Egy kis késéssel érkeztem, ekkor már Csisztu Zsuzsáék megkezdték a műsor felkonferálását. Beültem bal előre, nézelődtem a félsötétben, látok-e ismerős arcokat. Persze hogy! Mind a nézőtéren, mind a színpadon sztárparádé volt, de persze legjobban a tanárok és diákok ragyogtak, akik szerepeltek és szervezték az ünnepséget és akik izgultak egymásért, hogy jól sikerüljön.
Volt ének, hangszeres produkció, tánc párban és csoportban, bábjáték, szavalás, beszédek és történetmesélés: Birinyi József, Gera Marina, Papp Dániel, Sodró Eliza, velünk ünnepelt Szász-Kovács Emese, Sallay András és Egerszegi Krisztina is.
Videóban pedig Bodrogi Gyula, Novák János Tata, Stohl András, Mohamed Aida, Ember Márk és Molnár Áron üzent nekünk.
Bár mindegyikőjük más történettel, a maga stílusában, de tulajdonképpen ugyanazt mondta el: a VMG nem csak egy iskola, hanem egy közösség. Visszaemlékeztek, hogy bár tanulni sokat kellett, tanáraik mindig tekintettel voltak az egyéni igényekre, a hivatástudatukra és az is benne volt a levegőben, hogy itt szabad beszélni, szabad vitatkozni, szabad véleményt formálni.
Ritkán hallani, hogy ennyien beszélnek szuperlatívuszokban középiskolájukról, arról meg még ritkábban, hogy valaki az Emmy-díját is tulajdonképpen annak köszönje. Gera Marina színésznő Pap Gábor ének-zene tanárral közösen előadott szösszenetük után felajánlotta egy időre a 2019-ben elnyert díját a gimnáziumnak, mondván nála már volt eleget, legyen máshol is, jó helyen.
Bár több mint négy órás volt a gála, nem unatkozunk. Ahogy váltakoztak a humoros előadások a bravúros produkciókkal, megható vallomásokkal és emlékezésekkel, az ember úgy érezte magát, egyszerre ül varázslatos időgépben és érzelmi hullámvasúton. Könnyek is hulltak néha. Koromné Beck Zsuzsanna már nem lehetett ott velünk, de a tizennégy év iskolaigazgatói mivolta meghatározza azt, amitől olyan különleges ma a VMG.
Nemcsak a „varázslóiskola” 150 éves fennállását ünnepeltük ezen a napon, hanem azt a szellemiséget is, amit a gimnázium vezetői, tanárai és diákjai képviselnek, a közösséget, ami nekik köszönhetően jött létre – egymást. Katartikus élmény volt a záró műsorszám, amikor a diákkórus zenekarral és Pap Gábor vezénylésével a közönség is együtt énekelt. Teljes extázisban, állva tapsolt mindenki. Már szedelőzködtünk, amikor mögöttem ülő sráctól annyit hallottam: „Ah, Istenem! De szeretem ezt az iskolát!”
Nyitókép: Nagy Dániel
