Hangulatos terasz nyújtózkodik L-alakban a Bókay János – Tömő utcák sarkán napernyőkkel, mini planténerekkel, az objektum a Cintányéros nevű borozóhoz kapcsolódik, mely immáron tíz éve szolgálja ki a környék és a tágabban vett környezet borfogyasztási igényeit. A környék már nem olyan, mint ahogy azt az egyszeri városi turista régebbi korokban megismerhette: talán mondthatjuk, hogy ma már
inkább az acél és az üveg, mint a málló vakolat és a kopott homlokzatok
jelenléte a meghatározó. A hangulat mégis tökéletesen hibrid, és nem steril: habár a Corvinnegyed rehabilitációja új lakóházakat és irodákat hozott ide, a régi kerület nyomai sem tűntek el teljesen: egy-egy megkopott bérház, üres telek vagy rozsdás kapu emlékeztet arra, milyen volt ez a városrész a nagy átalakulás előtt.
A Cintányéros ebben a termékeny kettősségben várja vendégeit,
de a szíve mintha mégis inkább a régi világhoz húzna:
a százéves pianínó, a kovácsoltvas korlátok, az öntöttvas asztallábak, a váci antiktelepről beszerzett pult, a thonet székek azokat a boldog békeidőket idézik, melyek ugyan sem boldogak, sem békések nem voltak, de kétségtelenül elég jó dizájnjuk volt. Természetesen a berendezési tárgyak választása tudatos volt a tulajdonos Molnár Imre részéről: „Azt szerettem volna, hogy visszaköszönjön a múlt, hogy legyen egyfajta mítosza a helynek, hogy mintha mindig is itt lett volna.”
A szándék a névválasztásban is visszaköszön: „A cintányér a fém fedőknek vagy kupoláknak a régi kocsmai szlenges neve, amik a söntéspultban levő boros tartályokat takarják le. Ez is egy ilyen sallangmentes, őszinte hangulatot hoz szerintem,
nem pedig azt a sznobos, eliteskedős, kristálypohárból kiöltözve ivósat,
ahol tanninokról és savgerincről diskurál az úri közönség. Nagyszüleink is így fogyasztották a bort ne derogáljon már ez.”
Lecsupaszított borfilozófiája vezette arra is, hogy megalkossa a laikus hedonizmus fogalmát, mely a hely ars poeticájának is tekinthető. „Sem vendéglátós tapasztalatom, sem szakmai hátterem nem volt, mégis egyfajta amatőr lelkesedéssel, hobbi jelleggel szerettem volna belevágni egy vállalkozásba, mely végül is hedonista szellemet szolgálja ki. Úgy gondoltam, hogy laikusként is el lehet indulni, ha az ember a borozást, az evést-ivást és a közös pillanatok élvezetét tekinti kiindulópontnak.”
Mint mindennek, természetesen az élvezetközpontúságnak is van határa, különösen záróra környékén: „Ez egy érzékeny pont lehet, de amikor azt mondom nekik, hogy
az a legszebb bók, amikor a vendég nem akar elmenni,
rendszerint elgondolkodnak, és tudomásul veszik, hogy az idő véges.”
A Cintányérosban egyébként natúr borok kerülnek a pohárba, olyan tételek, amelyek minimális beavatkozással készülnek, gyakran szűrés és derítés nélkül, sokszor spontán erjedéssel, alacsony vagy hozzáadott kén nélkül. „Az eredmény így egy karakteres, időnként vadabb ízvilág, ahol az évjáratok és a termőhelyek különbségei sokkal erősebben érezhetők.” Molnár nem hagyományos borkóstolókban gondolkodik, „nálunk nincs olyan, hogy idejön a borász, és
mindenki szagolgatja, meg pörgeti a poharát,
aztán meg bólogatva hallgatják, hogy mit mond a borász a különböző évjáratokról, meg dűlőkről, ez idegen a Cintányérostól”.
Molnár egy krúdys világot akar megvalósítani: „Nálunk borász fogadóórák vannak, ahol a készítők együtt kocsmáznak a vendégekkel. A bor csak kiindulópont, ugyanúgy szó eshet zenéről, utazásról vagy bármiről, ami az estét alakítja.”
A Cintányérosban rendszeresen megfordulnak olyan borászok, akiknek tételei gyakran Michelin-csillagos éttermekben vagy külföldi fine dining helyeken jelennek meg, Magyarországon viszont ritkán elérhetők. „Az tök jó, hogy így egy józsefvárosi borozó asztalára kerülhetnek ezek a borok.” A tulajdonos szerint
„túl rövid az élet külföldi borokra”,
miközben a Kárpát-medencében is rengeteg izgalmas „tétel” születik. „A borlap szinte kizárólag magyar és Kárpát-medencei borokra épül, a Vajdaságtól a Felvidékig, Hajdúnánástól a Szerémségig számos kisebb borászat kerül képbe, például Maurer Oszkár, Bot Frigyes vagy Sütő Zsolt munkái, ha nem néznénk a trianoni határokat, akkor mégiscsak magyar borok azok is valahol” – magyarázza Molnár.
Szerdán, csütörtökön és pénteken 8-tól 10-ig élő zongoraszó is várja a vendégeket. „Perczel György játszik nálunk,
ő a legszenvedélyesebb muzsikus evör.
Beleül a zenébe, nagyon széles a repertoárja a Beatlestől az Animalsen át a régi bluesig, jazzig és magyar dalokig minden belefér, Ray Charles számait is úgy játsza, hogy hihetetlen.”
A jelen írás elején említett kettősség (hi-tech irodaházak, romantikus lepusztultság) inkább inspriráló volt Molnár Imre számára, amikor elindította vállalkozását. „Ahogy ez az utcasarok kinézett tíz évvel ezelőtt, arra azt mondtam, hogy
nyitottam egy boltot Budapest hónaljában.
Amikor Józsefvárosba költöztem, olyan vállalkozást szeretettem volna létrehozni, amely közel van az otthonomhoz, de láttam a fejlődési lehetőséget is környékben, ahol közösséget is lehet építeni. Az ember nyilván a sajátjának érzi ezt a környezetet, mert itt él, és szereti.” Molnár Montrealban született, gyermek- illetve kamaszéveit Kanadában töltötte, de a család rendszeresen hazalátogatott Magyarországra, a nyarakat többnyire a szentendrei nagyszülőknél töltötték. „A rendszerváltás idején, kamaszként úgy döntöttem, hogy nem térek vissza Kanadába, ahol sokat költöztünk, a társaságom odalett, Szentendrén meg már volt egy szoros társaságom.” Molnár a középiskolát végül Szentendrén végezte el, majd mégis visszatért Kanadába egyetemre. Később egy ösztöndíj révén ismét Magyarországra került, és az ELTE Politikatudományi Intézetében folytatta tanulmányait,
„ekkor raktam raklapra az összes cuccomat és költöztem ide végleg”.
Aztán egy multis meló miatt Svájcba keveredett. „Nagyra értékeltem a rendet, a pontosságot és a természeti környezetet, de hiányzott az ottani életből az a spontaneitás és pezsgés, amely Budapestet jellemzi. Svájc olyan, mint egy könyvtár, minden precízen működik, a közterek rendezettek, az emberek szabálykövetők és tök figyelmesek, de a hétköznapok jóval kiszámíthatóbbak, visszafogottabbak, míg
Budapesten olyan élni, mint egy fesztiválban,
ahol állandóak a váratlan találkozások és impulzusok.” Értsen vagy ne értsen egyet a tulajdonos utóbbi értékelésével, mindenesetre tegyen ön is egy próbát e különleges, tizedik évfordulós egységgel!
Fotók: Mile Máté
