatt. A lezárás a józsefvárosi utasokat is érinti, hiszen a járatok a Múzeum körúton, az Astoria és a Kálvin tér érintésével sem közlekednek. A BKK alternatív útvonalakat javasol.

További cikkek

2026. november 06.
A következő tanévtől már csak négy évfolyamon mérik a diákok tudását.
2026. november 05.
Kamerarendszerekre, megerősített kapukra, távfelügyeletre és kivonuló biztonsági szolgálatra is pályázhatnak a józsefvárosi társasházak. A fejlesztések és szolgáltatások költségeinek maximum felét állja az önkormányzat.
2026. november 04.
A kulturális költségvetés tervezete több művésznél és szakmai szervezetnél is felháborodást váltott ki, mert miközben egyes intézmények támogatása nőne, a Nemzeti Kulturális Alap pályázati kerete jelentősen csökkenne.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.