Csakugyan #125 – „Eddig ketten kerestünk, most egyedül keresek” – Podcast Nagy Annával

Az egyszülős lét fájdalmai, és ami segíthet ilyenkor.

Hallgasson minket kedvenc streaming appján

Powered by RedCircle

„Úgy jött létre az alapítvány, hogy ott voltam én egy kicsi gyerekkel egyedül, rengeteg kérdéssel és fájdalommal, és azt láttam, hogy semmilyen válasz nincs azokra a kérdésekre, amelyek bennem felmerültek. Az első 10-12 év pedig azzal telt, hogy senki nem értette, miért is akarok ezekről beszélni. Ez így ment 9 évvel ezelőttig, amikor meghallották azt, amit mondunk”,  mesél Nagy Anna, az Üllői úton működő Egyszülős Központ elnöke a kezdetekről.

Az egyszülős lét rengeteg szegmensét érinti az életnek, „nagyon komplex élethelyzet, gyakorlatilag nincs olyan rétege a mindennapoknak, amire ne lenne hatással”, magyarázza Nagy Anna. A helyzetnek mindenképpen van egy érzelmi oldala, vagyis az egyedüllét és a magány fájdalmával kell szembenézni, ugyanakkor egy nagyon praktikus része is: „eddig ketten kerestünk, most egyedül keresek. Lehet, hogy nem kapok tartásdíjat, de attól még a gyereknek ugyanannyiba kerül a cipője, ugyanannyiba kerül a lakbér, mintha ketten lennénk. Ez egy nyilvánvaló anyagi nehézség.”

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.