Egy visszautasított házasság, ami százezrek életét változtatta meg

2025. október 12.

Rendkívüli és szerény: Rökk Szilárd, a jótevő

Budapest egyik utcája annak a rendkívüli embernek a nevét viseli, aki 1888. szeptember 25-én, 89 évesen hunyt el. Rökk Szilárd neve ma talán keveseknek mond valamit, pedig kevés olyan polgára volt a fővárosnak, aki ennyit tett volna a közösségért – csendben, szerényen, önzetlenül.

Rökk Szilárd 1799. augusztus 21-én született Előszálláspusztán, Fejér vármegyében, apja, Rökk Pál a ciszterci szerzetesrendnél dolgozott gazdatisztként.

Rökk Szilárd volt a legidősebb a 6 gyermek közül. Elemi iskoláit Dunaföldváron végezte, ahová a család saját házat és kis birtokot vásárolva költözött. A gimnáziumot és az egyetemet már Pesten végezte. Bár tudós akart lenni, állítása szerint nem volt hozzá tehetsége, így 1820-ban ügyvédi vizsgát tett és irodát nyitott a fővárosban.

Ügyvédként hamarosan hírnevet szerzett. A legmegbízhatóbb ügyvédek közé tartozott, előkelő nemesi családok – a Beniczkyék, Majthényiek és Podmaniczkyak – bízták rá jogi ügyeiket. Közel 50 éven át dolgozott, de mindig szerényen élt. 35 éven át lakott a Kerepesi (ma Rákóczi) út 11. számú ház második emeletén egy udvari lakásban, innen már csak holtan kísérték el utolsó útjára – egyszer, amikor a ház teteje kigyulladt, a hozzá menteni berontók a díványon ülve és szivarozva találták.

Rökk Szilárd éveken át volt fővárosi bizottsági tag, és szinte sosem hiányzott a közgyűlésekről. 1873-tól a józsefvárosi választók harmincas bizottságának rendes tagja lett, sőt 1878-ig a városrész választási elnökeként is dolgozott. Az akkor mindig izgalmas, viharos józsefvárosi választásokat ő vezette, nyugodt, kiegyensúlyozott természetével biztosítva a tisztességes lebonyolítást.

Sokan emlékeztek vissza arra, hogy a képviselő-választásnál még idős korában is lelkesen dolgozott a Szabadelvű Párt győzelméért, majd ő adta át személyesen a győztes józsefvárosi képviselőnek az eredményt. A fővárosi közgyűléseken mindig az első padsorban ült, szemben a főpolgármesterrel, a legidősebb tagok helyén, és bár keveset szólt, szavazatát mindig leadta.

Takarékosságát gyermekkorában kezdte: zsebpénzét félretette, a jövőre gyűjtött. Ez az életmód végigkísérte pályáját. Szerényen élt, alig költekezett, nem élt nagylábon, holott megtehette volna. Szinte kispolgári módon lakott, miközben óriási vagyont halmozott fel.

Senki sem sejtette, mekkora vagyon van a Kerepesi úti lakásban. Csak halála után derült ki: végrendeletében több mint 750 ezer forintot hagyott jótékony célokra. Az összeg hatalmas volt: 100 ezer forintot egyházaknak, iskoláknak, tanítóképzőknek, nevelőintézeteknek, gyermekeknek és zeneiskoláknak; 200 ezer forintot árváknak, raboknak, elmebetegeknek, vakoknak, süketnémáknak, bölcsődéknek és kórházaknak; 300 ezer forintot a tudományok és művészetek fejlesztésére. Külön 50 ezer forintot az állatkínzás megelőzésére szánt – ez különösen figyelemre méltó volt akkoriban.

Már életében is sokat adományozott, de úgy, hogy ne tudjon róla senki.

Az írók segélyegyletéhez is lepecsételt borítékban vitt takarékpénztári könyveket azzal, hogy csak halála után bontsák fel és az újságok ne írjanak róla. Ez jellemezte: a jót cselekedni akarta, de hírnév és dicsőítés nélkül.

Rökk Szilárd soha nem nősült meg. Fiatalon beleszeretett egy előkelő, művelt hölgybe, de a lány szülei visszautasították a még csak feltörekvő ügyvéd ajánlatát. Ez annyira meghatározó élmény volt, hogy úgy döntött: ha vele rosszat tettek, életében csak jót fog cselekedni.

1888. szeptember 27-én temették el a Fiumei úti sírkertben az Arany János sírja melletti díszsírhelyen. A temetésen óriási tömeg gyűlt össze, miniszterek, politikusok, művészek, és a józsefvárosi bizottsági tagok teljes létszámban megjelentek.

1889-ben a korábbi Bodzafa utcát Rökk Szilárd utcának nevezték el, amely ma is a Józsefváros egyik ​kedves utcája a Krúdy Gyula utca és a Gutenberg tér között. Nevét sokáig őrizte a Rökk Szilárd-jutalom is, amelyet művészeti alkotásokért ítéltek oda évtizedeken át. Sennyei Károly carrarai márvány mellszobrot készített róla, amelyet a közgyűlési teremben helyeztek el, ma a Magyar Nemzeti Galéria C épületében tekinthető meg.

Egy korabeli újság így búcsúzott tőle:

„A jó öreg Rökk Szilárdtól a tisztaságot és nemességet tanulhatja meg gazdag polgárságunk. Ő a jót nem üzletként művelte, hanem tiszta erkölcsi meggyőződésből.”

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 11.
Félszázadik jubileumát ünnepli Fábri Zoltán filmklasszikusa, amelynek több ikonikus jelenetét is Józsefvárosban forgatták.
2026. október 10.
A Friedrichshain–Józsefváros-tengely márpedig létezik, és nem csak Borges Bianka fejében.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.