Március 15-én idén borús idő van, hasonló, mint 1848. március 15-én, de eső nem esik, mint 175 éve.
Az ünnepséget Gulyás-Nagy Gáspár, Dora Karolina és Tafferner Panna, a Vörösmarty Mihály Gimnázium tizedikes drámatagozatos tanulói nyitották meg egy részlettel Vajda János visszaemlékezéséből.
Ezután tartotta meg nem túl hosszú, tömör beszédét Pikó András polgármester. A haza, a haladás, a felelősség és az együttműködés kérdését járta körül. „1848–49 a nemzetegyesítés folyamatának betetőzése, a modern Magyarország születése, a polgárosodás folyamatának kezdete”, mondta, és egyúttal a magyar parlamentarizmusé is, hiszen akkor alakult meg az első felelős magyar kormány, ami olyan államférfiakból állt, akik a közös cél érdekében félre tudták tenni politikai és személyes ellentéteiket.
1848-at tükörhöz hasonlította, ami „előtt szívesen mutogatja magát minden politikus, odaképzelve magát a márciusi hősök közé, az ő örökségük folytatójaként”. Ezt a tükröt azonban nem lehet hatalmi szóval hazugságra kényszeríteni, „megmutatja nekünk, hogy miként gondolkodjunk hazaszeretetről, a köz szolgálatáról, a vezetők tisztességéről és felelősségéről. Ehhez a képhez képest mérve találtatunk majd könnyűnek vagy épp méltónak.”
Kitért a jelen Magyarországának állapotára is, mondván, nem lehetnek büszkék azok, aki ma 48 tükre előtt tetszelegnek: „nemzetegyesítés helyett ma a nemzet szétbomlasztásának jeleit látjuk”. Az országos politika ma nem jogkiterjesztő, hanem jogszűkítő, és az ország jövőjéért viselt felelősség helyett önös politikai-hatalmi célok vezetik. „Itthon gyorsan a nemzeten kívül találja magát az, aki megszólal a közjó érdekében, például jobban működő oktatást vagy egészségügyet szeretne […] a legalapvetőbb közszolgáltatásokért való bátor kiállásáért ma nem jár tisztelet, csupán a hatalom retorziója”, mondta, és szerinte a külkapcsolatok helyzete sem jobb, mert alapvető erkölcsi parancsokkal helyezkedik szembe.
A haza és a haladás ma nem számít, állapította meg, az országos politika felelőtlen, „amiben mégis bízom, hogy Józsefváros sziget lehet. A szabadság, az egyenlőség és a testvériség szigete”, tette hozzá. Pikó András úgy gondolja, a kerület mintegy 80 ezres közössége élhet itt egymással békében, és dolgozhat közösen a következő generációkért is felelősséget vállalva. „Haza és haladás – itt helyben. Haza akkor lesz Józsefváros, ha mindenki otthonra talál benne, és senkit sem penderítenek ki onnan. Haza akkor lesz, ha ugyanaz a jog és bánásmód jár mindenkinek, és ugyanaz a törvény és szabály keretezi mindenki életét, melyet mindenkinek tisztelnie kell és melyet mindenkivel betartatunk. Haladást akkor nyerünk szűkebb hazánknak, ha közösen valósítjuk meg közösen kialakított céljainkat – ha az erős közösségek közösségévé válunk [és] mindannyian közösen vigyázunk az értékeinkre, a környezetünkre és a közösségünk tagjaira.”
Akkor saját erőnkből is képesek leszünk nagy dolgokra, pont úgy, mint ahogy a 48-as elődök tették, mondta zárásként: „Haza és haladás – ezt jelenti itt és most. Mi itt ne engedjünk a 48-ból!”
A beszéd után szintén két vörösmartys diák, Dora Karolina és Tafferner Panna mondta el Petőfi A nép nevében című versét.
Ezután lépett fel a Vasas Művészegyüttes Tánckara, majd koszorúzás zárta a megemlékezést.
Az MSZP ezután a megjelent képviselőkkel és tagokkal, valamint a Józsefvárosi Görög Nemzetiségi Önkormányzat megjelent képviselőivel megkoszorúzta a Tömő utcai Táncsics-házat.
Később szintén a Horváth Mihály téren koszorúzott a józsefvárosi Fidesz, Szilágyi Demeter mondott beszédet Facebook-bejegyzésük tanúsága szerint.
Fotók: Mile Máté
