Kívánjuk a' sajtó szabadságát

2024. március 14.

Szerkesztőségek kiállása a megtámadott Átlátszó mellett

Szerkesztőségünk kiáll a sajtószabadság értéke mellett, ezért, hasonlóan a független sajtó számos képviselőjéhez, szolidaritását fejezi ki a CÖF-CÖKA által megtámadott Átlátszóval, a magyar tényfeltárás egyik legfontosabb képviselőjével a sajtószabadság ünnepén.

A Magyar Sajtódíjat, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének legnagyobb kitüntetését vehette át szerdán a(z egyébként józsefvárosi székhelyű) Átlátszó szerkesztősége. Az a mindenkori hatalommal szemben kritikus műhely, melynek alapítója tárta fel a Gyurcsány-kormány idején történt, 2006. őszi rendőri brutalitásokat és visszaéléseket, és ami 2018-ban nyilvánosságra hozta Orbán Viktor magánrepülőzéseit is. Vagy például a múlt évben a lombok nélküli területre épített lombkoronasétány botrányát.

Miközben a magyar sajtószabadság ünnepén szakmai díjjal ismerik el e szerkesztőség kivételes munkáját, a hatalom irányította propaganda-szatellitszervezetek a nemrég elfogadott szuverenitásvédelmi törvényre hivatkozva vezényelnek kampányt annak érdekében, hogy külföldi érdekek képviselőjeként állítsák be a szerkesztőséget.

Ahogyan a nemzeti ünnep erre emlékeztet, a magyar újságírást sokszor igyekeztek elnyomó hatalmak örökre a semmibe küldeni, de ahogyan az Átlátszó elismerése jelzi: ez sohasem sikerült.

Kiállásunkkal emlékeztetjük a sajtószabadság támadóit erre a történelmi sikertelenségre március 15-én, majd másnap és a következő nap is. Szolidárisak vagyunk az Átlátszóval, ahogyan azok leszünk minden olyan szerkesztőséggel, amelyet azért támadnak, mert az igazságot, a valóságot mutatja be. Azaz mindenekfelett a magyar érdeket szolgálja.

A Válasz Online szerkesztősége

Babos Attila, Szabad Pécs

Bajáki Zsanett, KecsUP

Bojtár B. Endre, Magyar Narancs

Czapkó Dorottya, Borsod24, Szol24, Szabolcs24

Gulyás Márton, Partizán

György Zsombor, Magyar Hang

Hardy Mihály, Klubrádió

A Józsefváros Újság szerkesztősége

Kovács Zoltán, Élet és Irodalom

Német Tamás, Telex

Németh Péter, Népszava

Pethő András, Direkt36

Pető Péter, 24.hu

Roznár Gyöngyi, Nyugat.hu

Szalay Dániel, Media1

Szűcs Dániel, Szegeder

Tóth Ákos, Jelen

Uj Péter, 444

Vajda Gábor, Qubit

Zöldi Blanka, Lakmusz

Nyitókép: Freepik

Kapcsolódó cikkek

2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.

További cikkek

2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 
2026. október 09.
Az állami gondoskodásban élő gyermekek napján tette közzé az SOS Gyermekfalvak a fiatalok követeléseit arról, milyen gyermekvédelmi rendszert szeretnének.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.