Tanulmányi ösztöndíjjal segíti a diákokat a rendőrség

2026. május 26.

Roma fiatalokat támogat ösztöndíjjal a rendőrség

Tanulmányi eredményhez kötött havi juttatást kap az a roma fiatal, aki vállalja, hogy a rendőri pályára lép.

Tanulmányi ösztöndíjjal és pályaorientációval segíti a diákokat a rendőrség – írja a police.hu. A Budapesti Rendőr-főkapitányság roma származású középiskolás és szakiskolás fiatalok számára hirdet ösztöndíjpályázatot, amely egyszerre nyújt anyagi támogatást, és készíti fel a jelentkezőket a rendőri életpályára. A program célja, hogy a tanulmányi eredményeket javítsa, valamint elősegítse a rendészeti pályára való belépést.

A rendőrség lapunk megkeresésére azt közölte, hogy a támogatás összege a tanulmányi átlagtól függően havi nettó 10 és 25 ezer forint között alakul. A legalacsonyabb összeget a 3,00–3,50 közötti átlagot elérő tanulók kapják, a 25 ezer forintot a legjobb eredményt elérők kaphatják meg. A kifizetés havi rendszerességgel történik.

Feltételek, hosszú távú vállalások

A pályázatra a középiskolák és szakiskolák nappali rendszerű képzésében tanuló, jellemzően 16–17 éves első, második vagy harmadik évfolyamos diákok jelentkezhetnek. Feltétel továbbá, hogy a tanuló ne legyen évismétlésre kötelezett, és legalább 3-as tanulmányi átlaggal rendelkezzen. A pályázat további feltétele a magyar állampolgárság, a magyarországi állandó lakóhely, a büntetlen előélet, valamint a kifogástalan életvitel és jó hírnév. A roma származást a jelentkezők saját kezűleg aláírt nyilatkozattal igazolják.

A program nem csupán ösztöndíj, hanem hosszabb távú elköteleződés is. A támogatott diákok vállalják tanulmányaik sikeres befejezését, majd azt, hogy jelentkeznek rendészeti szakközépiskolába vagy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karára. A pályázók kötelezettséget vállalnak arra is, hogy sikeres felvétel esetén a rendőrség hivatásos állományában helyezkednek el, és a támogatás folyósításának időtartamával megegyező ideig szolgálati jogviszonyban maradnak.

Alkalmassági feltételek és visszafizetési kötelezettség

A támogatás feltétele az egészségi, pszichikai és fizikai alkalmasság, valamint ezek vizsgálatának elfogadása. A pályázók hozzájárulnak a személyes adataik kezeléséhez, illetve ahhoz, hogy a rendőrség a feltételek teljesítését ellenőrizhesse.

A rendőrség hangsúlyozta: a támogatás elfogadása visszafizetési kötelezettséggel járhat, amennyiben a pályázó nem teljesíti a vállalt feltételeket, például nem a rendőri pályát választja.

A kiválasztás során a pályázati feltételek teljesítését vizsgálják, külön interjú vagy többlépcsős szűrés nélkül. Nincs előre meghatározott keretszám, a támogatást azok nyerhetik el, akik minden feltételnek megfelelnek.

Fotó: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 16.
A Századosnegyedben a Pitypang óvoda modern épülete pont olyan, amilyennek egy ovinak lennie kell: tágas, napos, kertkapcsolatos. És napelem is van a tetőn, madárodú meg a fákon.
2026. október 15.
Pálos György portréfotóiból nyílik tárlat a Rákóczi téri vásárcsarnokban, kulturális kísérlet részévé téve a rendhagyó környezetet is.
2026. október 15.
Egyezséggel zárult az Átlátszó és a korábbi Szuverenitásvédelmi Hivatal között indult személyiségi jogi per. Az Igazságügyi Minisztérium elismerte, hogy a Lánczi Tamás vezette hivatal megsértette a tényfeltáró portál jó hírnevét. Az állam 3,8 millió forint sérelemdíjat és több millió forintos perköltséget fizet a szerkesztőségnek.

További cikkek

2026. október 15.
Pálos György portréfotóiból nyílik tárlat a Rákóczi téri vásárcsarnokban, kulturális kísérlet részévé téve a rendhagyó környezetet is.
2026. október 15.
Szigorúbb fellépést tervez az önkormányzat a problémás lakáshasználókkal szemben, rendszeressé tenné a bérlők jövedelmi és vagyoni helyzetének ellenőrzését, és a lakáscserék szabályain is változtatna. Az új lakásrendelet minden önkormányzati bérlőt érinthet, a tervezetről november 20-ig várják a lakosság véleményét.
2026. október 14.
Harmadik szezonját zárja a Magdolnanegyed kültéri közösségi helye, szombat délutáni együttlétre hívják a látogatóikat.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.