November 25., a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja

2024. november 19.

„Sziacica!” – sokszínű rendezvény a nők verbális utcai zaklatásáról a H13-ban

November 25. a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja, ebből az alkalomból szerveznek fotókiállítást, hímző workshopot, performanszot és beszélgetést a H13 Kultpontban.

A jeles nap neve „A nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja”, és talán fontos jelezni, hogy a dátum nem a „megszűnés”, hanem a megszüntetés világnapja, jelezvén, hogy a probléma valós, jelen idejű – sajnos.

A világnapot a nők elleni erőszak felszámolásáért küzdők már több mint 40 éve, 1981 óta november 25-én tartják, apropója pedig az, hogy ezen a napon ölték meg a Mirabal nővéreket – a Dominikai Köztársaság emberi jogi aktivistáit – Rafael Trujillo dominikai diktátor parancsára (az ügy részleteit itt lehet elolvasni).

A mostani józsefvárosi esemény ennek az erőszaknak egy speciális formájára fókuszál, mégpedig a nemzetközi szóhasználat szerint „catcalling”-nak nevezett jelenségre, mely a nők utcai szóbeli zaklatását takarja. A nőkkel szembeni szexuális tartalmú utcai beszólogatásokra még nincsen magyarított kifejezés, mostanában leginkább a

„szia, cica, van gazdád?”

mondat az, amiről az értő fülek a catcallingra asszociálnak, de igazán frappáns elnevezés még nincsen a jelenségre.

Talán ez is változhat a Józsefvárosi Önkormányzat kultúraszervező brigádja, a Rendezvény8 és a NANE Egyesület „Sziacica!” című rendezvényén, ahol is fotókiállítás, hímző workshop, performansz és beszélgetés várja azokat, akik valamilyen formában fel szeretnék dolgozni, esetleg kibeszélni a bántalmazás ezen formáját, vagy csak többet szeretnének megtudni róla.

A rendezvény egyik célja, hogy tudatosítsa azt, hogy a szexuális jellegű megjegyzések, a füttyögés, a nők megjelenésére vonatkozó, őket tárgyiasító célzások is a zaklatás tárgykörébe esnek. A jelenség elterjedtségét mutatja, hogy a Corvinus Egyetem Tudományos Diákköri Konferenciájának témába illő online kérdőívét háromezer magyar nő töltötte ki, az erről szóló összefoglaló cikk itt található.

Az elsőre – talán – ártatlannak tűnő „Van nálad térkép? Elvesztem a szemeidben”, vagy az „Elhagytam a telefonszámom, elkérhetném a tiédet?” beszólások mellett az egészen trágár, megalázó odaszólások is jellemzőek, ezek azonban épphogy nem szolgálják a nők egészséges önértékelésének kialakulását és fennmaradását, sőt testképzavar, szorongás és a depresszió tüneteit okozhatják.

A „Sziacica!” programja:

  • 7:00 A Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület (NANE) józsefvárosi kiállításának megnyitója. A tárlaton a családon belüli bántalmazásról és a gyógyulásról szóló #VANKÉPEMHOZZÁ közösségi fotóprojekt és a párkapcsolati erőszak következtében meggyilkolt nőknek emléket állító Néma Tanúk kiállítás anyagából láthatnak válogatást.
  • 17:30 Az asszony szeretve jó – hímző workshop & kísérlet a magyar nép kollektív tudattalanjának átírására Fankapankával. Részvételi szám: 10 fő (BETELT!).
  • 17:30 Ne bánts! – performansz a KV Társulattal. Száger Zsuzsa, a társulat egyik alapítója egy olyan performanszt álmodott meg, amelynek középpontjában az áldozat áll. Koncepció: Száger Zsuzsa, közreműködik Sárközi-Nagy Ilona.
  • 18:00 Kerekasztal-beszélgetés a performansz és a kísérlet után. Résztvevők: Nagy Ilona, Urbanovits Krisztina, Száger Zsuzsanna (KV Társulat), Dés Fanni (NANE), a moderátor Józsa Márta író, szerkesztő (Klubrádió).
  • 17:00–19:00 Közös catcalling gyűjtögetés. Szedjük össze együtt, milyen kéretlen, szexuális tartalmú beszólásokat kellett elviselniük a nőknek az utcán, a munkahelyen vagy más nyilvános helyen.


A rendezvény ingyenes, a részletes program itt található.

Nyitókép: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.