Novemberben átadta a kerület a lakosoknak a felújított Déri Miksa utcát, ahol sok üres üzlethelyiség állt. Az önkormányzat, a JGK és a Rév8 úgy döntött, pályázatot ír ki ezekre,
„mert egy utca úgy jó, ha van benne élet”.
Így írták ki specifikusan üzlethelyiségekre a pályázatot a Déri Miksa utcában és vonzáskörzetében elhelyezkedő üzletekre, melyekért októbertől november végéig lehetett jelentkezni cégeknek és egyéni vállalkozóknak február 1-i eredményhirdetéssel.
A meghirdetett boltok a Bérkocsis, a Déri Miksa, a Nagy Fuvaros, a Német és a Víg utcában találhatók, utcára nyíló földszinti és pincehelyiségek. A szervezők azt várták, hogy az új utca vonzó lesz a bérlők számára, ami láthatóan be is jött: 21 pályázat érkezett, ebből 17 volt érvényes.
14 helyiségre lehetett pályázni, ebből 10-re már megvan a nyertes.
Nyert palacsintázó, alkotóműhely, stúdió, galéria, gasztronómiai stúdió, műhely, hagyományos kézi könyvkötészet, kerámiaműhely- és stúdió, kávézó, teázó, pizzéria, galéria, bolt, gép- és szivattyúszerelés, kereskedés, éttermi vendéglátás, kiállító-, kulturális és közösségi tér.

A Rév8 kommunikációs munkatársa, Varga Cili elmondta, nagy volt az érdeklődés, sokan nézték meg a helyiségeket,
többen is pályáztak egy-egy helyiségre.
A pályázók élesben tesztelhették az erre készült honlapot, ami sokat segített az adminisztrációs folyamatok egyszerűsítésében.
A honlapra fel van töltve az összes helyiség térképre rendezve, mindegyikhez vannak képek is. A beadás folyamatát is végig lehet követni, elérhető, hogy mit, mikor kell leadni. Telefonon is lehetett érdeklődni, és volt dedikált ember arra, hogy megmutassa a szabad üzleteket. „Fogtuk végig a kezüket” – mondja Varga.
Az elbírálásnál több szempont is pontot ért, így a bérletidíj-ajánlat (kétharmados súllyal) és a hasznosítási koncepció, tehát hogy milyen üzletet nyitna a pályázó. A helyiségeket fel kell újítani, ez a pályázó költsége. Ő dönt arról is, hogy határozott vagy határozatlan idejű szerződést szeretne kötni, határozott idő esetén azonban a bérleti időtartam legalább 3 év.
Üzlethelyiség-pályázatot eddig nem csinált a Rév8, ez új tapasztalat volt számukra. Fontos tanulsága a pályázatnak, hogy
ha jól meg vannak hirdetve a helyiségek és segítik a pályázókat, akkor gazdára találnak az üzletek.
A megmaradt 4 helyiség sorsáról a JGK-val egyeztetnek, egyelőre még nincs döntés. Azt a visszajelzést kapták ezekről az üzletekről, hogy a rossz műszaki állapotuk miatt szerették volna az érdeklődők a felújítás költségeit beszámítani a bérleti díjba. A mostani pályázat keretében azonban erre nem volt mód, csak a kedvezményes bérleti díjat tudták felajánlani.

Veres Gábor, a Tulajdonosi Bizottság elnöke elmondta, üdvözli a Rév8 projektjét, szerinte hatékony és sikeres volt. Azt, hogy egy egész utca rehabilitációját komolyan gondolja az önkormányzat, mi sem bizonyítja jobban, minthogy az utcára vonatkozó marketing koncepció alapján adták ki az ingatlanokat, méghozzá az üresen álló helyiségek 80%-át sikerrel. Szerinte elképzelhető, hogy a jövőben is alkalmazni fogják ezt a koncepciót, mert volt verseny, a kiadó és bérlő is jól járt.

Gutjahr Zsuzsanna külsős tulajdonosi bizottsági tag szerint a molinók és kreatív anyagok is sokat segítettek a projekt sikerességében. Példát mutatott a JGK-nak is, hogy jó kommunikációval hogyan lehet jól eladhatóvá tenni a terméket. Hozzátette, nagyon örül annak, hogy nagy volt a verseny, 10 hely megtelik élettel, és
nem tátong üresen tovább a Kék Ló hűlt helye sem.
A pályázathoz annyi csak a kritikája, hogy kisebb súllyal szerepelt a szakmai tartalom, mint a díjajánlat, ami kizár bizonyos vállalkozásokat. A következő hasonló pályázatnál javasolni fogja, a koncepció nagyobb pontszámmal legyen jelen a pályázatban, hogy a valamilyen fontos tematikájú projekttel, közösségi hellyel, fejlesztő stúdióval induló, de kevésbé profitorientált vállalkozások is labdába tudjanak rúgni.
Nyitókép: Mile Máté