SZIGORÚ PROTOKOLL A JÓZSEFVÁROSI RENDEZVÉNYEKEN

2020. szeptember 09.

Pikó: „Védjük meg magunkat és egymást”

Pikó András polgármestert is tesztelték koronavírusra, ugyanis két fertőzött kontaktlistáján is rajta volt. Az önkormányzat új szabályokat hozott a járvány második hulláma miatt, ami súlyosabb, mint a tavaszi első volt.

„Az elmúlt napokat otthonról dolgoztam végig, várva a koronavírus-tesztek eredményét, szerencsére mindkettő negatív lett” – jelentette be Pikó András. A polgármester a Facebook-oldalára feltöltött videójában arról beszélt, hogy a fiának egyik ismerőse, valamint egy másik kerület önkormányzati dolgozója mutatott koronavírusos tüneteket. „Mindkettejük kontaktjai között ott voltam, ezért volt szükség az önkéntes karanténra, a tesztekre” – magyarázta Pikó, aki szerint súlyos a helyzet.

„Az új fertőzöttek száma folyamatosan és meredeken emelkedik, a szakemberek azt mondják, elérkezett a második hullám. Ez azonban más, mint a tavaszi: jóval alacsonyabb a fertőzöttek átlagéletkora és szélesebb körben is terjed” – mondta. A tavaszi karanténhelyzettel szemben – folytatta Pikó – most a józsefvárosi közintézmények, közösségi terek nyitva vannak, szigorú óvintézkedések mellett.

Eddig a kormány sem rendelt el rendkívüli veszélyhelyzetet, ez pedig meghatározza azt, hogy az önkormányzatok milyen óvintézkedéseket hozhatnak. A polgármesteri hivatalban, valamint az önkormányzat intézményeiben kötelező maszkviselést rendelt el a vezetés, a munkaértekezleteket pedig online tartják meg. Szigorú protokollt vezettek be a rendezvényeknél is: kötelező a maszkhasználat, a védőtávolság betartása, a folyamatos kézfertőtlenítés. Jelezte a polgármester azt is, hogy a kültéri rendezvényekre is hasonló szabályok vonatkoznak.

Pikó András felhívta a figyelmet az egyéni felelősség fontosságára is: „az önkormányzat önmagában nem képes megállítani a járványt, arra kérem önöket, hogy vegyék nagyon komolyan ezt a helyzetet”. A maszkviselés kényelmetlen – ismerte el Pikó, aki maga is követett el hibát e téren korábban. „Ebből tanulva arra kérem, hogy a közös biztonságunk érdekében ezt a kényelmetlenséget viseljék el” – folytatta a polgármester, felhívva a figyelmet a helyes, az orrot és a szájat egyszerre takaró maszkviselésre, mert „az állra lehúzott vagy az orról lehúzott maszk nem véd meg semmitől”. 

Szöveg: Zoltai Ákos

– –

REKORDOKAT DÖNT AZ ÚJ FERTŐZÉSEK SZÁMA

Akár százezer koronavírus-fertőzött is lehet az országban – állítják szakértők. A második hullámban inkább a fiatalok kapják el a kórt.

Óriási ütemű terjedésről tanúskodik a koronavírusos  száma Magyarországon. Hétfőn az előző  már szintén magas számai után újabb rekordot döntött az új fertőzések száma: 576 pozitív személyt találtak. A napi esetszám a négy-ötszöröse a koronavírus-járvány első hullámának tavaszi csúcsán mértnek. A legtöbb új fertőzött Budapesten van. Ráadásul ezek csak az azonosított, ismert betegek számai, a lakosság valós átfertőzöttsége sokkal nagyobb lehet, mint gondolnánk. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora például azt nyilatkozta, hogy akár százezer fertőzött is lehet az országban. Érdemes megjegyezni, hogy az utóbbi napokban több tesztet végeznek, mint korábban, és a pozitív tesztek aránya is magasabb. Merkely szerint a járvány második hullámának súlyosságát az is jelzi, hogy „az elmúlt tíz nap alatt többen fertőződtek meg, mint a  első szakaszában”. A második hullám abban is más, mint a tavaszi, hogy akkor az azonosított betegek  csaknem 70 év volt, ma viszont 30 év alatt van. Kormánytagok nyilatkozatai szerint elhúzódó, többfrontos  kell berendezkedni, mert még mindig nincs tömegesen használható vakcina. A kabinet célja főleg a vírusnak leginkább kitett idősek védelme, az oktatás biztosítása és a gazdaság felpörgetése, a munkahelyek megvédése. Utóbbi magyarázhatja, hogy bár a napi fertőzésszámok rekordokat döntenek, a tavaszihoz hasonló állami korlátozó intézkedéseknek – kijárási korlátozás, vásárlási idősávok – nyoma sincs. 

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.