Fokozott ellenőrzés Budapesten

2021. november 06.

Száraz november – az utakon is

Kampányt indított az ittas vezetők ellen a rendőrség novemberben a fővárosban. Az elsődleges cél, a szabálytalankodók kiszűrése, a közlekedők védelme. Ön dönt tehát: iszik vagy vezet.

2021 januárja és szeptembere között 112 sofőr okozott személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetet alkoholgőzös állapotban Budapest területén – írja a police.hu. Novemberben célzott közúti ellenőrzést tartanak az ittas vezetők megfékezésére, de cél, hogy kiszűrjék az agresszív, a közlekedési szabályokat szándékosan megszegő járművezetőket is.

A Száraz november programot a Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Drogambulancia Alapítvány hirdette meg először még 2016-ban, és azóta minden évben visszatérnek rá. A kihívás lényege, hogy a résztvevők lehetőleg ne fogyasszanak alkoholt egy hónapon át, azaz november 1. reggel 7 óra és 30. este 7 óra között.

A száraz november lehetőség egy intenzív önismereti utazásra, ahol a cél a mértékletesség gyakorlása, a vágyak megregulázása, ami végső soron testi és lelki megújulást nyújt, de adott esetben segít az italozás okozta problémák korai felismerésében is.

A kihívásba azok jelentkezését várják, akik hetente akár egyszer is fogyasztanak alkoholt, és kíváncsiak, milyen az alkoholhoz való viszonyuk, kipróbálhatják így, képesek-e kontrollt tartani és mennyire.

A komoly alkoholproblémákkal küzdőknek inkább azt ajánlják, ha épp a változtatáson töprengenek, akkor fordulhatnak hozzájuk is segítségért, elérhetőségük info@kekpont.hu.

Nyitókép: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.