Az iskolakezdési támogatás második ötvenezer forintos részlete november 30-ig érkezik meg, áll a részletszabályokat ismertető kormányzati tájékoztatóban. A támogatást – a korábban ígértek szerint – utalvány formájában kapják meg a jogosult családok. Az utalványokat postán keresztül küldi ki a Magyar Államkincstár. Ha a postai kézbesítés sikertelen, a küldeményt további tíz munkanapig lehet majd átvenni.
A támogatást tartalmazó borítékban 20 darab utalvány lesz: hat darab 5000 forintos, hat darab 2000 forintos és nyolc darab 1000 forintos címletben. A címleteket úgy állapították meg, hogy egyenlően fel lehessen osztani a gyereket felváltva nevelők között.
Az utalványokat nemcsak iskolaszerek vásárlásához lehet majd felhasználni. A kormányzati közlemény szerint ruházati termékekre, vitaminokra, gyógyászati segédeszközökre, fejlesztőjátékokra is lehet fordítani a támogatást, sőt egyes digitális eszközök és műszaki termékek is megválthatók lesznek az összegből.
Az utalványokat máskülönben 2027. március 15-ig lehet majd felhasználni, a kereskedők pedig 2027. május 15-ig válthatják be azokat a számlavezető bankjuknál.
Hogy hol vásárolhatunk az utalványokból, arról még nem szól a fáma. Szerettük volna megtudni, készült-e olyan lista, amelyben az érintett üzletek szerepelnek, ám a Magyar Államkincstár információs vonalán, a 1811-es telefonszámon azt az információt kaptuk, még nincs hivatalos tájékoztatás az ügyben, az érdeklődőknek azt ajánlják, kövessék a magyar kormány vonatkozó internetes oldalait.
A kormány még a nyáron döntött arról, hogy négyszázezer rászoruló gyerek családja összesen százezer forintos iskolakezdési támogatást kap. Az összeg felét – az első, ötvenezer forintos részletet – augusztusban pénzbeli támogatásként fizették ki.
A kormány arról is döntött, hogy utólag azok is megkapják az első ötvenezer forintos részletet, akikhez adminisztrációs hiba miatt nem jutott el a pénz korábban. A Pénzügyminisztérium adatai szerint ez 6642 jogosultat érint.
A támogatás adómentes és végrehajtás alá sem vonható, vagyis teljes egészében a gyerekre fordítható.
Fotó: MTI / Bodnár Boglárka
