Kerületi részvételi költségvetés

2022. április 27.

Szombatig dönthet ön is a 120 millió forint elköltéséről

A részvételi költségvetés keretében még április 30-ig küldhetik be ötleteiket a kerületi lakosok, majd szavazással választják ki azokat a nyertes projekteket, amiket az önkormányzat a 120 millió forintos összegből megvalósít.

Az ötletelés során minden 16 éven felüli kerületi lakos beküldheti javaslatát, amivel Józsefvárost élhetőbbé, zöldebbé, tisztábbá vagy éppen befogadóbbá tehetné. A beadás és értékelés menetéről részletes információkat a honlapon találhatunk, ahol regisztráció után már meg is írhatjuk ötletünket.

2022. március eleje óta már számos, sokszínű ötlet érkezett be, amelyek közül legtöbben a nyilvános mosdók elhelyezésére, közösségi terek, parkok, társasházi biciklitárolók létesítésére és csikkmentesítésre használnák fel az összeget – de ebbe még az ön ötletének is lehet beleszólása.

A javaslatokat körzetekre bontva lehet beküldeni, ugyanis körzethatárokat és lakosságarányokat figyelembe véve Józsefvárost 3 körzetre osztotta a kerületvezetés, és 40-40 milliós összeget biztosított az egyes területek projektjeire.

Részvételi költségvetési ötletelő műhely a Kesztyűgyárban – Fotó: Huszár Boglárka

A határidő lejárta után az ötleteket hivatali előszűrésen viszik keresztül, vagyis szakmai jóváhagyásra várnak, majd a jóváhagyott ötletekből a hivatal és a körzet lakosaiból összeállított munkacsoport dönti el, melyeket bocsátják a helyiek szavazására júniustól egészen július végéig.

Szeptembertől pedig az ötletgazdák bevonásával indítják el a nyertes projektek előkészítését. A részletekről korábbi cikkünkben olvashat.

Nyitókép: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.