Bringasztrádák és biztonságos biciklizés

2024. november 08.

Sok autóst meglep majd a Nagykörút átalakítása

Elindult a Nagykörúti kerékpársáv biztonságosabbá tétele, az Üllői út Nagyvárad téri szakaszától pedig egészen az Ecseri útig lehet majd biciklivel közlekedni.

A Nagykörúton a Petőfi híd és a Nyugati tér között a meglévő kerékpársávok mellé pollereket telepítenek, a kritikusabb útcsatlakozásoknál pedig piros burkolatfestéssel hívják fel a figyelmet a kerékpársávra – írja a Telex.

Úgy tűnik a budapestiek nyitottak a kerékpározásra, ugyanis a tavalyi fővárosi közösségi költségvetésen több olyan ötlet is nyert, ami a kerékpározás feltételeit javítaná, ezek közül az egyik volt a kerékpáros biztonság növelése a Nagykörúton. A nagykörúti kerékpáros infrastruktúra biztonságosabbá tétele egyre többeket ösztönözne arra, hogy kerékpárral közlekedjenek a városban.

A pollerekkel elválasztott Üllői úti bicikliutat viszont a kormánysajtó korábban sokat kritizálta, holott a kormány által elfogadott Nemzeti Kerékpáros Stratégia is támogatta, sőt az említett kerékpársávokat eredetileg még az MVM Dome megépítésekor hozták létre.

A bicikliutak részei a Budapesti Mobilitási Tervnek,

amit be kell tartani – írja a Telex.

A Budapesti Közlekedési Központ folytatja kerékpárosbarát és közlekedésbiztonsági fejlesztéseit, ennek keretében a BKK feltételes közbeszerzési eljárást indított az Üllői úti és a Váci úti kerékpárutak tervezésére.

Mutatjuk miért is van szükség a biciklisávok védelmére:

A fejlesztéssel az Üllői út Nagyvárad téri szakaszától az Ecseri útig magas minőségű, legalább 2 méter szélességű, épített elemmel védett kerékpársávokat és kerékpárutakat – úgynevezett bringasztrádákat – hoznak létre, így újabb városrészek válhatnak biztonságosan elérhetővé kerékpárral. 

Fotók: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.