Józsefvárosban a József utca és Tolnai Lajos utca találkozásánál található tér viseli Mindszenty József nevét. Szobra mögött magasodik az egykori Conti (ma Tolnai) utca épület, amiben 1949. szeptember 27-e és 1954. május 13-a között raboskodott az Államvédelmi Hatóság szigorított börtönében, miután 1949-ben koholt vádak alapján életfogytiglanra ítélte Rákosi bírósága.

„Amikor sok ember gyáva volt, ő volt a bátorság szimbóluma”

Mindszenty nem először ült börtönben. „Nemet mert mondani mind a hitleri, mind pedig a kommunista zsarnokságnak” – emlékezett rá Habsburg Ottó.

Mindszenty József – aki 1892. március 29-én Pehm József néven született Csehmindszenten – 1942-ben megváltoztatta a nevét. Akkor még Zalaegerszegen volt plébános, így írt erről: „Most már az új név inkább a fejfámra kell. Legjobb esetben enged Isten tíz évet munkára, ez már naplemente tollnak, szónak… […] Németországban irtózatos propaganda folyik annak igazolására, hogy hazánkat nevek szerint németek lakjak. Egy vezető zalai tisztviselőt felszólítottak neve után: lépjen a Volksbundba. Hosszú ideig vívódtam, megviselte a lelkemet. De ha ezt egyszer magyar érdeknek láttam, meg kellett tennem”, és szülőfaluja után ezért választotta a Mindszenty nevet.

1944-ben kinevezték veszprémi püspöknek. A Szálasi-kormány minden közalkalmazottat arra szólított fel, hogy esküdjön meg a nyilas hatalomra. Mindszenty ekkor Juramentum non – nincs eskü címmel foglalta írásba hitvallását, később pedig Apor Vilmos, Shvoy Lajos és Kelemen Krizosztom dunántúli püspökökkel együtt felszólalt a zsidóüldözés és a háború ellen. Memorandumukat személyesen adta át a nyilas kormánynak.

Két héttel később letartóztatták, és 26 pappal és kispappal együtt a sopronkőhidai fegyházba került.

Szabadságát csak a szovjet csapatok 1945. április 1-i bevonulásakor kapta vissza.

1945-ben lett a magyar katolikus egyház feje, amikor XII. Piusz pápa esztergomi érseknek nevezte ki, majd 1946-ban bíborossá. Határozott kiállása az egyházellenes szovjet ideológiával szemben 1949-re, amikor a kommunisták hatalomra jutottak, az állam ellenségévé tett őt.

1949-ben koncepciós perben ítélték életfogytiglani börtönre.

1956-ban, a forradalom pár hetére, szabad volt ismét. A forradalom leverése után pedig

15 éves belső száműzetés várt rá

a budapesti amerikai követségen.

A magyar társadalomban a börtön és száműzetés évei alatt sem halványult Mindszenty jelenléte. A rendszerrel kritikus hívő és nem hívő emberek számára az elvei mellett kiálló ember példaképe volt. Olyan hosszú ideje volt elzárva, hogy csak az idősebb generáció láthatta személyesen, de nekünk is – akik a 60-70-es években voltunk gyerekek, fiatalok – az életünk része volt. Gyerekként találkoztam Zakar Andrással, aki Mindszenty titkára volt a háború után, ő volt az a misztikus személy a szememben, aki közelről ismerte Mindszentyt, akinek neve gyakran elhangzott a családi beszélgetéseken és minden misén is. Ilyenkor képzeletben mindig láttam őt, ahogy kitekint a Szabadság téri követség sötét ablakának félrehúzott függönye mögül.

Ezt az benyomást erősíti meg Habsburg Ottó jellemzése is Mindszentyről: „Egész Európában képviselte a bátorságot. […] Amikor sok ember gyáva volt, ő volt a bátorság szimbóluma. […]

[…] Megmentette a nemzet hírnevét, és azt bizonyította, hogy aki kiáll elvei mellett, a végén sikeres lesz.”

Kiss Ulrich jezsuita szerzetes pedig azt mondta, „Mindszenty tekintélye a hitelességéből származott, ahogy cselekedett és beszélt, a között nem volt árnyalati különbség sem. […] Nekünk ő volt referencia a helytállásban, a meg nem alkuvásban.”

A Conti utcai börtönben

A Tolnai (régen Conti) utcai börtön történetének két éve a Válasz Online két munkatársa, Borbás Barna és Vörös Szabolcs ment utána. A Tolnai utca 41. a rendőrségé lett, itt van a bűnjelraktár, az egykori börtönben az AVH-s idők óta azonban senki sem járt 2018-ig. Akkor Kovács Gergelynek, a Mindszenty Alapítvány képviselőjének sikerült bejutnia az épületbe, ahol végül megtalálta a régi börtönt, és Mindszenty celláit is azonosítani tudta, ő vitte be az újságírókat is.

A Conti utcai ház és az egyház „kapcsolata” már régebbi keletű. A ház 1945–48 között a Szovjet Katonai Bíróságé volt, itt ítélték halálra 46-ban P. Kiss Szaléz ferences szerzetest – ítélettel együtt 15 percig tartott a tárgyalás –, és itt folyt a szintén ferences vértanú, Kriszten Rafael, valamint Olofsson Placid bencés szerzetespap pere is.

A Conti utcai ÁVH-s börtönben rendkívül zord körülmények uralkodtak. Mindszenty a börtön több cellájában is fogva volt,

de azt nem tudta, hol is van valójában,

úgy hozták ide, hogy semmit nem látott, és nem is árulták el neki. Csak később tudta az emlékek és információk szeleteiből összerakni, hogy itt raboskodott. 1949. október 19-én például a cellája ablakából láthatta Rajk László és társai kivégzését.

Az újságírók is csak a régi börtönben fényképezhettek (az épületben nem), és azóta sem járt látogató itt, az önkormányzat évről-évre a Tolnai utcai emléktábla alatt emlékezik csak a kommunizmus áldozataira.

A Mindszentyé egy sarokcella volt, ez is fűtetlen, penészes, rovarlépte, mint a többi. De nemcsak a rossz körülményekkel, a bánásmóddal is kínozták a bíborost, megalázták, kigúnyolták, kilenc hónapig misét sem tarthatott a cellájában, pedig az egy katolikus pap mindennapi „lelki kenyere”. Közel negyven kilót fogyott, 44 kilogramm volt, amikor kihozták.

Nyitókép: a józsefvárosi Mindszenty-szobor – Fotó: Huszár Boglárka