Posztumusz díjazták a jogvédőt

2022. november 18.

Setét Jenő díszpolgári címet kapott a fővárostól

Csütörtökön adta át Budapest díszpolgári címeit Karácsony Gergely főpolgármester a főváros napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Setét Jenő „Brada” a magyarországi roma polgárjogi mozgalmak egyik legfontosabb szereplője volt, többen az ország lelkiismeretének nevezték a számos közéleti vitában aktív szerepet vállaló, józsefvárosi kötődésű érdekvédőt. A Raoul Wallenberg-díjas emberjogi aktivista, civil jogvédő idén január 25-én hunyt el, egy nappal azután, hogy betöltötte 50. életévét.

Egyik legutolsó akciója 2021 őszén zajlott, ekkor az általa vezetett Idetartozunk Egyesület meghirdette a Roma Minimum Programot, mely 5 témakörben (roma nemzetiségi intézmények fejlesztése-létrehozása, a politikai jogok kiterjesztése, a közoktatás reformja-fejlesztése, a romák foglalkoztatásának kiterjesztése, a közszolgáltatásokhoz való hozzáférés kiszélesítése) fogalmazta meg a cigányság legégetőbb problémáit. Kitüntetéseit felsorolni is nehéz: 1997-ben Roma Polgárjogi Díjat, 2007-ben Solt Ottilia-díjat, 2008-ban Emberi Jogi Emlékplakettet, 2012-ben Fekete Párduc-díjat, 2020-ban Raoul Wallenberg-díjat kapott. Az utóbbival járó pénzdíjat a gyöngyöspatai Roma Tanodának adományozta.

A Budapest egyesítésének 150. évfordulója alkalmából rendezett eseményen díszpolgári címet kapott még Dés László zeneszerző, előadóművész, Gyurgyák János történész, az Osiris Kiadó főszerkesztője, Hajdu László nyugalmazott XV. kerületi polgármester, volt országgyűlési képviselő, Udvaros Dorottya Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, Ürge-Vorsatz Diana, a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével kitüntetett fizikus, a környezeti- és környezetmérnöki tudományok doktora, Závada Pál író. A kitüntetés másik posztumusz díjazottja Nagy Bálint Kossuth- és Ybl Miklós-díjas építész, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja.

Nyitókép: Huszár Bogi

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.