Abd El Rahim Ali a legjobban öltözködő politikusok között

2025. január 14.

Stylistot keres a DK józsefvárosi elnöke, miután Gyurcsányt már nem fogja tudni leváltani

Hogy áll a DK-s elnökjelölti kampánya? Mit szól ahhoz, hogy a Telex szavazásán az egyik legjobban öltözött politikusnak választották? Mi a helyzet a rendőrségi ügyével? Abd El Rahim Alit kérdeztük.

A DK-elnökválasztás

„A választás legvégén fogjuk megismerni az eredményt, addig csak a voksokat lehet leadni a DK oldalán. Biztosan állíthatom, hogy

Gyurcsány Ferenc fogja megnyerni”

– mondja el a Gyurcsány-kihívó.

Hogy miért biztos ebben, arra azt mondta: „Miután kihívtam Gyurcsányt, eddig soha nem látott új mechanizmust, egy kvótarendszert építettek be a választás folyamatába. Eszerint a legtöbb ajánlást szerző induló ajánlásainak 30%-át kell összeszednie annak, aki indulni szeretne a második fordulón. A jelölőnek névvel kell vállalnia a szavazást megelőzően, hogy kit támogat, érdekes gyakorlat ez.”

Ali nem kapta meg a Gyurcsányt ajánlók 30 százalékának támogatását, így

végül nem indulhatott.

Hogy Gyurcsány kihívása mit jelent a számára a DK-ban, erre majd a választás lezárta után fog tudni választ adni, most csak annyit jegyzett meg, „a kampány sebeket okozott, mert a vezetés hiányosságaira hívtam fel a figyelmet, s emiatt nem biztos, hogy engem itt nagyon szeretni fognak”.

A rendőrségi ügy

Ali Gyurcsány kihívásával azonnal reflektorfénybe került, és mindjárt „kabátlopási” ügybe keveredett (a tabletje tűnt el, amit hangoskodva követelt vissza). A hírek szerint garázdaság miatt indult ellene rendőrségi eljárás.

Hol tart most ez az eljárás, milyen következményekkel kell számolnia, erre is választ vártunk tőle.

„Nincs igazán semmi, nem állok eljárás alatt. A Magyar Nemzet és az Index hangulatkeltő cikke állította, hogy garázdasággal vádolnak, amit azért kaptak fel ennyire, mert kihívtam Gyurcsány Ferencet.”

Ahogy megírtuk mi is, Ali frissen megismert norvég ismerőseivel bulizott egy Airbnb-lakásban. Távozás után vette észre, hogy a tabletje ott maradt, és amikor visszament érte, akkor keveredett velük hangos szóváltásba.

„Az iPadem és a fülesem maradt a lakásban, a lakás tulajdonosa segített abban, hogy visszakapjam,

postára adták őket Norvégiából,

meg fogom kapni, ha minden igaz. Bűncselekmény azonban nem történt, hangosabb kiabálás, szóváltás volt köztünk, emiatt hívták ki a rendőröket.”

A rendőrök azonban végül bekísérték vérvételre a kórházba, mariuhánafogyasztásra utaló THC-t találtak a vérében. „Beismertem, és nem is gondolom, hogy bujkálnom kellene amiatt, hogy én is beleszívtam egy spangliba” – mondta erre Abd El Rahim Ali.

A divatdiktátor

És végül a nemrég közzétett Telex-szavazásról is kérdeztük, ami alapján első lett a közéleti öltözködési versenyben. Négy kategóriában értékelték őket, és A bátrak csoportjában – „akik megtörik az unalmas öltönyös/kosztümös egyhangúságot” – Abd El Rahim Ali kapta a legtöbb pontot. Egyébként Gyurcsány Ferenc is kategóriagyőztes lett, méghozzá az influenszerek között.

Alit arról kérdeztük, mit gondol erről a „divatversenyről”, milyen visszajelzéseket kapott.

„Egy-két hölgy rám írt a Facebookon,

de nem hiszem, hogy érdemes ebbe túl sok mindent belegondolni. Jót nevettem az egészen, és meglepődtem, hogy rajta vagyok a listán” – mondta. A kapott pontszámot ugyanakkor kevesellte. „Javítanom kell az öltözködésemen,

most stylistot keresek.

A 10-ből elért 5,5 nem sok, ennél acélosabbat is tudunk, mert úgy gondolom, önmagunkkal versenyzünk, nem a mezőnnyel.”

Ami a politikusok jólöltözöttségét illeti, Ali szerint, ha valaki önmagát és az ügyeket képviselni akarja, főleg Magyarországon, valahogy meg is kell jelennie. „És ha eltérünk egy kicsit a szokásos öltöny-szettektől, még jobb irányba is haladunk” – tette hozzá, ezzel igazolva, hogy nem véletlenül került a bátrak csoportjába.

Az összeállítás legjobb értékelését, mindenkit maga mögé hagyva, Magyar Péter kapta 8,1 ponttal az Új belépők kategóriában. Ami Gyurcsány Ferencet illeti, itt legyőzte őt Abd El Rahim Ali, mert Gyurcsány csak 4,6 pontot kapott.

Nyitókép: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.