Így képviseli a JGK a helyieket és a fákat

2021. május 18.

Szemléletváltás a közműfelújításoknál

Angi Istvánnal, a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ (JGK) Városüzemeltetési Igazgatóságának helyettesével a Jázmin utcai gázvezeték-felújítás kapcsán beszélgettünk arról, miként igyekeznek megvédeni a fákat és milyenek a zöld szemléletváltás esélyei.

A város mindennapi életéhez hozzátartoznak a felújítások és karbantartások. Ezek nemcsak kényelmetlenséget okoznak, de sokszor a növényzetet is veszélyeztetik. A megrendelő és a kivitelező olcsón és gyorsan túl akar lenni a munkákon, az ott élőknek azonban elvárnák, hogy közben vigyázzanak a környezetre is. A károk azonban gyakran csak jóval a munkálatok befejezése után észlelhetők. A gondatlanul végzett munkánál megsérül a fák gyökere, de a kivitelező csak visszatemeti az árkot, a fák pedig 2-3 éven belül elpusztulnak. Éppen ezért fontos, hogy legyen valaki, aki aktívan képviseli a helyben élők érdekeit is, és előírja, ellenőrzi a munkavégzés részleteit.

A közelmúltban a Jázmin utcában folyt gázcsőfelújítás, ami érintette a fásított játszóteret is. A JGK Városüzemeltetési Igazgatósága azt szerette volna, hogy a csövet irányított fúrással helyezzék el a talajréteg alatt. A park két oldalán kellett volna egy-egy nagyobb gödröt ásni, és közöttük átfúrni a csövet. Ott ez végül nem volt megoldható, de a tavalyi FiDo téri gázfelújításnál már így történt. A kivitelező eredetileg teljes hosszában fel akarta túrni a FiDo teret két méter széles árkot ásva a fasor közepén, de a JGK favédelmi előírásai olyan szigorúak voltak, hogy inkább a talajfúrásos megoldás mellett döntött. Így a fák nem sérültek meg és a park öntözőrendszere is érintetlen maradt, a környéken élők pedig tudták használni a teret a munkálatok idején is.

Az eljárás az, hogy a közműmunka beruházója először tulajdonosi hozzájárulási engedélyt kér a kerülettől vagy a fővárostól – attól függően, ki illetékes a területen – egy általános előírásokat tartalmazó vázlatos terv alapján. Majd elkészíti a költségvetést és kiválasztja a kivitelezőt, aki beadja a munkakezdési hozzájárulási kérelmet. Ezután a területen illetékes JGK vagy más cég képviselője a kivitelezővel együtt bejárja a helyszínt, és pontról pontra egyeztetik a kritériumukat – nem csak az íróasztal mögül döntenek. A gyakorlatban mindez szigorítást jelent: fáról fára előírják, hogyan kell a munkát elvégezni, mit kell tenni a fa és a talaj védelme érdekében, például nem szabad bobcat markolóval ásni, még ha drágább is a kézi munkaerő. Egyes kivitelezők nehezen szokják ezt meg, szándékos kitolásnak érzik, megkérdőjelezik a JGK szakmaiságát. Pedig ma már alapkövetelmény, hogy vigyázni kell a környezetre. Generációs kérdés is ez, a fiatalabb szakemberek inkább megértőek, mint a már évtizedek óta dolgozó kivitelezők. A fa is közmű, csak oxigént szolgáltat – mondta a kertészmérnök végzettségű Angi István.

A fővárosi illetőségű – a Főkert, a Budapest Közút vagy az FKF területét érintő – munkáknál a kerület nem írhat elő dolgokat, csak javasolhat. Mi is beszámoltunk 2020-ban a civilek tiltakozásáról, amikor a Baross utcai gázcsőfelújítás idején veszélyben érezték a fasort. A JGK akkor is jelezte, hogy túl közel vannak az árkok a fákhoz, a Főkert mégis megadta az engedélyt a kivitelezőnek, és a munkák során nemigen volt szakfelügyelet, ellenőrzés híján pedig a vállalkozó úgy végezte a munkát, ahogy akarta.

A közműves megrendelők is érzékelik a zöld szemléletváltást, ezért sokkal gyakoribb az egyeztetés. A kerületben már egy ideje az a gyakorlat, hogy a papírmunkák előtt megindul a kommunikáció a felek között. A JGK felhatalmazást kapott a kerület vezetésétől a szigorításra, hivatkozhatnak a klímavédelmi intézkedési tervre, míg korábban nem volt ilyen lehetőségük. A szemléletváltozáshoz az is hozzájárul, hogy 2018-ban megszületett a Faápolók Szövetsége által összeállított és azóta államilag is jóváhagyott szabvány a fák védelméről, mely részletesen leírja, mire kell ügyelni a munkáknál. Ezt a szabványt a kivitelezőkkel is megvásároltatja a JGK, ezzel is támogatva a szabványt összeállító szakemberek munkáját.

Szöveg: Pálinkás János; Kép: Huszár Boglárka, Nagy Dániel

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.