És a mag, amit elvetett, lassan kibontakozott

2023. augusztus 15.

Rapversennyel is ünnepel a 15 éves Kesztyűgyár

15 éves idén a Kesztyűgyár, szeptember 22-én rapversenyt rendeznek ennek örömére, 23-án pedig koncerteken szól majd a rap.

15 éves lesz idén ősszel a Kesztyűgyár, ennek örömére Rapfesztivált szervez. A fesztivál egyik része a rapverseny, amire jelentkezőket várnak.

Két kategória lesz, egy 18 éven aluli, illetve felüli.

Jelentkezési határidő: szeptember 8., éjfél.

A jelentkezéshez űrlap kitöltésére van szükség, illetve egy maximum 4 perces videó beküldésére, amelyben bemutatkozhatnak a jelentkezők, egy-egy rövidebb raprészlettel ízelítőt adhatnak a tudásukból.

A beküldött produkciókat szakmai előzsűri értékeli.

Ezt követően kiválasztja azt a maximum 40 résztvevőt, aki továbbjut és szeptember 22-én élőben is bizonyíthatja rátermettségét.

Díjak:

  1. helyezett: 250 ezer forint értékű videóklip-forgatás
  2. helyezett: 150 ezer forint értékű stúdiófelvétel
  3. helyezett: 50 ezer forint értékű ajándékutalvány

További részletek és tudnivalók itt találhatóak.

A szeptember 22-i verseny után, 23-án neves előadók koncerteznek a Kesztyűgyárnál, a fellépők névsora még alakul.

Kérdések a rendezveny@jkn.hu címre írandóak.

Interjúnk Csőke Zitával, a Kesztyűgyár szakmai igazgatójával:

Beszámolónk a korábbi FiDO-s rapversenyről:

Nyitókép: unsplash

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.

További cikkek

2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 10.
Józsefváros tele érdekes műhelyekkel, kisiparosokkal, és van ahol a gyártáson túl tanítással és közösségépítéssel is foglalkoznak: Biró Gergő szitanyomó műhelyében jártunk.
2026. október 09.
Józsefvárosban is elérhető a Bischitz Johanna Központ tanácsadó szolgálata, ahol a fogyatékos személyek legkülönfélébb problémáira tudnak útmutatást adni.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.