Szeptember 1-gyel indul az ovi is

2022. augusztus 22.

Pótbeiratkozás a józsefvárosi óvodákba

Augusztus 24-én, szerdán tartják a pótbeiratkozást a józsefvárosi tagóvodákban. Óvodaköteles szeptember 1-től az a gyerek, aki augusztus 31-ig betöltötte a 3. életévét.

Aki későn kapcsolt, és lemaradt a tavaszi óvodai beiratkozásról, annak még a héten szerdán,

augusztus 24-én reggel 8 és délután 3 óra között van lehetősége személyesen beíratnia gyermekét

a tagóvodákban. Jogszabály szerint, az óvodába íratásáért a gyerek szülője vagy törvényes képviselője a felelős.

A bűvészovisok ‒ Fotó: Mile Máté

Az óvodakötelesség azokra a gyerekekre vonatkozik, akik augusztus 31-ig elmúltak 3 évesek, és azt jelenti, hogy napi 4 órában óvodai foglalkozáson kell részt venni. Felmentést ez alól a szülő kérelme alapján az engedélyező szerv (jelen esetben a Budapest Főváros Kormányhivatala VIII. Kerületi Hivatala) adhat. (Az ilyen irányú kérelmek beadásának viszont április 15. volt a határideje.)

Az óvoda köteles felvenni a körzetéhez tartozó gyereket,

azonban a szülő szabadon választhat másik óvodát, ahová viszont a helyek számától függően nyerhet felvételt csemetéje.

A nevelési intézmények felvehetik azokat a gyereket is, aki a felvételtől számított fél éven belül betölti a harmadik életévét, azaz a felvétel napján már elmúlt 2 és fél éves.

A beiratkozáshoz szükséges dokumentumok, amiket mindenképp vigyen magával:

  • személyazonosságát igazoló hatósági igazolványa (szülőé és gyereké is)
  • lakcímkártya (szülőé és gyereké is)
  • gyermek tajkártyája és oltási könyve

Az eredeti dokumentumokat be kell mutatniuk

azoknak a szülőknek is a felvételt biztosító tagóvodában, aki korábban online íratták be gyermeküket.

A felvételi körzetek utcák szerinti leosztását itt találják. A tagóvodákról, azok címéről és elérhetőségéről bővebben itt, a Tagóvodák fül alatt tájékozódhatnak.

Nyitókép: Józsefvárosi Egyesített Óvodák

Kapcsolódó cikkek

2026. október 14.
Népszínház utcai sarokház piroslik digitális nyomaton, Rákóczi téri figurák ejtőznek olajfestményen, kávéfőzőkre kerül a BUVÁTI toronyház erkélyeinek mintája, közkedvelt vendéglátóhelyek hangulata éled újra tűfilccel rajzolt képeslapokon. Mi a titkuk? Miért menők?
2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.