Powered by RedCircle
„A 19. században már tömegesen jelentek meg egyedülállók a fővárosban, nemcsak férfiak, hanem nők is, de nagyjából az első világháború utánra alakult ki az, hogy egy nő lakhat egyedül, és nem vetül rá a prostitúció árnyéka azonnal. Korábban általában a keresete sem engedte meg, hogy ezt a fajta lakást kifizesse”, mondja Verő-Valló Judit, szociológus, történész, az Egyedül a nagyvárosban: Garzonotthonok és lakóik Budapesten a 19. század derekától az 1940-es évekig című könyv szerzője, aki a budapesti garzonlakások és a lakások bérlőinek életét kutatta.
„Nagyon nagy ellenállásba ütközött a garzonlakások építése”, meséli, a korabeli sajtóban megjelent vélemények alapján azért is tekintették „nemzetgyilkos” lakástípusnak, az “egy se-rendszer” népszerűsítőjének a garzont, mert úgy vélték, a fiatalok a kis lakások miatt nem alapítanak családot. Mindeközben a ’30-as évek végére a házakban a lakások fele már garzonlakás volt, a családalapítás kitolódásának meg valójában az egzisztenciális nehézségek és a gazdasági válság voltak az okai.
A 19. századi garzonlakások viszont nem a maihoz hasonlítottak: lehetett bennük több szoba, de konyha csak jelképesen, viszont magasabb komfortos-fürdőszobás felszereltséggel bírtak, ami a 19. században igazi luxusnak számított. A lakástípus a ’20-as évek végére, ’30-as évek elejére már nagyrészt a tisztviselő réteget célozta, a hivatalhoz jutott nők már megengedhették maguknak.
